Dobsa Lajos

Full text search

Dobsa Lajos
Dobsa Lajos a francia romantikusok hatásának tradicióit folytatja. Szereti a szónoki páthoszt, a hatásos tableauszerű jelenetet, a kompozició lazaságára talán Shakspere históriából vesz példát, de a történeti dráma erős lélekzetét, energikus jellemrajzát hiába keresnők drámáiban; I. Istvánja, mely a maga idejében nagy hatást tett, most letűnt a drámai színpadról, de érdekes operai szöveggé átalakítva tovább élt a dalműben; megmaradt IV. László, Dobsának talán legjobb darabjai, egy igazi, nagy érzésű lüktető jelenetével (Edua a tűzpróba előtt), mely ma is hatással van a közönségre. Történeti élet nincs ebben a drámában sem, de van benne szenvedély, érdekes szövése a mesének, költői nyelv, a szó jobb értelmében vett romantika. A vígjáték terén is érdemes munkákat adott. Egy nő, kinek elvei vannak című darabja még ma is megóvta egykori nagyobb hatásának egyes tényezőit, igazán elmés dialógját, itt-ott felcsillámló színi leleményességét, finom gondosságát a formában. A nemzeti színház érdekes kísérletet tett 1891-ben (dec. 12.) s előadatta Vígjátéktárgy című vígjátékát, mely 1862-ben Karácsonyi-jutalomban részesűlt, de akkor elő nem adatott. A darab színrehozatala sikerrel járt, azóta mégis letűnt a szípadról. A cselekvény bonyodalmas, de a bonyodalom finom, aprólékos gonddal van megcsinálva; kár, hogy a színpad nem háladatos tér ily filigrán-munka számára. Egész sereg kedves genre-jelenet van a darabban, sok szellemes ötlet mulattatja a hallgatót, az egészben azonban hiába keressük a friss, közvetetlen, erős drámai író kezét. Dobsa Lajos rokonszenves alakja irodalmunknak, szellemes, ötletes, választékos; sok ideig egyik támasza volt a műsornak, a jobb ízlésnek, regényes fantáziának képviselője színpadunkon.

Dobsa Lajos. (1860.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir