Bessenyei Jámbor Szándéka

Full text search

Bessenyei Jámbor Szándéka
Főiskolák e nehéz időkben is keletkeztek, sőt az előbbieknél állandóbb s maadandó – maig is fennálló alkotások: a gyulafehérvári, később nagyenyedi Bethlen-kollégium, Lorántfy Zsuzsánna sárospataki főiskolája, Pázmány Péter nagyszombati egyeteme s mások; de az akadémiai eszmét, mint tudós társaságét, majdnem két század múlva, 1756-ban vette fel először Bod Péter, a magyar református egyház nagyérdemű történetírója, egy – Ráday Gedeonhoz írt – levelében. Ismét egy századnegyed telt el, mig Bessenyei György, ki lelkes magyar testőrtársaival tényleg egy kis akadémiát alkotott, megírta Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándékát (1781.), melyet a »tekintetes és nagyságos magyar hazának kegyelmes és nagyságos főrendihez egy hazáját híven szerető magyar« névtelenűl ajánl, Bécsben 1790-ben Révai által kiadva s az országgyűlés alatt az eszme barátai körében is terjesztve. De még ekkor az is figyelmen kivül hagyatott, mert közjogi kérdések, az alkotmány helyreállítása, majd a francia forradalom s az azt követő nagy háborúk háttérbe szorították. De azért Bessenyei izgatása a nemzeti nelv érdekében nem veszett kárba. A miket ő már 1778-ban a Magyarság című röpiratában, még határozottabban a következő évben (1779.) a Holmiban s már részletesen kifejtve és szervezetbe foglalva a Jámbor Szándékban egy magyar nemzeti tudós társaság alapítására nézve elmond, mind nem maradtak visszhang nélkül. Mert Bessenyei nemcsak buzdításai s tervezetei által hatott a magyar akadémia előkészítésére, hanem az által is, hogy az irodalmi újjászületést, sőt magát az irodalom megteremtését előmozdította; nemcsak s nem is annyira az által, a mit ő maga írt, hanem az által, hogy buzdításával olyanokat, a kik nála nélkül soha sem fogtak volna tollat, írókká tett s irodalmi iskolákat teremtett. Maga, társaival, a franciás irányt követte; azon kivül s részben ez által, lételt adott a klasszikai (deákos) s népies (magyar) iskolának s így a létrejövendő tudós társaságnak írókat s irodalmi irányokat és iskolákat készített, mert ezek nélkül írók s írók nélkül irodalom nem is lett volna képzelhető.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir