Deákos míveltség

Full text search

Deákos míveltség
Mikor az ébredés lelke mindenfelé megmozdúlt, nem maradhatott el a nemzet kultúrájának évszázadok óta fontos tényezője, a humanizmus sem, s mindjárt elején nálunk is, mint valamivel előbb a német irodalomban, megalakúlt egy klasszikai iskola, melynek paptanáraink voltak írói s a latin iskolát kijártak a közönsége, alapja pedig a deákos míveltségnek amaz ősrégi hagyományai, melyek nálunk egyházban és iskolában, közéletben és irodalomban, sőt a magánéletben is uralkodtak. A renaissance míveltsége, mely addig latin nyelven élt köztünk, most magyarosodni kívánt, s a klasszikai eszmevilágot magyar nyelven akarta hirdetni.
Ez az iskola voltakép egy nagyszerű végjelenete volt a renaissancenak, mely nálunk Mátyás korában szépen megindúlt, de a közbejött zavarok miatt nem mehetett át nyugodtan fejlődése fokán. A sokáig visszafojtott erő most annál hevesebben tört ki, s a mi klasszikai iskolánk jobban különvált a többi irányoktól s aránylag jellemzőbb vonásokat nyert, mint a német irodalom hasonló mozgalma. Ébredő irodalmunk különféle irányai közt ez lépett föl legtöbb erélylyel, leghatározottabb formában és legnagyobb hatással. Csakhamar uralkodó állásra jutott, s minthogy legkeményebb igába fogta a nyelvet, a nyelvpallérozás e korszakában legtöbb alkalmat nyújtott a nyelv erejének, szépségeinek kifejtésére; a nyelvújítás műve hozzáfüződik, s belőle ágazott ki csakhamar a modern nyugoteurópai formákkal együtt a németes irány is, mely néhány évtized múlva felváltá.
Három szerzetes: Baráti Szabó Dávid, Rájnis József és Révai Miklós, egy fölfedezéssel vetette meg ez iskola alapját. Rájöttek, hogy a görög és római költészet világszerte irigyelt mértékeit, a büszke hexametert, a harsány alkaiosi és a zengzetes sapphói strófát nyelvünkön is oly tökéletes modulációval meg lehet szólaltatni mint a görögben és latinban s mint ezeken kivül aztán semmi más nyelven. Ez a tudat és a nyelvünk erejébe vetett hit szinte fanatikus terjesztőivé tette őket az antik mértékek behozatalának és a klasszikai iránynak általán.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir