Berzsenyi gyermekkora, iskolázása

Full text search

Berzsenyi gyermekkora, iskolázása
1776 május 7-kén született Hetyén, Vasmegyében, a Kemenesaljának egy helységében. Az atyja, Lajos, régi nemesi család ivadéka, földesúr és hites ügyvéd, egy stoikus jellemű férfiú, a megyei és országos közügyektől visszavonúltan élt, de a léha élvezeteket is kerűlve, Senecát olvasgatta. Fiát, a ki kiskorában erőtlen testalkatúnak látszott, a legtermészetesebb szabad élettel edzette, tanulásra csak későn fogta, akkor is csak játszva taníttatá, hogy a szellemi erők szabad fejlődését semmi se korlátozza. Maga beszélt neki a görög és római történelem nagy alakjairól és a magyar történet és közélet jeleseiről. Itt kell keresnünk Berzsenyi klasszikai fogalomkörének alapját, a közéleti kiválóság iránti érzékének és erkölcsi komolyságáank forrását. Lehetett a fiú tizennégy éves, mikor felekezetének legközelebbi híres főiskolájába, a soproni evang. liceumba kerűlt. S nem maradt ott sokáig, már a rhetorika első évének (körülbelül a mai V. osztálynak) befejeztével kimaradt. Eleinte jól érezte magát az iskolában, természetes, élénk eszével csakhamar igen könnyen utolérte társait a tanulmányokban s testi erő és ügyesség tekintetében, lovaglás-, vívás-, úszás-, birkózásban nem volt hozzáfogható. De iskolába küldése alkalmasint nagyon is megkésett: ő kinőtt osztályából, unta a kiszabott tanulást, ellenben ki lett volna mindenféle deákcsínyben alkalmasabb vezér nála, az eleven véralkatú, erős, ügyes fiúnál? Egyszóval hirhedt deák lett s atyjának is rossz jelentések mentek róla. Egy ízben a francia háborúk harci riadója s a vitézi élet vágya el is csalta az iskolából. Atyja ekkor haza vitte, hogy szem előtt legyen, majd a rhetorika első évére ismét visszaküldte. De az utolsó kisérlet sem volt sikeres. A már tizennyolc éves ifjú sehogy sem tudott az iskolának tanúlni, inkább hallomásból ragadt rá a latin nyelv is: többet tanúlt az iskolán kivül, szerette olvasni a római írókat s egy-két divatos német poétát. A német nyelvet a soproni lánykáktól tanúlta el, a kik szerették társaságukban a tűzvérű magyar deákot. A kihágások sem maradtak el; egyszer tizenkét németet megvert és a város tavába hányt. Év végén haza vitte tehát az atyja gazdának, hiszen úgy sem tanúl, mindig csak táncol; a tanárok pedig örömmel jegyezték be távozását, hozzátéve, hogy »mores non probavit«, az erkölcsnek nem volt nagy barátja. Sopronból a deák és német nyelven és egy sereg ifjúkori emléken kivül a magyar nyelv és irodalom ama lelkes kultuszát vitte magával, melyet a Kis Jánostól 1790 tavaszán megalapított Magyar Társaság terjesztett a liceum ifjúsága közt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir