LATIN IRODALOM: VALLÁSOS KÖLTÉSZET.
LATIN IRODALOM: VALLÁSOS KÖLTÉSZET.
A TIZENNEGYEDIK századi magyarországi latin kódexekben felbukkanó magyar eredetű vallásos énekek átkerültek a XV. században írt kódexekbe is. Számuk néhány új költeménnyel meg is szaporodott. Ilyen a Szent Istvánról szóló himnusz, mely a Hartvik-legenda alapján készült. A Szent Imréről szóló két himnuszban nincs személyes vagy történeti mozzanat. Egy-egy himnusz Szent Adalbertet és Szent Mártont dicsőíti. Van azután hat költemény Szűz Máriáról: egyiknek szövege sem található meg semmiféle külföldi kódexben. Szent Erzsébetről is maradt fenn néhány rímes vers, ezek közül azonban csak egy ered kétségkívül magyar szerzőtől. A magyar vonatkozás nagyon kevés ezekben az egyházi énekekben; a külföldi vallásos költemények megszokott hangulatával, stílusával és kifejezéseivel dicsőítik az égieket. Ritmusuk és rímelésük olyan, mint a XIV. század latin himnuszaié.
A külföldi himnuszköltészet a kereszténységnek a római birodalomban való diadalrajutása óta művészi szárnyalású költeményekkel büszkélkedhetik. A nagytehetségű egyházi latin költők egész sora írt halhatatlan énekeket a hívek épülésére. Szent Ambrus, Szent Ágoston, Sedulius, Venantius Fortunatus, Nagy Szent Gergely, Rhabanus Maurus, Aquinói Szent Tamás, Jacopone Di Todi, Celanoi Tamás egyházi énekeit Európa minden katolikus országában énekelték. Nemcsak a latinul értő világi papok és szerzetesek ajkán zendültek meg ezek a himnuszok, hanem az apácák is deák nyelven énekelte. Ok azonban keveset értettek a latin szövegekből.
A középkori magyar művelődéstörténettel és irodalomtörténettel foglalkozó tudósok helyesen mutattak rá arra, hogy a magyarországi középkori latinnyelvű vallásos költészet épen úgy beletartozik a magyar irodalom történetébe, mint a későbbi magyarnyelvű líra. A magukban költői tehetséget érző magyar írók még a XV. században is deákul verseltek s vallásos világukon kívül nem foglalkoztak más témákkal. Poétai szellemük az egyházi himnuszköltészet művelésében nyilvánult meg. Magyar érzéssel és nemzeti öntudattal írtak, anélkül azonban, hogy kiléptek volna a középkor gondolatvilágából és egyetemes katolikus stílusából. Elsősorban a magyar szentek dicsősége ihlette meg őket, képzeletük az Árpádok királyi családjának boldogemlékű tagjaival foglalkozott, őket dicsőítették vallásos lírájukban. Költészetüket a katolikus egyházi felfogás mellett magyar szellem hatotta át.
A XV. századi magyarországi latin egyházi énekszerzők közül név szerint ismerjük TATAI ANTAL pálosrendi szerzetest, a budaszentlőrinci paulinus főmonostor hitszónokát. Rendje számára 1470 táján misekönyvet és breviáriumot szerkesztett s Remete Szent Pálról dicsőítő éneket írt.
Irodalom. – Dankó József: Vetus Hymnarium Ecclesiasticum Hungariae. Budapestini, 1893. – Békesi Emil: Magyar írók az Anjouk és utódaik korában. Katolikus Szemle. 1899. évf. – U. az: Magyar írók Hunyadi Mátyás korából. U. o. 1902. évf. – Hegedüs István: A magyarországi latin «coelestis lyran. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. – Madzsar Imre: Magyarországi latin egyházi énekek a középkorban. Kézirat. 1924. – Zalán Menyhért: Egy kiadatlan középkori verses officium Szent Imréről. Pannonhalmi Szemle. 1927. évf.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
