A TAPLÓ ÉS FELHASZNÁLÁSI MÓDJAI
A TAPLÓ ÉS FELHASZNÁLÁSI MÓDJAI
A 19. században a Székelyföldön, a Felvidéken, a Bakonyban jelentős mennyiségű bükkfataplót (Fomes fomentarius) gyűjtöttek. A székely taplógyűjtők, feldolgozók a toplászok (vö. Ferenczi G. 1961; István L. 1991). A bakonyi taplósokról néprajzi hűséggel Eötvös Károly írt. A taplógombából nyújtással, veregetéssel sapkát, táskát s más apróságot formáltak. A nagyobb taplógombát lábakkal ellátva széknek használták. 32Gyűjtöttek tűzcsiholáshoz cser-, tölgy-, nyár-, fűz-, diófataplót is (Orgoványi J. 1973; Hegyi I. 1978: 189). Ősi módja maradt fenn a taplókészítésnek a moldvai csángóknál, akik a fűzfán termő taplógombát néhány napra trágyába ássák el, s megszárítás után tűzejtéshez használják. A Dunántúlon, az Alföldön a tűzcsiholáshoz előkészített taplónak petyeve, pötye, zsidóbőr a neve. A zsidóbőr elnevezés onnan ered, hogy házaló zsidó kereskedők árulták. Sok tapló került az alföldi magyar falvakba vándor szlovák és román árusoktól is. Nyilvánvalóan ezért nevezik a románokat Szilágyban taplósoknak.
Az Alföldön tűzcsiholáshoz taplószerű anyagot készítenek a gyékény (Typha-félék) buzogányából (páka, páklya, ürménytapló), az aszatpehelyből (Cirsium avense), a fekete és fehér üröm (Artemisia) bolyhos bugájából, összemorzsolt szárából (kálvi-nista tapló), a héjakút (Dipsacus silvester), az aranygyopár (Gnaphalium arenarium) leveléből. Többször említi a gyopártaplót Dugonics András Etelka című regényében. Az egyik helyen a következőket olvassuk: „Elő-vötte a Fő-pap Ügyes, ugyan, de csonka-csucsra vágott öblös tükörét, melynek soron levő tüzellőire Gyopártaplóját egyengetvén, hamar föl-gyujtotta azokat a száraz vesszőket.” Szól a jól megüszögölt ’szikrát fogott, parázsló’ gyopárról is (vö. Bálint S. 1977a: 201). A gyepár a moldvai csángóknál a Helichrycum arenarium (szalmagyopár), amelynek rostjait tűzejtéshez taplógomba helyett használják. 1775-ben Csapó József Új füves és virágos magyar kertjében az ürömtapló készítéséről azt írja, hogy a fekete üröm száraz kóróját megégetik, „meleg tüzes hamvát a’ tenyerek között, az elöre megdörzsöltetett fekete üröm levelei közepiben tészik, és ismét azon módra dörsölik a’ két tenyér között, mig a levelek úgy öszve nem mennek, mint egy sodrott szösz vagy fonál” (Csapó J. 1775: 300).
A falusi ember nagy gondot fordított taplójára. A bükkfataplót somkóró (Meli-lotus officinalis) virágjával illatosították. A hitvány taplóra utal az a szegedi szólás, hogy: Tűzmentes, mint a Manódli taplója. Ez a görög boltos taplót is árult, de a padláson felhalmozott tapló akkor sem gyulladt meg, amikor a háza már égett. Egy 18. századi bakonyalji menyegzői versben a kanász a taplót ezekkel a szavakkal ajánlja a vőlegénynek:
Én pedig taplóval fogok kedveskedni
Melyet vény tserfárul erdőn szoktam szenni
Atzél és tüz követ táskábul ki venni
Vő Legény Uramnak eleibe tenni.
Melyet vény tserfárul erdőn szoktam szenni
Atzél és tüz követ táskábul ki venni
Vő Legény Uramnak eleibe tenni.
A 18–19. században a Székelyföldről Romániába kiszállított tapló mellett a Dunántúlról, a Felvidékről sok taplót szállítottak Csehországba, Németországba, Angliába, ahol a hajódeszkák közötti réseket tömítették vele.
A gyertyánfataplót – mivel a vizet jól tartja – a gyermekek palatábla törlésére használták (Göcsej).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
