A KASOS MÉHÉSZET TÍPUSAI
A KASOS MÉHÉSZET TÍPUSAI
A méhészet tartásmódjainak táji differenciáltsága lényeges eltéréseket alig mutat, némi megoszlás csupán a méhlakások és a méhesek anyaga, szerkezete alapján regisztrálható. Az országos eltérések nem táji típusok elkülönülését jelzik, hanem a földművelésre-állattartásra alapozott paraszti kisüzemek különböző gazdasági stratégiáinak megnyilvánulásai.
94A méhészetnek önellátó és árutermelő típusát különíthetjük el. A hagyományos méhészet esetében az önellátó és árutermelő tartás sem technikailag, sem munkaszervezetileg nem különül el egymástól. Ez a fajta elkülönülés csak a kaptáras méhészet megjelenésével ragadható meg.
A kasos tartás a 19. század második felétől a paraszti gazdálkodás perifériájára szorul, csak mint jelentéktelen mellékfoglalkozás játszik abban szerepet. A termelés pusztán a háztartás szükségleteinek kielégítésére irányul, azt jelentős mértékben nem haladja meg. Ezek az önellátásra berendezkedett kasos üzemek is egyedi kapcsolatban lehetnek a piaccal, de ez üzemük működésének csak járulékos eleme. Az önellátó méhészet alkalmanként (az igen kedvező időjárási és méhlegelő viszonyok következtében) átlendülhet árutermelésbe, de utána visszaáll az önellátó szintre. A korábbi századokban jellemző árutermelő méhészetnek már csak foltokban találjuk nyomát.
A paraszti méhészet árutermelővé válásának koronként és területenként eltérőek lehettek a motivációi.
Magyarországon a vizsgált periódusban arra igen kevés példa hozható, amikor egy közösség parasztgazdaságainak számottevő része a hagyományos méhészet keretei között árutermelő méhészetet folytat. Azonban a közösségek egyes tagjainak nagyobb arányú méhtartására több példa is utal. Az egyes területek paraszti méhészetét bemutató tanulmányok szinte mindegyikében találunk nagyobb állományú méhészetre utaló adatokat (Hajdú M. 1963; Szabadfalvi J. 1967; H. Kerecsényi E. 1969; H. Bathó E. 1988a; Kotics J. 1988).
A méhészet hagyományos formáinak gyakorlása során jelentősebb állománnyal csak olyanok méhészkedhettek, akik a rajzás idején tartósan mentesülni tudtak a mezőgazdasági munkafolyamatok elvégzésétől. Nyilvánvalóan ezzel függ össze, hogy az idősebbek foglalkoztak leginkább méhészettel. Ha nem ők foglalkoztak méhészettel, akkor szerepük (a gyerekekkel együtt) a rajzás figyelemmel kísérésére korlátozódott. Arra a paraszti gyakorlatban csak elvétve találunk példát, hogy idegen munkaerőt alkalmaztak volna a raj befogására, azt legtöbb esetben a méhész maga végezte el.
A kasos tartás keretei között folytatott árutermelő méhészeti gazdaságokban az a közös, hogy nem több parasztgazdaság adott ilyen irányú választ egy gazdasági kihívásra, hanem egyedi gazdaságok eltérő motivációjú egyedi válaszaival állunk szemben. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezek a törekvések nem egy tartós gazdasági stratégia részei.
Igazán jellemzően árutermelő kasos méhészetet csak olyan területeken találunk, ahol azt az ökológiai adottságok lehetővé tették. A kiváló méhlegelőt elsősorban az ártéri erdők, vízjárta rétek és lápok biztosították (Szűcs S. 1942; Andrásfalvy B. 1975). A hosszan tartó állandó és nagy mennyiségű virágzás lehetővé tette a méhek folyamatos hordását. A virágok közül egynéhány (különösen nagy tömegénél fogva) főhordást is adott. Így nem volt gond a méhcsaládok tavaszi fejlesztése, mert a méhek állandó legelő mellett maguk is fejlődtek. A méhészkedés ebben az időszakban inkább csak a méhekkel való foglalatosságot, a rajbefogásokat és az ismétlődő mézelszedést jelentette. A méhlegelő kiválósága következtében mégis igen gazdaságosak voltak ezek a méhészetek.
95Több helyen a jó méhlegelőt az elavultabb gazdálkodási rendszerek fennmaradása is elősegítette. A nyomásos rendszerben az ugar hosszabb időre biztosított főhordási időszakot a méhcsaládoknak.
A méhekkel való szabályos vándorlásra már a 18. századtól több adat utal, azonban a kasos tartás keretei között ezt igen ritka eljárásnak kell tekintenünk.
Az említett esetek mindegyikében a nagyobb volumenű méhtenyésztést az árterek és rétek kitűnő méhlegelője tette lehetővé. Ezekben az esetekben már méhész specialistákkal van dolgunk, akiknek fő megélhetési forrása kizárólag a réti méhészkedés. Ezek a méhészek a falvak föld nélküli rétegéből kerültek ki, s megélhetésüket a réti méhészkedésre alapozták. Másrészről számukat szaporították a parasztgazdaságok azon idős tagjai, akik már nem voltak képesek a fontosabb mezőgazdasági munkafolyamatok ellátására, vagy munkaerejüket a saját paraszti gazdaság már nélkülözni tudta.
Már a kasos méhészkedés korában is akadtak vállalkozó szellemű méhészek, akik leküzdötték a vándorlás során felmerülő nehézségeket, s ezáltal tetemesen megnövelték jövedelmüket. A néprajzi leírások azonban arra utalnak, hogy az önellátásra berendezkedett kasos méhészek között a vándorlás szinte teljesen ismeretlen. Ez nyilvánvalóan nemcsak a vándorlás kivitelezésének nehézségeivel magyarázható, hiszen azt a korábbi időkben is meg tudták oldani (legalábbis rövidebb határokon belül), hanem a paraszti kasos méhészeti üzemág önellátó jellegéből következően nem motivált az eredményesebb eljárások meghonosításában. Az árutermelő kasos méhészetnél vannak adatok a vándorlásra, de a szó igazi értelmében ez mégsem az. Itt csak arról van szó, hogy tavasztól őszig viszik ki a kasokat a jó méhlegelő területre, ahol állandóan mellettük van valaki, a teleltetésre azonban újra a ház körül kerül sor.
A kasos méhészet piacra irányultsága és a kasokkal való vándorlás között közvetlen összefüggés állapítható meg. Bár a kasokkal való vándorlás és az árutermelés nem kapcsolódik minden esetben össze, olyan méhészeti melléküzemágat mégsem találunk, ahol a vándorlásnak nem az lenne a célja, hogy a termelés során jelentkező felesleget értékesítsék.
A kasos méhészeti üzemág alapításának legáltalánosabb formája a meglévő folytatása vagy osztódása. Az önálló gazdaságot alapító fiú az apjától kap néhány rajt, és azt a kívánt mértékre szaporítja, vagy apja halála után továbbviszi a méhészeti üzemágat. Gyakori, hogy a méhészeti üzemág talált vagy befogott, illetve ajándékba kapott rajokra épül. Ami egyben azt is jelenti, hogy a kasos méhészet alapítása sok esetben rendkívül esetleges és véletlenszerű. A méhek vásárlás útján történő beszerzése nem túl gyakori, nyilvánvaló összefüggésben azzal a vélekedéssel, hogy a méhek pénzért való vásárlása nem hoz szerencsét a méhcsaládokra. Ugyanígy ritka a méhkeresés útján befogott rajjal való üzemágalapítás.
Bár az üzemszervezés és működés során a döntési folyamatok nem közösségi ellenőrzésűek, a kasos üzemág mindkét típusánál a hagyomány a fő irányító tényező. Az egyes munkafolyamatokat a hagyomány által meghatározott módon, reflektálatlanul végezték, a döntések rutinszerűek voltak. Nem mutatkoznak különbségek az önellátó és árutermelő típus között munkaszervezeti szempontból sem. A vizsgált időszakban kívülről igénybe vett tevékenységek nem jellemzőek sem az önellátó, 96sem az árutermelő formánál. Ennek meglétére csak mezővárosokból rendelkezünk adatokkal (Szilágyi M. 1966: 71–90; Kotics J. 1988). Elszórt adatok felbukkannak arra vonatkozóan is, hogy egyes gazdák felesbérletre adták ki méheik kezelését.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
