A BEJÁRAT
149A BEJÁRAT
A lakóház bejárata az alaprajz egyik legfontosabb része, amely szoros kapcsolatban van a házfejlődés állapotával, különösképpen a füstelvezetés rendszerével, ennélfogva nagy jelentőségű a háztípusok elhatárolásában. A bejárat elhelyezkedésének két alapvető változata van. Az egyik központi bejárat néven ismert, ami egyetlen külső bejáratot jelent az udvar felől, a többi helyiség csak ezen keresztül közelíthető meg. Ez a bejárat mindig a második helyiségbe vezet. A második helyiség eredeti, a házhoz viszonyított elő- és közlekedőtér funkcióját őrzi pitvar szavunk. A pitvar bejárat előtti rész jelentése már az Ómagyar Mária-siralom 1300-ban leírt szövegében előfordul „pokol pitara”-ként. Tájnyelvi megfelelői azóta is ezzel a tartalommal használatosak: az Alföldön a konyha előterét, a Felföldön a második helyiséget, Erdélyben a bejárati fedett részt, a Dunántúlon a tornácot jelenti (a Dunántúlon ugyanis a tornác a bejárat előtti rész). A központi bejárat a 19. század derekán a Dunántúl jelentős részének kivételével az egész Kárpát-medencére jellemző. A történeti korok folyamán azonban a központi bejáratnak és a többi helyiség bejáratának viszonya egyes tájakon különféleképpen alakult. Kelet- és Dél-Erdélyben a középkori nyitott, széles ereszből a 19. századra a helyiség hátsó felének leválasztásával csak egy kisebb nyitott előtér maradt, ahonnan a bejáratok nyíltak. A múlt század folyamán az előteret elöl is befalazták, s ellátták ajtóval, ami a ház egyetlen központi bejáratává vált. Ez a „bezárulás” azonban nem volt teljes, a székely ház kutatói még az 1900-as évek elején is számos ereszes házat örökítettek meg, bár legtöbbjük bejárati oldalát díszes farács, ajtóval ellátott, áttört deszkafal alkotta.
A székely ház nyitott ereszéhez hasonló bejárati előterek a Szamos és a Felső-Tisza vidékén is előfordultak. A szatmári, ún. kutyafektetős házakat legutóbb Gilyén Nándor vizsgálta (1989), és az ottani nyitott beugró tornác kialakulását párhuzamba állította a székely házak ereszével. Ez a tornác a második helyiség leválasztott előtere, ahonnan három ajtó nyílik a ház helyiségeibe. Azonos bejárati rendszerűek a dunántúli, különösen a Dél-Dunántúlon gyakori lopott-tornácos házak; a helyiségek a padlástalan tornácbeugróból közelíthetők meg.
A bejárati rendszer másik fő változata a Dunántúlon honos. Jellemzője, hogy a ház minden helyisége külön udvari bejárattal rendelkezik, s köztük nincs belső közlekedés, átjárás. A 19. század derekáról, második feléből számos leírás tájékoztat arról, hogy ilyen több-bejáratos házakban éltek a Dél-Dunántúl legnagyobb részén, a Nyugat-Dunántúlon, a Dunántúl középső vidékein és a Kisalföld déli felében. Durván úgy fogalmazhatunk, hogy a széles Duna menti síkságokat és a drávai alföld keleti részét leszámítva az egész Dunántúlon (Barabás J.–Gilyén N. 1987: 25, 169; Filep A. 1970: 328; Zentai T. 1991a: 151–153). A külön bejáratok alkalmazása egybeesik a füstöskonyhás házak elterjedésével, és fényt vet a házfejlődés dunántúli menetére, ahol a kályhás szobát hozzáépítették a mennyezetes füstösházhoz, amit nem füsttelenítettek, s ezért nem nyitottak meg a szoba felé.
A két bejárati rendszer viszonyáról elmondható, hogy a központi bejárat (a kémény meghonosodásával együtt) az idők folyamán a külön bejáratú házak rovására terjeszkedik. Szemléletesen illusztrálja ezt a tényt a boszorkányperek irataiból vett példánk. A Duna menti Madocsán (Tolna m.) jegyezték föl 1741-ben az egyik vádlott vallomásában, hogy „… a fátens álmábul fölébredvén, s a szobábul az udvarra kilépvén…” (Schram F. 1983 II: 497). Ez az adat több más levéltári forrással együtt arról szól, hogy a külön bejáratú házak a 18. században még a Duna mentén is előfordultak, 151holott ezt a területet a 19. században már a szabadkéményes, egybejáratú alföldi háztípus uralja.
15020. ábra. Kétszobás, központi bejáratú, oldaltornácos ház. Zengővárkony (Baranya m.). Épült 1858-ban, berendezése 1943. évi állapotot tükröz.
1. szoba; 2. konyha; 3. kamra; 4. istálló; 5. tornác; 7. szín; 8. sertésól
A Magyar Néprajzi Atlasz 1900 tájáról azt rögzítette, hogy a Dunántúl középső részén a ház kamrája a szabadból nyílik, annak ellenére, hogy a bejárati rendszer már egyközpontú. A megoldás azt sugallja, hogy a kamra még őrzi a több bejáratú szisztémát. Ez lehetséges is, de nincs igazán jelentősége, mert a kamrák ajtainak elhelyezését elsősorban a kamra funkciója és a ház nagysága határozza meg. A kisebb éléskamrák többnyire a házból nyílnak, a nagy tároló és szerszámos kamrák viszont praktikusan az udvarról. A háromhelyiséges kisebb épületeknél a kamrabejárat még többnyire igazodik az uralkodó bejárati rendszerhez, azonban ha a ház kétszobás vagy több kamra van, a nagyobb kamrák az udvarról nyílnak a Felföldön, az Alföldön csakúgy, mint a Dunántúlon. (Vö. Zólyomi J. 1974: 26; Juhász A. 1971; Dám L. 1975: 90; 1982b; stb.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
