SÖVÉNYFAL
SÖVÉNYFAL
A gerendavázas falszerkezetnél a vázszerkezet kitöltésére – a már ismertetett zsilipelt fal mellett – a sövényt és a nádat alkalmazták. A sövényfal két altípusát különböztethetjük meg: talpas-vázas és vázas sövényfal.
A talpas-vázas sövényfal építési technikájának lényege az, hogy az előre elkészített s összecsapolt talpas vázszerkezet talpfáiba és koszorúgerendáiba arasznyi távolságokra lyukakat fúrtak, abba karókat illesztettek, és a hézagokat vízszintesen vagy függőlegesen vékony ágakkal, vesszőkkel, hasogatott lécekkel befonták. Az így elkészült falat kívül-belül pelyvás sárral betapasztották. A karók általában karvastagságúak, míg a vesszők kb. ujjnyi vastagok voltak. A betapasztott fal vastagsága sem haladta meg a 30 cm-t. A vázas sövényfal lényegében hasonlóan készült, csak ott a karók nem a talpfába, hanem közvetlenül a földbe ereszkedtek. Ebben az esetben gyakoribb volt a függőleges fonás. Ilyenkor a karók, a rigelyek a függőleges oszlopokhoz rögzültek vízszintesen, nem kellett őket a földbe ásni.
A sövényből készült falazat elnevezése tekintetében jól körülhatárolható régiókat különböztethetünk meg a századforduló idején. A sövényfal, süvényfal, sövény elnevezések a Dunántúlon, a Duna–Tisza közén, a Dél-Alföldön és a Székelyföldön tekinthetők általánosnak. A paticsfal, patics, pacsitfal, pacsit terminológia a nyelvterület északkeleti felében terjedt el. A fonott fal, fonyás, fonás kifejezések elszórtan ismertek a Dráva-szögben, Dél-Hevesben, Pest és Bács-Kiskun egyes vidékén csakúgy, mint a Székelyföld déli részein. Igen karakteresen elkülönül a rekesztett fal, rekesztés, rekeszték terminológiák használata a Dél-Dunántúlon, főleg Baranyában. A kertelés kifejezés ismeretes a Székelyföld egyes területein, s vannak sajátos helyi kifejezések is a technika jelölésére, mint pl. a kavas fal Zoboralján vagy a pattogatott fal Udvarhely megyében (Barabás J.– Gilyén N. 1987: 68; MNA 225. térkép).
A sövényfal világviszonylatban is az egyik legrégibb és legáltalánosabb faltechnika. Alig van Európának olyan vidéke, ahol ne ismernék használatát. A magyar népi építkezésben is nagy hagyományai vannak. A honfoglalás előtti vándorlások területeiről régészeti ásatások igazolják korai ismeretét. Árpád-kori és középkori településeken általánosan alkalmazott építési technika volt már a középkorban. Megerősítik ezt a 17–19. századból származó egyre nagyobb számú írott források, rendelkezések is. A 18–19. században még templomokat és középületeket is emeltek ilyen falakból. Visszaszorulásában elsősorban a földesúri-hatósági tiltások (tűzveszélyessége miatt) és a korszerűbb építőanyagok és technikák térnyerése (vályog) játszhatta a legfontosabb szerepet. 115Ma már csak gazdasági épületek, ólak, kukoricagórék, kerítések falazataként találkozhatunk vele.
A gerendavázas szerkezetek falkitöltő anyagaként az Alföld síkvidéki, árvíz járta, vizes-mocsaras területein, a folyók mentén és a tavak környékén kedvelt volt a nád alkalmazása.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
