KONTY
699KONTY
Magának a kontynak, csapicának (Baranya vm.), illetve a fészeknek (Pest környéke) formai változatairól csak késői adataink vannak, hiszen miután „felkötik a menyasszony kontyát”, „felgyócsozták”, „felkontyolták”, többé hajadonfőtt nem mutatkozhatott, még otthon sem lehetett fedetlen fővel. Éjszakára térve a főkötőt tette le utoljára, reggelre kelve ezt vette fel elsőnek, nélküle nem léphette át a küszöböt, mert „elverte volna a jég a határt” (Fél E. 1937: 94). Legegyszerűbben s talán legrégiesebben, a hátihajat fonatlanul (Nyitra vm.), megsodorva vagy befonva belegyűrték a főkötőbe, amit aztán, pl. Boldogon a főkötő két oldalára varrt s homlokra húzott szalag, a kirúgó erősített a fejhez.
Gyakoribb volt, hogy a hátihajat egy éppen kézügybe kerülő pálcikára (Rétköz), két végén kihegyezett fatűre (Sáros vm., Csorna), csonttűre (Fejér m.) vagy éppen lúdtollra (Kapuvár) tekerték. A keskeny falapocskáknak (Lövéte), kontyfáknak kontydeszkává szélesedett változatai pl. Pusztafalun és Pest környékén lettek kedveltek. A 19. század elejétől a kontyfák helyett kezdtek kovács készítette kontyvasakat is használni, melyek pakfon-, rézváltozatait is – az esküvő évszámával, tulajdonosa nevével – jegyajándékként illesztették először az újasszony kontyába, majd többnyire ezzel is temették el. A kontyfára csavart, rendszerint kicsi, hegyes kontyokat még kontyruhákkal, alsófőkötővel, legújabban az ezt helyettesítő zsebkendővel (Mezőkövesd) takarták. Széles, kerek lett a konty, ha kontykarikára csavargatták. A moldvai csángó hullott hajjal betekert vesszőkarika és utóda, a rongyba csavart vaskarika 25–30 cm, a székely, kalotaszegi és torockói fakarika, illetve rézkonty már csak 5–6 cm átmérőjű volt, s kontytűvel rögzítették a hajkontyba.
A múlt század közepén a kontyot rögzítő fatűt felváltotta a réztű, ami pl. „hajtűzni való rézvessző” néven már a 18. század elején is ismert volt (Bur M. 1985: 263), de a csontból faragott, kétágú hajtűkkel együtt, polgári hatásra, ekkor terjedt el a felvidéki és erdélyi falvakban. Ugyancsak a 19. század közepétől hódított az addig csak mezővárosi környezetben használt kontyfésű vagy hajakasztó (Debrecen). A papírvirágos körfésű előbb a leányok háromágú fonata felett díszelgett (Mezőség, Nógrád m.), s csak utóbb szolgált a kontyfa vagy kontyvas helyén. Kiskomáromban, a Hegyhátvidéken, Pusztafalun ennek megfelelően a fésűre tekergették kontyukat, Pest környékén pedig a hajdeszkás kontyot szúrták meg hosszú fogú csontfésűvel, másutt cigány készítette bádogfésűvel. A polgárosodás fokmérőjeként legújabban már magát a kontyot tűzték fel fésűvel (pl. Martos), görbefésűvel. A konty helye tájanként eltérő, jellemző lehetett: a kalotaszegi Vistán pl. magasan a fejtetőre, Mérán viszont „rendes helyre teszik a kontyot” (Palotay G. 1942: 233). Ez az asszony korával is változhatott, Mezőségen az idősödő asszony kontyát egyre mélyebbre tűzték meg.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
