A TELEPÜLÉS FOGALMA, A TELEPÜLÉSEK FAJTÁI

Full text search

A TELEPÜLÉS FOGALMA, A TELEPÜLÉSEK FAJTÁI
A „település” kifejezés a mindennapi beszédben valamiféle lakott helyet, illetve lakóhelycsoportot: várost, falut jelöl. A településekkel foglalkozó tudományok azonban ettől jóval összetettebb, szélesebb értelemben használják e kifejezést. Mendöl Tibor megfogalmazása szerint a település valamely embercsoport lakóhelyének és munkahelyének térbeli együttese (Mendöl T. 1963:11). Más szóval a településnek három elengedhetetlenül fontos eleme, kritériuma van: 1. az ember vagy embercsoport, 2. a lakóhely, 3. a munkahely. Bármelyik hiányzik is a három közül, nem beszélhetünk élő településről.
A lakóhely az a hely, ahol az ember vagy embercsoport a maga testi épségének, egészségének, és anyagi javainak megvédése céljából alkalmas módon berendezkedik. A munkahely az a hely, ahol egy ember vagy embercsoport a maga szükségleteinek kielégítéséhez felhasználandó javak megszerzése céljából valamely tevékenységet folytat.
A morfológiai osztályozás szempontjából, Mendöl Tibor megfogalmazása szerint létezik magános és csoportos település.
A magános település esetén minden egyes elemi lakóhelyegység, vagyis egy háztartás lakóhelye elkülönül a másik, szomszédos elemi lakóhelyegységtől. Minden egyes elemi lakóhelyegység a hozzátartozó munkahelyegységgel érintkezik, ezzel alkot térbeli zárt együttest. A szórványtelepülés a magános települések összessége egy nagyobb területen. Pl. valamely Duna–Tisza közi pusztán álló 20. századi farmtanya a hozzátartozó földekkel együtt önmagában egy magános település. Ha azonban a puszta területén sok magános farmtanya van, azt mondjuk, hogy a pusztán a szórványtelepülés uralkodik (Mendöl T. 1963: 17–18).
Csoportos településről akkor beszélhetünk, ha egy településen belül az elemi lakóhelyegységek (esetleg a gazdasági telephelyegységek) térben érintkeznek egymással. Az esetek többségében a munkahelyegységek is érintkeznek, de csoportjuk térben elkülönül a lakóhelyegységek csoportjától.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir