IRREÁLIS KÉPEK

Full text search

IRREÁLIS KÉPEK
Itt már a népdal stilizált világában vagyunk, ahol az ilyen „irrealitás” mindennapi fogása a költői fogalmazásnak. A stilizált világban természetesen van helyén az olyan irreális párbeszéd is, amikor világos, hogy a szeretők nem tudnak szólni egymáshoz, mert a szöveg szerint is távolból üzennek egymásnak, méghozzá madárral (286. példa). Ugyanott még további stilizálást jelent az a képes beszéd, ahogy szerelmét jelenti az énekes: „Szerelem tömlöcben térdig vasban vagyok.” Ez a fajta képes beszéd szinte mindennapos a költészetben. Például:
294. 1. Ucca, ucca, bánatucca, Bánatkővel van kirakva.
Az én rózsám, kirakatta, hogy én ne járhassak rajta,
Hogy én ne járhassak rajta, éhajja!
(0101)
Máshol a „babám rakatta” ki, „hogy én sirva járjak rajta”. Az 57. példában olvashattuk, hogy úgy bujdosik az „elmém a szerelem útján, Mint kis fülemüle körül az ég alján”. Teljesen irreális, amikor gyöngyöt vet valaki:
295. 1. Szántottam gyöpöt, Vetëttem gyöngyöt,
Hajtottam ágát, Szëdtem virágát.
(Pt 261)
Máskor a madarat szerepeltetik embermódra – de annyira a reális madárra gondolva, hogy meglepetés, amikor kiderül, hogy mégis a szerető vagy egy bánatos kislány rejtezik a madár képében.
296. 2. Buza közé szállt a dalos pacsirta,
Mert odafönt a szemeit kisirta.
Buzavirág, buzakalász árnyába
Rágondolt a régi első párjára.
(Pt 400)
511Még jobban túlmegy a realitáson a közismert és sokszor idézett kép: Amerre én járok, még a fák is sírnak (12–17. példák).
Nem is akar a realitásra tekintettel lenni a groteszk fantázia. Ilyen a nagy orrú bolháról szóló ének (102.), a „Megfogtam egy szunyogot, nagyobb volt egy lónál” kezdetű ének és a többi, amit felsoroltunk a Képzelet játékai témakörben (461–462. lapon).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir