ÖREGKOR ÉS HALÁL
ÖREGKOR ÉS HALÁL
Az idős kor az emberi élet utolsó szakasza – s egyben a halálra való felkészülésé. Ezen életszakasz szempontunkból az utóbbi vonatkozásban vizsgálandó, bár rendkívül fontos volna behatóbb ismerete, hiszen néprajzi irodalmunkban – az előző életszakaszok, de különösen az ifjúkorral összehasonlítva – kevés elemzést találhatunk.
Az idős embert saját testi erejének, alkalmasint szellemi erejének megfogyatkozása figyelmezteti, hogy takarékosan kell bánnia velük. Ez egyúttal arra is készteti, hogy mind a család, mind a faluközösség napi életében fokozatosan önként háttérbe húzódjon. E visszahúzódást a közvélekedés el is várja tőlük, s ezen elvárás teljesítése közvetlen környezetük elismerését válthatja ki, nem teljesítése pedig a könyörtelen kényszerítést.
A magyar parasztság társadalmi értékítélete az idősek tiszteletére int, de ezt ellensúlyozva azzal a – ki nem mondott, de a gyakorlatban gyakran érvényesített – elvvel, hogy csak olyan mértékben, amilyen mértékben az idős ember családjának még hasznára lehet. Fizikai erejének apadása egyre szűkebb körre korlátozza munkavégzési lehetőségeit, e tekintetben mindinkább a középső nemzedékre kell hagyatkoznia. Ez egyúttal kiszolgáltatottságot is jelent, amit tapasztalatainak gazdagságával, tudásával ellensúlyozhat. Ezt igyekszik a fiatalabb, a felnövekvő nemzedéknek átadni. Így kapnak elsőrendűen fontos szerepet az unokák nevelésében (szocializációjában) a nagyszülők. Amennyiben már 72ezzel sem teheti magát hasznossá, úgy visszavonhatatlanul félre kell állnia, s a legteljesebb mértékben alkalmazkodnia a fiatalabbakhoz, a munkavégzőkhöz.
Az öreg ember – „amikor már abba a korban van, mámikor közeleg az ü idejének a vége” –, igyekszik még folyamatban lévő dolgainak elrendezésére. Ha adóssága van, megadja. Szerszámait kijavíttatja. Az állatok felől is gondoskodik. Igyekszik úgy maga után hagyni mindent, hogy elmondhassa: „osztan engem senki ne gyalázzon, pirongasson a siromban!” Ugyanakkor imádkozással, elmélkedéssel igyekszik, hogy „készületlenül ne találja a halál”. Viselkedésével, intéseivel, tanácsaival, tetteivel próbálja a környezetét az általa legjobbnak látott irányban befolyásolni, s a hagyományos morális értékek tiszteletére, az abban való megmaradásra ösztönözni.
Nem csak lélekben készülődnek, s nem csak a mások halála körül foglalatoskodnak, hanem a sajátjukra is előkészülnek. Az asszonyok mind a maguk, mind a férjük számára félretéve rendben tartják a halálra való ruháikat, amiben majd eltemetik őket. Hosszú betegségre vagy előrehaladt korra való tekintettel halálra való batyut, halálra valót, haló egyetmást készítenek össze. Ebben – a halotti öltözet darabjain túl – elhelyezik a szemfödélnek valót, az állfelkötő kendőt, némelyikben a halottfogó ruhákat. Az idősek rendszerint – ha van erdejük – előre kiválasztják a koporsónak, a sírjelnek valót. A temetőben is tudják már, melyik lesz az ő sírjuk.
A halálra készülődő öregember azonban nem csak saját, hanem hozzátartozói, utódai jövőjére is gondol, s „mármikor eléri azt a kort, amikor möghallani a kaszasujintást”, végrendelkezik, végső rendöletöt tösz, hagyakozik, osztoztat. Erre csak ott van szükség, ahol a hagyományos jogszokások nem automatikusan biztosítják a vagyon további generációra szállását (pl. a nagycsaládi rendszerben).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
