X. RÁKÓCZI ÉS III. AHMED SZULTÁN. – 1716–1717. – | Magyar Történeti Életrajzok

X.
RÁKÓCZI ÉS III. AHMED SZULTÁN.
– 1716–1717. –

RÉGÓTA gyanította a fejedelem, hogy a török-velenczei háború török-osztrák háborúra vezet; mert a velenczeiek magukra hagyatva nem bírják a küzdelmet s Olaszország megtámadásától tartva, a pápával és az olasz fejedelmekkel együtt a császártól kérnek és kapnak segedelmet. Azonnal utasította Lengyelországban bujdosó hívét, Pápay Jánost, hogy Oláhországba menjen oly ürügy alatt, mintha ott megélhetést keresne. Mint magánember találkozzék Kantakuzenos János fejedelemmel s figyelmeztesse őt, hogy a törökök rendes hadsereg nélkül nem állhatnak ellen a császáriaknak. Juttassa eszébe, hogy van egy keresztény fejedelem, a ki ösmeretségénél és összeköttetésénél fogva az osztrák hatalom ellenségei közt szövetségesekre találna. Szerezzen tehát magának érdemeket azzal, hogy a szövetség vezetésére a dolog természeténél fogva legalkalmasabb erdélyi fejedelmet a portának mint szövetségest beajánlja. Legjobb volna, ha Kantakuzenos magát Pápayt küldené követségbe a portára. Ha küldi, Pápay azonnal értesítse Rákóczit, a ki a királyt ráveszi, hogy kieszközölje a török-erdélyi szövetség megkötését.*

Önéletrajz, 296–7.

A BASTILLE ÉS KÖRNYÉKE.
(Volkaert metszete után.)*

A Bastille és környéke (432. 1.) Volkaert metszete után.

Nem elég megbízható adat szerint* a törökök akkor már olyan fényes ajánlatokat tettek neki, hogy hajlandó volt átmenni Konstantinápolyba a császár terveinek megakadályozására. Összeköttetésbe akart lépni a magyar és az erdélyi urakkal s rávenni Ágost lengyel királyt, hogy béküljön ki a svédekkel, mi a törökkel is állandó békére vezetne. Nagyobb haszna lenne belőle, ha segítené Rákóczit Magyar- és Erdélyország visszaszerzésében; mert eljöhet a napja, hogy ennek következtében magának vagy valamelyik fiának megszerzi a császári koronát, ha t. i. a mostani császár fiúutód nélkül hal meg.

Klement Fiedlernél, II. 15.

Az öreg király nagyon szerette Rákóczit s a jövendő kormányzó, az orléansi herczeg is mindjobban megszerette anyja befolyása és annak következtében, hogy lángesze és elvei tetszettek neki. Bántotta ugyan, hogy olyan jó barátságban élt Maine herczeggel és Toulouse gróffal, de azt hitte, támogatnia kell Rákóczit, ki Francziaországnak előbb-utóbb nagy hasznára válhatik.* A király halála után a fejedelem nemcsak a lapokból, hanem a diplomatáktól is értesült a török ügyek fejlődéséről, nagyszámú barátnőitől pedig a régens herczeg elejtett nyilatkozatairól. Közölte tehát a régenssel legújabb tervét, a melytől a császári hatalom megbénítását remélte, föltéve, hogy a herczeg a törököket s a magyar és az erdélyi elégületleneket az ő érdekében felhasználja.*

U. o. 16.

146. KANTAKUZENOS JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.*

Kantakuzenus János névaláírása (433. l.) egy 1719 okt. 3-án kelt oklevélről. Hurmuzaki, Documenti VI. 267. E szerint latin fordítása: «Ego de bono stemate Joannes Matheus Stefanovski Dragicsan Kantachusinus Comes scribo mea manu.»

Vetésy László és Klement Jakab siettek fölajánlani szolgálataikat VI. Károly császárnak,* hogy megkegyelmezésökre és előmenetelükre a fejedelem terveinek elárúlásával szerezzenek érdemeket. A fejedelem Brennerrel nélkülök is folytatta diplomácziai működését, melynek főhibája éppen abban állt, hogy nagyon is sok országra terjedt ki. Örűlt, hogy a császár a badeni béke után sem bocsátotta el katonaságát, sőt új ezredeket állított, újonczozott, a Dunán nagyobb hajókat épített, szóval: háborúra készült. Bercsényi, Forgách, Esterházy, Csáky grófokat levelekben figyelmeztette az eshetőségekre. Mindamellett egy esztendő mulva is csak annyit tudott Pápayról, hogy valóban elment Bukarestbe; de nem tett előterjesztést Kantakuzenosnak, ki a császárhoz húzott s így Bécsben elárúlhatta volna. Magától a régenstől vagy Torcy külügyminisztertől azon melegében hallhatta, hogy a császár 1716. április 13-ikán védő- és daczszövetséget kötött Velenczével* s pár nap mulva, 16-ikán, szigorúan eltiltotta azokat a deákból magyarra fordított lázító iratokat, a melyeket Magyarországban s a hozzákapcsolt tartományokban terjesztenek, hogy a szultán nevében pártütésre izgassák a népet. Elrendelte, figyelmeztessék a népet, hogy a terjesztett hamis híreknek hitelt ne adjon; nyugtassák meg, hogy a cs. kir. fegyverek segítségével atyailag gondoskodik oltalmukról s meghagyta, hogy az iratokat elkobozzák, szerzőit és terjesztőit kikutassák, elfogassák. Május 22-ikén újabb rendeletben tiltotta a forradalmi gyanús konventikulumokat. Savoyai Jenő már is készülődéseket tett, hogy az Adriai-tenger mellékét s a Temesközt, Magyarországnak még leigázott részét, felszabadítsa a törökök uralma alól.* A fejedelem nem bánta most már, hogy két nap alatt (április 29–30.) túlesett a fontainebleaui vadászatokon, melyektől azelőtt két hónapot sem sajnált. Akkor járt utoljára Toulouse gróf kedves vadászkastélyában, a Cháteau de la Riviéreben. Most jobban esett Grosbois csöndje, hova Párisból «a levegő frissesége végett» Brenner prépostot is kivitte.* Együtt dolgoztak az eddigi szabadságharczok történetén, melynek közzétételét a politikában várható fordulat minden pillanatban alkalmivá tehette; és együtt kísérték figyelemmel a napi eseményeket, s végezték a politikai levelezést.

Vetésy emlékirata VI. Károlyhoz Fiedlernél, I. 1–14. Klementé 1715 szeptember 22-ről u. o. II. 1–17. Amaz 236, emez 271 okiratot adott át.

Ennek szövege: Katona, Hist. Crit. XXXVIII. 261–269. A szövetség megkötésének érdeme Grimani Péteré.

A hadjárat története: Feldzüge des Prinzen Eugen, XV. kötet.

1716 július 29. Sz. Király, 379.

147. OLÁH NEMESEMBER A XVIII. SZÁZAD ELEJÉN.*

Oláh nemes ember a XVIII. század elején (435. l.) Le Hay: «Recueil de cent estampes … Paris 1714.» cz. művéből.

Az események színhelyéhez közelebb, különösen a Lengyelországban lakó bujdosók már a török-orosz háború első hírére megmozdultak. Khalil basa nagyvezír Alboér Ábrahám belgrádi nagykereskedőt, Rákóczi egykori szállítóját bízta meg, kutassa ki, hol vannak Rákóczi és tábornokai. Pápay János, Pápay Gáspár és Horváth Ferencz, Rákóczinak egykori portai követei, akkor Oláhországban tartózkodtak, hol a császárias Kantakuzenost a szomszédos Moldva hoszpodárja, Maurocordato Miklós, ez a nyelveket tudó és sok ismerettel ékeskedő ember* váltotta fel a fejedelemségben. Pápay János azonnal jelentkezett nála, még pedig nem a maga, hanem a fejedelem nevében, a mivel súlyos hibát követett el. Mindazonáltal az oláh fejedelem, mint Rákóczi követét, szívesen fogadta; megtiszteltetve érezte magát s a kívánt előterjesztést nem a maga, hanem Rákóczi nevében tette meg a nagyvezírnél.* Ali basa nagyvezír, a ki akkor már Nándorfehérvárnál állt, Alboér Mózest (Ábrahám testvérét) azonnal az oláhországi magyar bujdosókhoz küldte s megbízta, hogy ha kell, a lengyelországi magyar tábornokokat is fölkeresse. Megizente, hogy a törökök csapatokkal és pénzzel segítik őket Magyarország visszaszerzésében, csak jöjjenek Törökországba. Utána küldte Oláhországba a lippai Ahmed agát is, a csausz basát, a ki azután, tanácskozván a három magyarral, Alboér kiséretében Damat Mehemed muhafiz choczimi basához, az oláhországi török katonai parancsnokhoz utasította őket. Egy török történetíró szerint levelet küldött a vajdának, hogy megnyerje a magyar tábornokok szívét a magas birodalom számára. Pápay magával vitte Horváthot, Csákyt, Talabát,* sőt Ebeczky Sámuelt is, kit Jassyban* talált, Bercsényinek Maurocordato fejedelem meghívására adott válaszával együtt. Pápay kijelentette, hogy tárgyalni csak Rákóczi nevében lehet, Rákóczinak pedig ő a meghatalmazott követe. Meg is mutatta Ebeczkynek azt a meghívó levelet, a melyet a szultán intézett Rákóczihoz; de Ebeczky mindjárt megjegyezte, hogy ilyen dölyfös meghívásra s minden biztosíték nélkűl a fejedelem nem fog megmozdulni. Mindamellett Pápay utasítások nélkűl is Rákóczi nevében folytatta a tárgyalásokat, melyekre Damat basa, a már ott levő Esterházy Antalon kívül, Bercsényit, Forgáchot és Csákyt is meghítta. Eljöttek mind a hárman. Bercsényi nem akarta, hogy az ügyet elhamarkodják és megbántva érezte magát, hogy a fejedelem ily nagy titokba őt nem avatta be. Mindazonáltal nagyon higgadtan és okosan szólt a dologhoz. Különösen azért hibáztatta Pápayt, hogy egyenesen Francziaországba akar menni, holott a francziák a császárral kibékültek és csak árt Rákóczinak, ha ilyen kevés óvatossággal folytatja a dolgot. Pápayban ezzel azt a méltatlan gyanút keltette, hogy Rákóczi helyett ő maga akar a mozgalom élére állani. Azonban Bercsényi és a tábornokok levélben figyelmeztették Ali nagyvezírt, hogy a német hadsereg nagyon erős, tehát igen óvatosan kell kezdenie a támadást. A maguk részéről időt kértek a készülődésre és arra, hogy az ügyek állásáról Rákóczit értesítsék.*

Rákóczi önéletrajza. 298.

Rásid efendi Karácsonnál, Kath. Szemle, 1903. 755.

Hurmuzaki, Documente, VI. 152.

Nem Viddinben, mint Rákóczi írja, kinek önéletrajzán kívül (298–300. l.) ezen ügyre nézve főforrás Alboer Ábrahámnak 1716 október 7-én Des Alleurshöz intézett levele. (Angyal, Adalékok II. Rákóczi Ferencz törökországi bujdosása történetéhez, 6., 29–30.) V. ö. Histor. Bildersaal, VIII. III. Katona, XXXVIII. 292–3.

Wolde Alajosnak július 24-i tudósítása szerint Rákóczi Bercsényivel és Forgáchcsal ekkor Ilyvóban volt! Hurmuzaki, VI. 155.

Ahmed aga és Alboér ezt a levelet még idején, július 23-ikán, átadták; Ali azonban, saját csillagjósán kívűl, senkire, a belgrádi basára sem hallgatván, négy nap mulva átkelt a Száván. Augusztus 2-ikán Karlócza alól; kemény küzdelem után, visszaszorította Pálffy János lovasságát, de 5-ikén Pétervárad alatt Savoyai Jenő ellen a csatával együtt életét is vesztette.

Az új nagyvezír Khalil basa lett, a palotaőrök basája, a kit Rákóczi okos, szelíd, emberséges embernek tartott, nem harczravágyónak s a tanácsadásnál a tanács befogadására alkalmasabb embernek vélt.* A nagyvezír azonnal nándorfehérvári táborába hívatta Pápay Jánost és a törökűl jól tudó Horváth Ferenczet. Mind a kettőt, mint Rákóczi követeit, teljes tisztességgel fogadta, pedig megbízó levelet nem mutathattak fel. Sokat tanácskozott velök, a szultán milyen módon hívja be a fejedelmet. Ennek a meghívásnak a körülmények nem kedveztek, mert Savoyai Jenő 44 napi ostrom után október 16-ikán Mehemed basától Temesvárt elfoglalta s ekként egész Magyarországot felszabadította a török uralom alól. A nagyvezír már maga is csak a határok védelmére akart szorítkozni, egyúttal azonban Bonnac marquisnak, a konstantinápolyi követnek is írt Rákóczi bejövetele tárgyában,* mert a két magyar azzal biztatta, hogy Rákóczi jövetelének hírére a határon minden magyar fölkel s legalább is tízezer ember gyűl zászlai alá. Elfogott német tisztektől különben is azt hallotta, hogy Franczia- és Spanyolországok hadat izennek a császárnak, ha születendő fiát csakugyan spanyol királylyá nevezi ki.* Bonnac marquis éppen Temesvár feladása napján írta meg XV. Lajos királynak, hogy Ahmet agával hosszasan beszélt erről a dologról. A porta fölajánlaná Erdélyt Rákóczinak a szükséges segítséggel együtt;* de ő azt felelte, hogy Rákóczi aligha mond le azokról a nagy előnyökről, a miket Francziaországban élvez és nem teszi ki magát olyan rossz bánásmódnak és elhanyagolásnak, a milyenben Thökölynek volt része.*

Önéletrajz, 300.

Angyal, 6–7., 31.

Az 1716 április 13-án született Lipót valóban Ausztria és Asturia herczege lett, de már november 4. meghalt.

Bonnac XV. Lajoshoz 1716 október 16. Angyal, 32.

U. ő október 30. Angyal, Adalékok, 33.

148. TEMESVÁR VISSZAVÉTELÉNEK EMLÉKÉRME.*

Temesvár visszavételének emlékérme (438. l.), a Magyar Nemz. Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról.

Azonban a nagyvezírrel Nándorfehérvárott megkezdett tanácskozásokat Pápay Drinápolyban azzal fejezte be, hogy a nagyvezír őt egy csausz kíséretében küldi a XV. Lajosnak és Rákóczinak szóló levéllel. Pápay titkos küldetése ellen, Bonnac szerint,* a császáriak semmit sem tehetnek, de a küldetés nem lehet titkos, ha látják, hogy csausz is megy vele. A németek mindent el fognak követni, hogy meghiusítsák a törökök ígéreteit, s Rákóczit a törökökhöz való csatlakozástól s minden merészebb vállalkozástól visszatarthatják, mivel fiai mint kezesek élnek Bécsben. A csausz francziaországi útja csak kellemetlenséget okozhat XV. Lajosnak.

Bonnac a királyhoz deczember 24. U. o. 33.

149. A RÉGI SÉVRESI PORCZELLÁNGYÁR.
(Troyon vízfestménye után.)*

A régi sčvresi porczellángyár (439. l.) Troyon vízfestménye után.

A fejedelem ezalatt csöndesen élt Grosboisban. Minden hónapban meglátogatta az orléansi herczeget,* de ez csak udvariasságszámba ment, mint az özvegy orléansi herczegné meglátogatása is, a melyet a Sčvres közelében levő st.-cloudi porczellángyár megtekintésével kötött össze. Az őszszel csak Bourbon herczeg meghívását fogadta el a chantillyi és Toulouse grófét a rambouilleti vadászatokra. Október nagyobb részét, szokott lábbaja miatt, különben is otthon kellett töltenie Grosboisban.*

Szeptember 22., október 8., november 24. (Sz. Király, 379–380.)

U. o. 380.

Sehogy sem volt megelégedve azokkal a jelentésekkel, a melyeket Pápay tett küldetéséről s meglehetősen önfejű eljárásáról. Ezt október havában határozottan ki is jelentette s egyúttal utasítást küldött neki és Horváth Ferencznek, hogy együtt vagy külön miként tárgyaljanak tovább, mint az ő felhatalmazottjai. Mert föltette magában, hogy nem mozdul ki Francziaországból, míg annak rendje-módja szerint egyességet nem köt a törökkel. Pápaynak megparancsolta, hogy addig Drinápolyban ne vegye át a szultán meghívó levelét és fermánját; ha pedig már elindult, térjen vissza. Bonnac marquist is megkérte, hogy a szultánnak hozzá küldött követét tartóztassa fel, míg követei egyességet nem kötnek a törökökkel.

Ennek a bölcs óvatosságnak nagy és fontos okai voltak. A fejedelmet nem hiúság vezette, hanem valódi kötelességérzet. Vigyáznia kellett, hogy erdélyi fejedelemségét ne a kereszténység érdekeinek megsértésével szerezze vissza s az orvosság rosszabb ne legyen a betegségnél. A kereszténység érdekei és saját lelkiösmerete nem engedték meg, hogy Erdélyt török hadsereggel hódítsa vissza; a töröktől csak pénzt fogadhatott el, hogy azon önálló keresztény hadsereget szervezzen. Vigyáznia kellett arra is, hogy a török a visszafoglalandó tartományokból vagy várakból semmit se tartson meg magának s Magyar- és Erdélyországok szabadságait meg ne sértse. Mivel mindehhez sok pénz kellett, magányát nem akarta addig odahagyni, míg önálló eljárásának eszközeit, útját és módját nem biztosította.*

Önéletrajz, 302–303.

Félt a fejedelem, hogy a multak emlékei romlásba viszik és Istenhez fordult, oltalmazza meg minden hiú képzelgéstől, tetszeni akarástól, még a hazaszeretet túlságaitól is; de vezesse a kezét, ha Isten dicsőségével és saját lelke üdvösségével megegyezik. A midőn újra fejedelemséggel kínálták, hálát adott Istennek, hogy fölmentette rangjának kötelességei alól és megengedte, hogy grosboisi csöndes magányában egyedűl neki szolgáljon.* Szent Ágoston vallomásain felbuzdulva, novemberben és deczemberben* ő is hozzáfogott vallomásainak megírásához. Úgy hitte, hogy a munka, melyhez fogott, erejét meghaladja, emlékezőtehetsége pedig gyönge annyi mindenféle eseménynek visszaidézésére. Azonban oly gyorsan dolgozott, hogy karácsony táján már az 1700. esztendeig jutott el. Az 1716. év karácsony hetében, a mikor az emberiség újjászületésének emlékét ünnepelte s az emberi természet megújúlásának titkát kutatta,* saját politikai életének újjászületésére is gondolt. A mikor arról elmélkedett, az emberi természet Ádám által hogyan újult meg, megerősödött az a hite, hogy a multakon okulva kell új feladatokhoz látnia. Elgondolta, hogy Krisztus, kit atyja bölcsesége töltött el, harmincz esztendeig homályban élt, azután pusztában lakott s onnan visszatérve is elutasította magától a világi fejedelemséget, uralmat, hanem rendeltetését követte. Ő szintén követi. Most megint fejedelemsége kormányzására híjják vissza. Nem az élvezetek, nem az uralkodás csábító vágyai vonzzák. A trónra rögös utakon, minden elképzelhető veszedelmen keresztül híjják. Krisztushoz fordul, kövesse-e? A rögös pálya egyenes útra vezeti-e? Őt kéri, ne engedje meg, hogy a veszedelmek előre-látása megzavarja állása kötelességeinek teljesítésében. Engedje remélni akkor is, mikor nincs mit remélnie. Hiszen természetfölötti segedelemre van szüksége, hogy véghezvigye munkáját. Istennek hatalma van csodák tételére s erős hittel hiszi, hogy tesz is csodát, a mikor ki kell jelentenie dicsőségét ama népek előtt, a melyeknek körébe Rákóczit híjják. Az ő erőtelenségében mutassa meg isteni erejét, a melyet segítségűl hí, hogy felszabadítsa azt a népet, a melynek élén állott valaha. Tekintsen Isten a nép siralmaira, a szegények, özvegyek sóhajaira. Hallgassa meg a nép kiáltását, derítse föl vakságát.

Önéletrajz, 2–3.

«A Krisztus születésének ünnepségét megelőző napokban.» U. o., 1.

Meditationes in forma soliloquiorum de mysterio reparationis naturae humanae per Adam. (Rákóczi önéletrajzában, akad. kiadás, 78–91. Domján forditásában Rákóczi Önéletr. 88–103.) Elhatározásának lélektani magyarázata ez.

Ezalatt Oláhország törökös és kuruczos fejedelmét, Maurocordato Miklóst, a császári csapatok 1716 november 24-ikén magában Bukarestben fogták el s Nagyszebenbe hurczolták; viszont elődjét, a németes, labanczos Kantakuzenos Jánost, a szultán 1717 januárius 26-ikán Konstantinápolyba vitette és kivégeztette. Utódukat, Maurocordato Jánost, mind a ketten elösmerték. Azonban a bujdosó magyarok többé nem tartották tanácsosnak, hogy átutazzanak, vagy éppen hosszasabban tartózkodjanak Oláhországban, hol a határszéli császári katonaság őket könnyen elfoghatja; követték tehát a porta meghívását s egyenesen Törökországba mentek. Erdély császári biztosa és főhadparancsnoka, a mozgalom hírére, november 20-ikán azonnal követelte Rákóczi legfőbb erdélyi híveinek száműzetését; s az erdélyi országgyűlés Szebenben 1717 januárius 28-ikán teljesítette is kívánságát. Zágoni Mikes Kelement, Nagyajtai Cserey Jánost, Csernátoni Kálnoky Mihályt, Tordai Joó Jánost, Pápay Jánost, Hajdú, másképp Makkfalvi Dósa Mihályt, Dévai Csáky Andrást, kik nemcsak résztvettek Rákóczi fölkelésében, hanem a szatmári béke után is megmaradtak hűtelenségökben s mindmaig visszautasítván a felajánlott cs. kir. kegyelmet, a hazán kívül maradtak, az 1712 márczius 30-ikán kiadott rendelet és a hazai törvények értelmében felségárulóknak nyilvánították s mint Károly erdélyi fejedelem lázadó ellenségeit fejök, tisztségök, megyei és székely ősi vagy szerzett ingó és ingatlan vagyonuk elkobzására ítélték.* A gubernium megbízta Háromszék tisztjeit, továbbá Gidófalvy Gábort és Bartha Andrást Mikesnek a kincstárra visszaszállt javai fölbecslésével; de Mikes édes anyjának javait nem engedte lefoglalni.* Ennek a törvényczikkelynek eltörléséről a nemzet akkor sem gondoskodott, mikor az 1715: XLIX. törvényczikkelyt az 1906: XX. t.-cz.-ben eltörölte; kétségkívűl azért nem, mert a két ország egyesülése következtében ennek hatálya amarra is kiterjedt.

Fogalmazványa és egykorú másolata az Erdélyi Nemz. Múzeumban, Kemény-gyűjt., 1717 januárius 28. Mikes eddigi életrajzai nem említik.

1716 februárius 16. U. o. A makkfalvi Dósa-család iratai közt (melyeket Dózsa Endre alispán közölt velem) Dósa Mihály nevét nem találom.

150. OLÁH NEMESASSZONY.*

Oláh nemesasszony (443. l.) Le Hay «Recueil de cent estampes» cz. művéből.

Talaba Máté, Esterházy Antal egykori hadsegéde s ösmert diplomata, időközben arra sürgette Bonnac konstantinápolyi franczia követet, hogy Pápayt a kikötőben horgonyzó valamelyik franczia hajóval azonnal Francziaországba küldje Rákóczihoz a szultán levelével. A követ őt drinápolyi útja tapasztalataival kívánta kiábrándítani. A magyarok alkalmasint hiában várakoznak Rákóczira, a kinek sok oka van a maradásra s a kit meg is kellene győzni arról, hogy segítségre itten nem számíthat, mert Törökország viszonyai még sohasem voltak ilyen zavarosak.* A nagyvezír azonban januárius 13-ikán a reiseffendi, a kiaja és a két franczia tolmács: Fornetti és Ponson jelenlétében megmondta Bonnacnak, hogy a háború folytatására nézve nagyon előnyös volna Rákóczi bejövetele; ennélfogva írt is neki s Pápayt egy kapudsi basával küldi hozzá. A követ megjegyezte, hogy hasznos lehet ugyan a szultánra nézve, ha a császár erejének egy részét a magyarok lekötik; de ez az adott helyzetben bajosan fog menni, mert Rákóczi nem alakíthat hadtestet sem itt, sem a császári seregekkel megrakott magyar területen. Ha a porta másképp gondolkozik, ne küldjön Francziaországba kapudsi (ajtónálló) basát, mert ennek az útja elárulja tervét, a melyet Konstantinápolyban Pápay már is kifecsegett. Mivel még semmi sincs rendben, nem valószínű, hogy Rákóczi koczkára tegye Bécsben kezesek gyanánt tartott gyermekeinek életét. Hiszen vannak itt más magyarok is, a kik csak olyan hasznos szolgálatokat tehetnek, mint Rákóczi. Könynyebben is elhatározhatják magukat s nem teszik ki a Rákóczi-fiúkat sem a császár bosszújának.*

Bonnac a királyhoz 1716 deczember 28. Angyal, 33–34.

U. az 1717 januárius 23. U. o. 34–35.

Nem akarta, hogy ennyire zaklassák a fejedelmet olyan emberek, kik a helyzetet nem képesek felfogni. Temesvár, Oláhország a császáriaké, Moldva ingadozik. A bujdosók önmagukat és a törököket ámítják azzal, hogy ha Rákóczi tízezer emberrel jelenik meg a határon, az egész Magyarország fölkél. De a magyaroknak ezt a biztatását nem lehet kiverni a törökök fejéből s most a világnak legegyügyűbb dolga foglalkoztatja a portát. Pápay és Horváth a törökök szája íze szerint úgy kiszínezték Rákóczi jövetelének sikerét, hogy egészen meggyőzték a porta minisztereit. Még Bercsényire, Forgáchra sem bíznak csapatokat Rákóczi érkezése előtt. Pedig nyolcz hónapnál előbb nem lehet számítani Pápay s a kapudsi basa útjának sikerére, holott akkorra már alkalmasint véget ér a háború s el is felejtik a dolgot.*

U. o., 35–36.

Bercsényi, a ki januárius 26-ikán* érkezett Drinápolyba, Ibrahim kajmakámot, a szultán vejét és miniszterét csodálkozásba ejtette a Lengyelországból hozott hírekkel. A svéd király kibékült a dán és porosz királyokkal, de folytatja a háborút a czárral, Lengyelország dolgai pedig zavarosabbak, mint valaha. A hírek egy részét Bonnac is megerősítette, de már másnap találkozott a főtábornokkal. Megmondta a nagyúr minisztereinek, hogy eljárásuk nem elég gyakorlati. A fölkelést könnyebben és pontosabban megcsinálhatják Bercsényivel, mint Rákóczival. Bercsényi, a ki nem Rákóczi kiszorítására jött ide, hanem azért, mert a császári miniszterek üldözései miatt Lengyelországban már nem volt biztonságban, a föladat nehézségeit ismerte; már sokat tanácskozott a török miniszterekkel és «sok szelleme lévén», kiábrándította őket Pápaynak s Horváthnak nem egy téves eszméjéből. Rákóczi jövetelében sem hitt s rajta volt, hogy a kapudsi basát visszahíjják, ha még el nem indult.

«Hat napja», írta Bonnac XV. Lajosnak februárius 3. Angyal, Adalékok Rákóczi bujdosásához, 37.

Bonnac helyesen gyanította,* hogy Rákóczi óvatos lesz és bajosan szánja el magát remetesége odahagyására. A franczia királyra nézve sem lehet kellemes, hogy, mikor tiszteletben tartja a császárral kötött rastadti békét, országából egy ember a császár megtámadására siessen. Erre nincs is szükség, mert Bercsényi nélküle is megteszi a magáét, ha cselekedni hagyják s az időt most sem vesztegeti hiában. Egyébiránt a törökök június előtt* úgy sem folytathatják a háborút, mert lovaik negyvennapi tavaszi füveltetése előtt nem indulnak, a határok pedig messze vannak. Rákóczi meghívatása a háború folytatását jelentette; de még mindig bizonytalan volt, akar-e jönni Rákóczi s ha akar is, a franczia király megengedi-e jövetelét. A törökök számítanak rá s már 50.000 tallért adtak Bercsényinek hadak fogadására. Attól nem lehet tartani, hogy ha Rákóczi csakugyan elindul, a törökök az ő utazása közben békét kötnek; de Bonnac a külügyi tanács elnökét, d’Huxelles tábornagyot is úgy tájékoztatta,* hogy a háború folytatásához nem szükséges Rákóczi jelenléte. Bercsényi jól, sőt jobban is elvégzi a szükséges dolgokat.* D’Huxelles eleinte valóban még azt sem akarta, hogy a régens elfogadja Rákóczi megbizottját. A fejedelem tiltakozott ez ellen s az orléansi herczeg előtt emlékiratban fejtegette, mennyire fáj neki ez a dolog, mely Francziaországnak oly keveset használ, dicsőségének annyira árt. Utóbb a régenst nemcsak Toulouse grófnak, hanem magának d’Huxellesnek jelenlétében tájékoztatta tervéről, a melyet Francziaország érdekeinek és hasznának előmozdítására készített; s ekkor megígérték, hogy kéz alatt pártolni fogják.*

XV. Lajoshoz márczius 1. Angyal, 40.

Bonnac D’Huxelles tábornagyhoz februárius 25. U. o. 43.

Februárius 25. U. o. 44.

Pecquethez februárius 25. U. o. 45.

1724 márczius 3. Fiedler II. 534. Ellenben az óvatos Bonnac nem is felelt Rákóczi két levelére. Angyal, 46.

A kapudsi basák közül a küccük báhri aga (kis tengeri aga, vagyis második tengernagy) februárius 24-ikén Pápayval együtt elutazott Rákóczihoz,* kinek érkezését a nagyvezír napról-napra várta.* Pápay márczius elején Rákóczival a marseillesi kórházból tudatta megérkezését. Ezt a levelet Toulouse grófja juttatta el a fejedelemhez, ki a nagyhetet (márczius 21–27.) grosboisi remeteségében akarta eltölteni. A gróffal havonkint kétszer most is kirándult Rambouilletbe; egyébként, úgy látszott, csak az a gondja, hogy rendbehozza grosboisi kis kertjét és lakását. Kertjének virágai közt, kézi munkáiban, festésben, rajzolásban keresett szórakozást. Néha azon vette észre magát, hogy mindez elvonja a lelki gyakorlatoktól; de legalább is észrevétette vele, hogy nemcsak lelkéről, de testéről, egészségéről is kell gondoskodnia. Kereste az élő hitet, meg lévén győződve, hogy a ki erősen hisz, erősen is akar;* de a politikai viszonyok kizavarták csöndes elmélkedéseiből.

Kath. Szemle, 1903. 757. és Bonnac levele márczius 9. Angyal, 45.

Angyal 47. Küldetésöket a svéd királylyal is tudatta. U. o.

Önéletrajz, 304–308.

Pápaynak Párisba érkezéséről értesülve, meghagyta, hogy ösmeretlenűl tartózkodjék Grosbois szomszédságában, hol házat bérelt vendégeinek elszállásolására. Ilosvayt küldte hozzá, hogy jövetele okát megtudja s őt titoktartásra intse. Pápay tudatta, hogy nem kapta a fejedelem parancsait, de hozza a szultán és a nagyvezír leveleit s tisztelegni akar előtte a kapudsi basával együtt, hogy határozatát s elutazását siettesse. Márczius 24-ikén, hogy nagyheti ájtatosságának megszakítása saját cselédjei körében se keltsen föltűnést, Rákóczi a szomszédos erdőben fogadta Pápayt, a ki itten ismételve találkozott vele s átnyújtotta III. Ahmed szultán aranyos borítékú, aranyos pecsétű, ezüst tokba helyezett levelét. Rákóczinak jól esett ez a kitűntetés, mert egy igazi világbirodalom uralkodója így csak egyenlő rangú uralkodóknak szokott írni s erdélyi fejedelem hasonló kitűntetésben még nem részesült.*

Önéletrajz, 308–9.

151. III. AHMED SZULTÁN.*

III. Ahmed szultán (447. l.), arczképe a «Die Europäische Fama» CXXI. füzetéből.

A szultán* hivatkozott Rákóczi őseinek igaz és őszinte barátságára, a melylyel a felséges Ottomán-ház iránt viseltettek, hogy meghálálják a magyar nemzet iránt tanusított jóságát, melylyel a német zsarnokság s elnyomatás alól felszabadítani ügyekezett. A porta ezt a jóságot kiterjeszteni akarta rá is, a ki követei útján egyszer-kétszer kérte segítségét, csakhogy akkor a porta és a császár közt még nem bomlott fel a béke s a porta nem is akarta azt megszegni, tehát határozott feleletet nem adhatott. A mikor azonban a béke mégis felbomlott, megérkezett Rákóczi ügyvivője és minisztere, Pápay Jani, a ki nagy ember a Messiás vallásán levők közt s legyen is boldog a halála. Megismertette a szultánnal az ellenség veszedelmes eljárását, a magyarok elnyomatását s kijelentette, hogy az ellenség megtörésére Rákóczi felajánlja szolgálatait és közreműködését. Pápay Jani többször tanácskozott a nagyvezírrel és főtábornokával, Khalil basával, a kinek az Isten adjon örök dicsőséget és gyarapítsa hatalmát. Értekeztek Rákóczinak, Erdélynek és Magyarországnak ügyeiről. A nagyúr elhatározta, hogy ha Rákóczi bejön, csapatokkal és más szükséges dolgokkal megsegíti s készpénzzel fizeti fegyelmezett csapatait, a melyeket a vele szövetséges fejedelmek területén gyűjt. Őt, a magyarokat s az erdélyieket a Bethlen Gábor korabeli kedvezésekben részesíti s arra az esetre, ha a fejedelem megérkezése előtt vagy után a porta béketárgyalásokba bocsátkozik a németekkel, a porta megszabadítja Erdély- és Magyarországot a németek igájától s a békébe foglalja Rákóczit, Erdélyt és Magyarországot. Mivel Rákóczi egyik feje Erdély és Magyarország szövetkezett rendjeinek, szükséges, hogy a magas portával együtt törekedjék felszabadítani Erdélyt és Magyarországot a németek uralma alól. Ez országok neki engedelmeskedjenek, s a gonoszokat, a kik elég merészek volnának megverekedni a muzulmán sereggel, megöljék és rabszolgákká tegyék. De a városok és várak lakosait nem viszik rabságra, nem fosztják ki, hanem állapotukban megtartják. Mihelyt Rákóczi az országba érkezik, a fényes portától pénzsegítséget kap. A szultán nem kételkedik, hogy ha a fejedelem természetes jóindulatát, bátorságát, buzgóságát megtartja, a porta jó sikerét láthatja szolgálatainak. Ha Isten úgy akarja, hogy Rákóczi a portára érkezzék, a szultán meghallgatja Magyar- és Erdélyországra vonatkozó kívánságait, sőt ezeket belefoglalja a császárral köthető békébe is; és jelen levele rendjén, valamint Pápay útján biztosítja, hogy a magyar nemzetet védelmébe veszi.

Levelének franczia fordítása Angyalnál, 41–42. Rásid efendi szerint (Kath. Szemle, 1903. 755.) az volt a levél tartalma, hogy a szultán a magyar és az erdélyi királyságot, melyek öröklött országai, de egy idő óta a német nép kezében vannak, magas birodalmából mostan Rákofdsi-oglunak adományozza úgy, ahogy azt a szultán nagy őseinek ideje óta Rákofdsi atyja és elődjei bírták. (III. Ahmed maga 1703-ban lépett trónra).

Átadta Pápay Ibrahim kajmakám levelét is, a mely szerint a szultán a leghatározottabban ígéri, hogy helyreállítja Magyarország jogait és szabadságait, a lugosi és a karánsebesi bánságok, valamint a temesi grófság területeit az erdélyi fejedelemséghez csatolja, s készpénzben kétmillió ötszázezer tallér segítséget ad. Keresztény foglyokat ajándékoz neki, hogy belőlük rendes hadsereget alakítson, s katonai intézkedéseinek és hadvezetésének önállóságát biztosítja. Kijelenti, hogy az erdélyi fejedelemség helyreállítása és Magyarország szabadságainak biztosítása nélkűl békét nem köt. Mindezt a szultán külön íratban is kijelentette; azonban a latin fordítás olyan hibás és hiányos volt, hogy az ígéreteket ebben az alakban a fejedelem nagyon homályosaknak, értelmüket elcsavarhatóknak találta.* Pápay nem tagadta, hogy vannak benne kétértelműségek, de megjegyezte, hogy ez már a módosított és javított szöveg, mely a nagyvezír és az összes miniszterek hozzájárulásával s azzal az őszinte ügyekezettel készült, hogy Rákóczinak minden követelését teljesítsék. A fejedelemnek tehát élnie kell a megtiszteltetéssel és a jó alkalommal. Föl kell szabadítnia hazáját s növelnie is azt a töröknél maradt területekkel. A török nemzet és a szultán belé veti legfőbb reménységét; a minisztérium is egy szívvel, lélekkel óhajtja jövetelét. Feleljen meg a bizalomnak, s éljen az idővel; mert ha késlekedik, a helyzet még ezen a nyáron nagyon megváltozik, akár győz a török, akár vereséget szenved. A törökök péterváradi csatavesztése ne csüggeszsze. Van katonaságuk, ágyújok, mindenféle hadiszerszámuk, pénzök, mert a hosszú béke alatt a szultán mindezekről gondoskodott. A szultán idáig nem vágyakozott keresztény fejedelmek barátságára, hadjárataiban egyikkel sem szövetkezett, s egyiket sem hítta magához. Ezt először Rákóczival teszi. Ha tehát ajánlatát visszautasítja, megtörténhetik, hogy a bosszús szultán tatárokat küld a magyarokra, vagy valamelyik tábornokát állítja a magyar hadsereg élére, s azt ülteti Erdély trónjára, a mi rendkívűl sokat ártana a hazának, a szövetkezett rendeknek, az erdélyi fejedelemségnek és a nemzetnek.*

Bizonytalanok és általánosak, a mik jóra vagy rosszra fordulhatnak – írta az orléansi herczegnek 1722 május 24-én. (Fiedler, II. 513.) Az okosság – úgymond – azt tanácsolta, hogy ne bizzék bennök; de a kötelesség azt parancsolta, hogy – pusztán a személyét fenyegető veszedelmektől tartva – ne utasítsa vissza.

Önéletrajz, 309–311.

A fejedelem tudta, hogy Törökországban élő tábornokai sem értenek egyet és viszálykodnak, de hűségökben nem kételkedett s Pápay gyanúsításának hitelt nem adott. Az egész előadásból az ragadta meg legjobban a figyelmét, hogy Magyar- és Erdélyország megint független lehet, és szabadságát önálló hadsereg biztosíthatja. A szultán mindezt csak általánosságokban ígérte meg, de kijelentette, hogy mihelyt megérkezik, rendes szerződést köt vele s teljesíti Magyarországra és Erdélyre vonatkozó minden kívánságát. Alaposnak találta Pápay aggodalmát, hogy a szultán ily körülmények közt minden levelezést huzavonának és bizalmatlanságnak tekintene.

Visszavonult tehát Grosboisba s még három napot töltött csendes ájtatosságban, elmélkedésben. Titkát egyesegyedűl gyóntatójával közölte, a ki megnyugtatta, hogy kötelessége még az ájtatosságnál is előbbre való. Nagyszombat napján tehát, Krisztus feltámadása és saját születése ünnepén, bevitte az orléansi kormányzó herczeghez a szultán levelét és mint jó barátjával, zárt ajtók mögött közölte vele annak tartalmát.

A herczeg a latin fordítást gyanúsnak, egyes kifejezéseit, szavait szándékosan homályosaknak, félreérthetőknek találta. Nem tagadta, hogy a fejedelem útja és a török háború hasznos a francziáknak, de még sem ajánlta, hogy ilyen határozatlan és kétséges ígéretek alapján koczkáztassa személyét. Kérte, gondoljon a megelőző esetekre, különösen a svéd király példájára, hogyan bántak vele. Értesült, hogy a törökök már békét kértek a császártól. Várja meg legalább a nyár végét. Hiszen ha a törököket tönkreteszik s ő közöttük lesz, megeshetik, hogy a béke kedvéért kiszolgáltatják ellenségeinek. A fejedelem azonban megjegyezte, hogy esküvel fogadta meg fejedelemségének s a vele szövetkezett rendeknek fölszabadítását. Biztonságukról élete koczkáztatásával is kell gondoskodnia, mert sorsa az utolsó válság előtt áll: akár a németek győznek, akár a törökök, Magyarországot a tatárpusztítástól csak az ő megjelenése mentheti meg. Idáig nem volt rá eset, hogy a török szultán valamely keresztény fejedelem barátságát keresse. Ausztriát sok más fejedelem gyűlöli, mert fél tőle; ha tehát ő a török háború idején önálló hadsereggel támad reá, szívesen szövetkeznek vele. A szultán őket pénzzel is segítheti. Azt hiszi, addig kell a vasat ütni, míg meleg s ilyen jó alkalmat elszalasztani nem szabad. A törököket csak az ő megjelenése tarthatja vissza a béke megkötésétől; ha nem megy, bizonyosan megkötik. A levél szavainak homályossága eloszlik, ha elfogadják azt a szerződést, a melynek pontjait Drinápolyba már elküldte. A tábornokainak tett ígéretek következtében reméli, hogy ezeket a pontokat elfogadják. Attól nem retten vissza, hogy kiadhatják; pedig tudja, hogy akkor gyalázatosan kivégzik. Nem fél a méregtől, a tenger és a háború viszontagságaitól, mikre méltóságánál és kötelességénél fogva mindenkor készen áll. Személyesen megy Törökországba, hogy lássa, miben áll a dolog.

152. FÜLÖP ORLEANSI HERCZEG, RÉGENS.*

Fülöp orleansi herczeg, régens (451. l.), arczképe a «Die Europäische Fama» CLXXVI. füzetéből.

A régens filozófusnak nevezte őt. Ellenvetéseket tett és csodálkozott elhatározásán. Intette, hogy semmire se vállalkozzék, míg a törökök be nem váltják ígéreteiket; egyébiránt nem biztatta, de le sem beszélte. Megmondta, hogy hivatalosan semmit sem tehet érte; azonban, mint barátja, biztosította, hogy, a mennyire lehet, őszintén segíti mindenben, a miben hasznára lehet.*

Rákóczi önéletrajza, 311–313. Levele az orléansi herczeghez. 1722 május 24. Fiedler, II. 513. Emlékeztette «Sárosy gróffal» milyen természetesen és nyiltan beszélt.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir