I.
I.
18. FÜLEK VÁRA.
Fülek várát Bouttats egykorú rézmetszete után Mirkovszky készítette.
A küzdelem a rokonsággal.
Férjet, előkelő állást, vagyont, országos nevet szerzett Széchy Mária. De mindezt a hadi szerencse hozta, melynek szeszélye el is vehette. Külön kellett megoltalmaznia mindent, még a férjet is. Murány ellen erősen készülődtek Rákóczyék, a hódítás ingatag alapján nyugvó szerzeményeit megtámadták sógorai s a királyi és fejedelmi udvar körében egyszerre indúlt meg a cselszövények játéka. Utóbb még házassága érvényét is kifogásolták s így volt baja elég. De ő sem állt többé egyedül. Ott volt mellette Wesselényi Ferencz s erős kezével oltalmazta a veszélyek közepette.
Egymásnak teremtette őket a gondviselés s az a rokonszenv, mely az első találkán keletkezett, hamar meleg érzelemmé fokozódott s végig kísérte egész életöket. Ellenségeik irigy szemmel nézték boldogságukat s ama sokféle pletyka, a sok szélszó közt, mint akkor mondották, melyet Mária regénye világgá röpített, megtaláljuk azt is, hogy hamar szerencsétlennek érezte magát, megbánta tettét s megúnta Wesselényit.*
Ezt beszélték Kassán, a fejedelem környezetében, ki 1644 aug. 22-én írja nejének: «Széchy Mária úgy kezdénk hallani már is megunta volna, vége felé annyival inkább». SZILÁGYI S. A két R. Gy. családi lev.
Nem unta meg. Wesselényiben megtalálta ábrándjai hősét. A szerető hitves gyöngédségével simult hozzá s a mozgalmas napokban, midőn a férjet a kötelesség elvonta Murányból, melynek őrizetét Iványi Fekete Lászlóra s Móré Istvánra bízta, hűségesen megosztotta fáradalmait, de mulatságait is. Mindketten szerették a társaságot, a vidám zajos szórakozást s mulattak jó kedvvel, mihelyt a harcztér viszonyai megengedték. Balogban, Füleken, Murányban vendégszerető házuk nyitva állt a jó barátok előtt, kik szívesen és számosan látogattak el hozzájok a háborús időkben is. Mária elhozatta Murányból tamburját* s a terített asztal, a jó bor mellett más zene hiányában e mellett folyt a mulatság.
Levele Iványi Fekete Lászlóhoz 1644 szept. 16. Balogból. Vas Ujs. 1866.
De a mézes hetek zajos élvezeteiben, valamint a háborúval járó veszélyek közepett Wesselényi egy sokkal komolyabb ügyről sem feledkezett meg.
Amaz időben, midőn a vallás uralkodott mindenen s rányomta sajátos bélyegét a politika, a társadalom, a magánélet legapróbb viszonyaira, a férj és feleség közt valláskülönbésg szükségképen útját állhatta a családi kör igaz bensőségének, azon teljes és föltétlen lelki harmoniának, mely a boldog házasélet alapja.
Wesselényi buzgó katholikus volt, de sem az előtt, sem azután nem foglalkozott apostolkodással, lelkek nyerésével. Nejénél azonban természetszerűen kivételt tett s kevéssel az esküvő után megkezdte nála a térítés művét.
Gyöngéden, tapintatosan látott a munkához. Olyannak ismerte Máriát, a ki az igazságnak ellen nem áll, de kevésbé hajlandó a kényszernek, mint a meggyőződésnek engedni. Gyakorta vallásos és egyházi kérdésekre terelte beszélgetésöket s ilyképen lassan-lassan megismerteté a katholikus hit tanaival. Fáradtsága nem veszett kárba. Nehány hó mulva abbanaz örömben részesűlt, hogy neje önként kijelentette készségét az áttérésre, mely azután formalisan megtörtént. Ez alkalommal vette föl Mária az Anna nevet s 1645 óta általánosan Anna Máriának írta magát.
Áttérése azonban nem képzelt, új veszedelembe döntötte. Házasságának érvényét kezdték kifogásolni. Második férje Kun István még élt. El volt ugyan tőle törvényesen választva, de a kath. egyház nem ismeri az elválást, a házasság felbonthatóságát s mihelyt Mária a kath. vallásra tért, sokfelől, de leginkább egykori protestnás hitfelei köréből, kiknek az «apostasia Comitissć Wesselényianć» nagyon fájt, erősen azt hangoztatták, hogy a Kun István életében Wesselényivel kötött harmadik házasság semmis és érvénytelen, mert olyan asszony, kinek a katholikus egyház felfogása szerint van – habár más hitű – férje, ugyanez egyházban új házasságra nem léphet. Az eset nagy zajt keltett s magok Wesselényiék terelték az ügyet az illetékes egyházi forum elé. Az esztergomi érseki szent szék vette kezébe s a legszigorúbban megvizsgálta a házasság kérdését. Lippay György érsek, a ki nagy jó akarója volt Máriának és férjének s folyton a legszivélyesebb érintkezésben állt velök, nem csupán udvari hittudósai elé hozta, hanem kikérte a nagyszombati és gráczi akademiának, a bécsi egyetem hittanárainak s de Lugo János jezsuita atya és római hittanárnak jogi szakvéleményét.
Irásban közölte velök a tényállást s irásbeli választ kapott tőlök. A beérkezett vélemények alapján az érsek 1645 márczius 29-én ünnepélyes okmányban kimondotta, hogy a Wesselényi Ferencz és Széchy Mária közt létesűlt házasság törvényes és kifogástalan. Kun István nem férje Máriának, nem azért nem az, mert a protestans papok felbontották a házasságot, hanem azért nem, mert a Kun István és Mária közötti házasság kezdettől fogva semmis és érvénytelen volt s így Mária újabban jogérvényesen mehetett férjhez.*
Az érdekes házassági pör aktái, mint NAGY Iván (Századok 1867) említi, ma is megvannak az esztergomi érseki főlevéltár egyik protocolumában. De minden fáradozásom mellett sem nyerhettem engedélyt az iratok átnézésére. Az érsek döntvényének latin eredetije Orsz. Lev. Neo. R. A. 481: 73. Magyar fordításban közzétette NAGY Iván Századok 1867. I. füzet.
De forgott fenn a házasság ellen a katholikus egyházjog szempontjából is akadály, melyet azonban a pápa dispensatiója útján könnyen el lehetett hárítani. Mária és férje harmadfokú rokonságban álltak; a közös rokon gróf Csáky Ferencz volt a pápai fölmentvény kieszközlését a szokásos úton Lippay érsek közvetítette a római szent széknél.*
Ez ügyről P. J. Favilla római ágens Lippay érsekhez intézett levele tesz említést. 1645 ápril 1-én – mikor az érsek a Kun István-féle házassági pört már Széchy Mária javára eldöntötte. – Favilla Rómából további felvilágosításokat kért a Mária és Wesselényi közt harmadfokú rokonságról. A levél esztergomi főlevéltár.
Ez a felhő elvonult tehát a házasfelek egéről. A sok apró és nagy kellemetlenség között azonban az elismerés verőfényéből is megkapták részöket. Wesselényi még 1644 augusztus havában fölterjesztette jelentését Murány megvételéről a királyhoz.* III. Ferdinánd király csakhamar okt. 18-án külön levélben köszönte meg neki Murány és Balog vára visszaszerzését.* De a regény valódi hőséről Széchy Máriáról sem feledkezett meg az udvar s III. Ferdinánd neje, a spanyol származású Mária császárné és koronás királyné ismételve kegyességével, elismerésével tüntette ki s a többek közt szép hátas lova gazdag szerszámmal küldött neki következő levél kiséretében:
Wesselényi az esetről két vagy három jelentést készített. Az első 1644 aug. 26-án, a második pár nappal később, de még szintén augusztusban, a harmadik, melynél nincs megmondva ki irta, szeptemberben készűlt. E három okmány be van ugyan vezetve a közös hadügyminiszterium egykorú iktatókönyveibe, de az eredeti jelentések egyike sem maradt fenn. Csak az elsőnek rövid kivonatát adja a jegyzőkönyv. A német szöveg magyar fordításbna úgy szól: «Wesselényi előterjesztést tesz, hogyan hódította vissza Murány várát a császár hűségére, melyből nem akar mozdúlni, míg oda 200 embert az ő parancsnoksága alatt nem küldenek. És mivel Illésházy és Listius rebelláltak, ennél fogva kéri, hogy jure fisci regii azok részét más tartozékaikkal együtt örökösen neki adományozzák». A másik jelentésnek csupán czime maradt fenn. A harmadikról az van mondva, hogy a vezérkar czéljaira készűlt. Közös hadügyminiszterium levéltára (Kriegsarchiv) Bécs. Alte Registratur. Expedit 1644 augusztus és szeptember.
E levélnek is csak czíme maradt fenn. Dankbrief wegen Eroberung Muran am Wesselényi. Kriegsarchiv. Alte Reg. Protocoll 1644.
«Kedves grófném Wesselényiné! Ő felségéhez az én szerelmes uramhoz és házastársamhoz Kd ura ifjuságától fogva, legkiváltkép pedig mint ezen Magyar-Országi zürzavaros háború üdőben mutatott hűsége, dicséretes és hasznos szolgálatja (a kire ugyan szivessen és hűségessen segitette Kegyelmed) okot ád és vezérel arra, ez Handbrieffelémmel Kegyelmesen köszönnyem s megháláljam Kegyelmednek és azon Ktek állandó hűségének tovább való elkövetésére, végig megtartására indítóképpen intsem, serkentsem Ktket és Kdnek emlékezetre való kis ajándékot küldjek. Mivel pedig most ebben a veszély háború üdőben, a melyben a Kd házastársa s Kd is férfi módon s elég dicséretessen viselte magát, jobbat megint katona-ajándéknál nem találhatok, ím egy paripát küldek Kdnek szerszámostul, nyergestül és czafrangostul ilyen Kivánsággal: Adjon Isten Kdnek azzal a lóval, együtt szerelmes urának is ő felsége szolgálatjában ennek utána is hasznos és szerencsés előmenetelt; arról Kegyelmesen bizonyossá tévén Kdet, ha Isten békességesb s csendesb üdőket ad érnünk, akkor más nagyobb kedveskedéssel akarok lennem Kdhez. Sőt ő felsége a Kd és felömlített ura megmutatott hűséges szolgálattyáért teendő hálaadó jutalmazásra serkentgetni el nem mulasztom. Maradván ezzel császári Kegyelmességünkkel tovább is kedveskedő
Gréczben 24 april 1645.
C. Maria.
Mária királyné kétségkívűl nem tudott magyarul. De talán latinul sem. Azt mindenesetre hallotta, hogy Széchy Mária tetőtől talpig magyar asszony s csupán anyanyelvén beszél. A királyné tehát teljes örömöt akarva a bátor hölgynek szerezni, magyarul fogalmaztatta levelét s így a kis okmány azon kevesek egyike – talán az egyetlen –, melyet ama századbeli királyasszonyaink magyar nyelven írtak vagy legalább aláírtak.* A királyné ajándékát, a harczi mént említve zengi Gyöngyösi Máriáról:
Az eddig kiadatlan levél, melyről GYÖNGYÖSI is megemlékezik, Orsz. Lev. Wesselényi-levéltár. A fenmaradt példány nem az eredeti, de hogy hű és hiteles másolat, azt bizonyítja Széchy Máriának a külső lapon levő sajátkezű feljegyzése: «Császár urunk ő felsége édes anyja levele, az kit nekem írt volt». Ez kétségételenné teszi, hogy az eredeti levél is magyar nyelven készűlt s hogy a ránk jutott példány másolat, nem pedig fordítás. A másolatot Mária már I. Lipót uralkodása idején vétette, kétségkívül 1670 után, midőn minduntalan a királyi kegyelemhez folyamodott.
Vitézhez illendő volt cselekedete,
Azért a vitézi ajándék tisztelete,
Rajta nyerge s minden egyéb öltözete,
Mint Penthesilia ha látnád felette.
Azért a vitézi ajándék tisztelete,
Rajta nyerge s minden egyéb öltözete,
Mint Penthesilia ha látnád felette.
A királyné, kinek érdeklődését a murányi regény annyira fölkeltette, csakhamar meghalt. De III. Ferdinánd hasonló elismeréssel emlegette «kitünő tetteit» és «férfias lelket», midőn megadta Máriának a korlátlan végrendelkezési jogot összes birtokaiban. Valósággal lelkesűlt szavakban ünnepli* Mária bátorságát, hűségét és különösen felemlíti, hogy élete szembetünő veszélyeztetésével és minden vagyona koczkáztatásával szerezte vissza Murányt a királynak.
A kézirat azt mondja: Memorić condammamus etc. quod non motu pietatis et singulari clementia ac benignitate nostra regia, qua erga gen. et magn. dominam Annam Mariam Zechy de Rimaszécs fidelis nostri spect. ac magnicomitis Fr. Wesselényi de Hadad, perpetui de Muran consorti afficimur, benignum etiam habentes respectum sinceri ejusdem erga Augustam Domum nostram Austriacam ac bonum publicum affectum ac devotionis, qua in superioribus Regni motibus et intestinis seditionibus non sine vitć suć evidenti periculo, rerum que ac bonorum suorum iactura singulari virtute ac industria adlato in auxilium prćfato Comiti Fr. W. moderno uti promissum est domino ac manito suo munitissimum patriae fortalicum Muran cum Praesidio eo tum sub potestate Comitis Gabr. Illésházy Portis Transsylvanić Principis G. Rákóczy sequentis, habitam unacum eodem domino et Marito suo deliberando ad fidelitatem Majestatis Nostrć reduxissent, locatoque ibidem Milite nostro ea occasione etiem arces Lipcse et Balogh obrinuissent et ad debitam fidelitatem ac devotionem subiecissent, quas arces idem Princeps Transsylvanić sub prćscriptis motibus unacum G. Illésházy recuperare et rustim sibi venduare omni conatu intendissent. Obque prćclare facta et animo virili constentam devotionem antefactć Comitissć Marić Zechy stb. megadja neki összes javaira a szabad végrendelkezési jogot. – Kelt 1647 febr. 28. Liber Regius. (Bécs ő felsége személye körüli ministerium) VIII. k.
De bármi bőven hullott a legfelsőbb elismerés a murányi regény hőseire, egyben, a leglényegesebb ügyben, a nagy anyagi kérdésekben sehogy sem tudtak boldogulni. A murányi eset a különféle érdekösszeütközések végtelen sorát vonta maga után, az egész Széchy-rokonság összekapott s folyt a pörpatvar nyiltan és magánkörben, a törvényes forumok és befolyásos egyéniségek előtt éveken át a legnagyobb elkeseredéssel. A legkülönbözőbb sérelmek és igények merültek föl. Itt volt először is Murány, melyről Wesselényi azt állította, hogy jure belli foglalta el s így az övé és nejéé az kizárólag, ha a király a pártütő Illésházy és Listius portióját neki adományozza. Sürgette tehát az adománylevél kiállítását, mert e fontos várban nem akart más gazdát tűrni és elismerni maga mellett.
Ehhez járult egy másik lényeges kérdés. Mikor Murányi birtokba vette s Illésházy Évát Trencsénbe küldötte, Illésházyék tetemes készpénzét és ingó javait, aranyát-ezüstjét zár alá vétette. A készpénzt nyomban el is költötte: vitéz katonáinak zsoldhátralékait egyenlítette ki s más hadügy czélokra szolgáló kiadásokat eszközölt. A tízezer forintra menő ezen költség visszafizetése a királyi kamarát terhelte volna, de ebben ez időtájt állandó szokott lenni az apály s így a pénzt Illésházy Wesselényin követelte.* Magát biztosítandó, rávette Rákóczy fejedelmet, hogy Széchy Mária erdélyi jószágát, Tasnádot az ő javára foglalhassa le. Ez megtörtént* visszatorlásképen a murányi foglalásért. Hogy a baj teljes legyen, Széchy Dénes gróf, Mária nagybátyja, nem sokára szintén beleavatkozott a viszályba s azon ürügy alatt, hogy mint a Széchy-család fejét a család ősi fészke Balog őt illeti meg, hatalmába kerítette e várat s a hozzá tartozó jószágokat.
Eszterházy nádor egy 1645-ben kelt memoriáljában emlékezik meg az összegről s azt mondja, hogy Wesselényi elköltötte. Kismartoni herczegi levéltár. Acta Pal. Liber IV.
A lefoglalásról fölvett s már említett nagy terjedelmű jegyzőkönyv czíme következő: Urbarium seu connumeratio Colonorum Rerumque ac substantiarum ad Curiam Thasnád pertinentium a manibus spect. ac Magnificć Dominć Marić Széchy de Rimaszécs in ratione illustr. Comitis ac. Domini Gabr. Illésházy anno domini die 30 mensis Aug. occupatas. Nemz. Muzeum.
Az egész család háborúságban élt tehát, melyet nem enyhített, hanem még inkább elmérgesített az, hogy Wesselényi már 1644 november havában a király pártjára térítette vissza az állhatatlan Illésházy Gábort.* Rákóczy a hűtelent utóbb elfogatta ugyan, de befolyásos rokonai, főleg sógora Bethlen Péter gróf, kérelmére nemcsak szabadon bocsátotta, hanem tovább is buzgó pártfogásában részesítette. A köpenyforgatásnak egyelőre csak az a következménye lett, hogy a hóbortos Illésházy most már Listiusékkal is összeveszett.*
A nyilatkozatot, melyben a királynak hűséget fogad, közzétette báró MEDNYÁNSZKY Dénes Tört. Tár. 1883.
E családi viszályt jellemzően világítja meg Listiusnénak Illésházy Gáborhoz intézett levele: Szolgálok Kdnek stb. Nem kicsiny szivem fájdalmáral értettem meg sógor Wesselényi uram ő Klme bizonyos szolgám által tett üzenetét, hogy Kd a napokban maga komornyikját küldvén ő Klméhez stubnai hévvízben, az által sok rút mocskos becstelen és becsületem ellen való dolgokkal vádoltatta Kd engemet ő Klme előtt, mintha e mostani Kd nyavalyája én miattam esett volna és egy szóval, hogy én Kdet megétettem szaporítván más haszontalan vádlásokkal abbeli követségét. Most látom, hogy régi igyekezetét és szándékját kitölti Kd ellenem, itt való vice ispánnak írt levelének continentiája szerint, kinek azt írta vala Kd, hogy még a pokolbeli ördögöket is ellenem támasztja. Ez a mocskos fogása is nem istentől, hanem a pokolbeli ördögöktől adatott kdnek, hogy engemet még azzal is büntelen voltomra szennyessé rútitsa, semmi vétkem nem levén benne. Mivel lelkiismeretem nem vádol, nem is mentegetem magamat; hanem jusson eszébe Kdnek sógor uram a Kd sok haszontalan esküvése, hittel való mondása és átkozódása, kivel nagy jó atyafiságát hozzám hánta és hogy soha nem volt gonosz emlékezetben felőlem alatta. Ez a Kd étetője nem más, azt bizonyosan elhiheti. Látom édes sógor uram, hogy sem az atyafiság sem az isten parancsolatja Kd elméjében akkor nem forog, mikor az ilyenekbe töri fejét. Míg az úr isten módot és alkalmat mutat, hogy mindazokat Kd szemére borítsam és magam becsületét, tisztességét oltalmazhassam ő szent felségére hagyom, hogy Kdt ez iránt itélje és nem másképen, hanem Kd kivánsága, átka és esküvése szerint Kdnek fizessen. Ezek után istennek ajálom Kdet. Irtam Lipcsén 10. Nov. 1645. Kdnek jó akaró atyafia Széchy Kata. Egykorú másolat Orsz. Lev. A kamarához intézett levelek 1640–49.
Mindez azonban kevéssé mozdította elő Wesselényiék azon következetesen szem előtt tartott legfőbb czélját, hogy Murány övék, kizárólag övék maradjon. A míg csupán inkább magánjogi tekintetek érvényesűltek a kérdés elbirálásánál, joggal biztathatták magokat a siker kitartásaival.
Eleinte Bécsben nem föltétlenűl helytelenítették Wesselényi álláspontját, mely szerint hűtlenségbe esett sógorai elvesztették jogigényöket Murányra.* Utóbb azonban Illésházy előkelő összeköttetései útján más irányba terelte az udvar fölfogását. Hónapokon át folyt a háttérben a cselszövények játéka. Wesselényi elkedvetlenedett. Egyik fő pártfogójának, gróf Puchaim tábornoknak kellett beavatkoznia. Figyelmeztette az irányadó köröket, hogy Wesselényi Murány miatt le van hangolva. Ez pedig nagy baj, mert a háborúban úgyszólván példaképe volt az érdemes és hű embernek s mások is ő utána indulnak.*
1644 aug. 26-ki fölterjesztését a király következő megjegyzéssel tette át a hadi tanácshoz: «Mandavit s. Maj. benigne, ut hac praetensions Domini Wesselényi quantocitus deliberari et sibi cum Cam. Hung. proponi debeant.» Kriegsarchiv. Alte R. Expedit.
A császári kamra 1645 febr. 12-ki ülése. Jelen voltak Lipót Vilmos főherczeg, Trautmansdorff és Colowrat grófok. Itt adta elő Puchaim gróf Wesselényi ügyét ajálva, hogy Wesselényit vagy kielégítsék vagy legalább jó reménységben tartsák. A kamra erre azt határozta, hogy mivel nem tudja, hogyan áll a dolog Muránynyal s minő lehetne az elégtétel, az egész ügyet a pozsonyi magyar kamarához kell áttenni. E határozatra vonatkozó jelentést a király a febr. 13-án «placet»-tel látta el, 14-én pedig leiratilag utasította Lippay érseket, hogy Wesselényi és sógorai közt hozzon létre kiegyezést, mely czélra Wesselényi felajálotta neje lipcsei jószágrészét, a maga szendrei birtokait s azon 18,000 frtot, melyylel a kincstár mindeddig adósa maradt. Az iratok Bécs. Közös pénzügyminiszterium levéltára.
A király Lippay érsek bölcs közvetítésére bízta a haragvó sógorok kibékítését és ellentétes érdekeik összeegyeztetését. Wesselényi a kedvezőtlen hangulatot fölismerve, szintén mérsékelte eddigi rideg álláspontját. Nem bolygatta többé a hadi jogot, hanem kárpótlást ajálott sógorainak murányi jószágrészökért; meg akarta tőlök váltani, mert abban az egyben következetes maradt mindvégig, hogy Murányban maga akart az úr lenni s megbízhatatlan rokonaival visszautasított mindennemű vagyonjogi közösséget.
3. MÁRIA KIRÁLYNÉ, III. FERDINÁND KIRÁLY NEJE.
A Theatrum Europeumból.
Az arczképek közül Mária királynéé a Theatrum Europaeum művéből vétetett.
Az emlékezetes linczi béke – 1645 szept. 18. –, melyben a két szerződő fél kölcsönösen amnestiát engedélyezett a másik táborban küzdő alattvalóinak s birtokaik visszaadását biztosította, újabb gátakat emelt Wesselényiék abbeli törekvése elé, hogy Murányt kizárólag magoknak tartsák meg. A király föltétlenűl végre óhajtá hajtani a békekötésnek legalább a birtokviszonyokra vonatkozó határozatát. Viszont Rákóczy fejedelem épen Murányt és Balogot illetőleg akarta legkevésbé tűrni a békeokmány kijátszását vagy bármikép való elcsűrését-csavarását. Volt oka Wesselényiékre neheztelni s engesztelhetetlenűl éreztette velök haragja súlyát. Meg akarta mutatni, hogy a tőle való elpártolás megjutalmazását képes megakadályozni s nem engedi megrövidíteni azokat, kik az ő zászlójához csatlakoztak.
Erélyesen védte tehát Illésházy Gábor azon követelését, hogy murányi és balog jószágaira nézve in integrum restitutiót nyerjen.* A fejedelem ez irányban annál nagyobb buzgóságot fejtett ki, mert Illésházy Gábor, valamint atyja Gáspár mindvégig titkos egyetértésben álltak vele.
A fejedelem többször nyilatkozott ily irányban. Így például 1646 ápril 13. és május 22-kén Mednyánszkyhoz intézett leveleiben. Ez utóbbiban írja «Illésházy Gábor uram bizonyos lehet benne, mi totis viribus azon leszünk, restituáltasék ő Klmének Muran s Balog vára.» Tört. Tár. 1882.
Ez összeköttetés alapján utóbb Illésházy már a Wesselényi által lefoglalt ingóságok visszaszerzése tárgyában szintén a fejedelem jó indulatához felebbezett s arra kérte, hogy Széchy Mária tasnádi jószága mindaddig vissza ne adassék, míg ő az elvett arany-ezüstneműért teljes kárpótlást nem nyer.* Ugyanez ügyet Illésházy a bécsi udvarnál is folyton bizgatta s a király szintén megsürgette Wesselényit, hogy ha még maradt nála valami Illésházy-féle ingó érték, adja ki haladéktalanul.
Illésháy Lipcséről 1646 jún. 30-án írja a fejedelemnek: «Ngodat mint kegyelmes uramat alázatosan kérem legyen annyi gratiam Ngod kegyelmes tekintete előtt, had ne lenne elfelejtve a kegyelmes tekinteti előtt a feleségem ingó marhája is, mely Mária asszony kezeinél maradott meg, nevezet szerint: készpénz harmadfél ezer arany, harmadfél ezer forint, két köves láncz, egy gyöngyös láncz, arany csésze, ezenkívül egyéb arany ezüst mű, a ki nálunk jelzésben vagyon. Minthogy tasnádi jószága Nd keze alatt vagyon, ne adatnék az vissza neki addig, míglen a megnevezett ingó marhák nekünk nem restauraltatnék». Orsz. Lev. Limbus XII.
Most tehát már nem csupán magánjogi tekintetek, hanem főfontosságú állami és politikai érdekek ösztönözték az udvart, hogy a békeszerződés végleges végrehajtása Murány vára miatt késedelmet ne szenvedjen. III. Ferdinánd király ismételve megbízta Lippay érseket, egyenlítse ki a dolgot a család összes tagjai megelégedésére, még mielőtt a béke végrehajtására kiküldött biztosok tanácskozásai megkezdődnek, hogy ez az ügy ne hátráltassa a békeállapot visszaállítását.* Sőt a királyi biztosok utasítást nyertek annak kimondására, hogy ha a kiegyezés, melyre Wesselényi szintén hajlandó, dugába dőlne, ez utóbbit kényszeríteni fogják Murány kiadására.*
Ez óhajáról a király 1645 decz. 20-án kelt leiratában értesítette Wesselényit. Írja neki, hogy Illésházy fölterjesztéséből értesűlt, hogy neje néhány klenodiumát Murány és Balog megvételekor Wesselényi lefoglalta. Egy részét visszaadta ugyan, de ha talán még lenne nála valami, adja ki azt is. Quantum autem – folytatja a leirat – ad arces Murany et Balog, quarum restitutionem etiam Princeps Trans. medio ablegatorum suorum ad prćsens hic in aula nostra existentium adsurget, dedimus quidem in mandatis fidelio nostro Georgio Lippay ad convocatis partibius ratione prćdictć arcis Murany inter Te et reliquos possessores componere studeat. Quod benigne vocanus quantocius admaturari, ut adhuc ante commissionem ad Partes Regni superiores instituendam appareat, quid hac in parti fieri, qualiterne negotium accommodari possit, ne detentione dictarum arcium Pacificanionibus conditionibus derogatum fuisse prćtendi posset. A leirat Orsz. L. Mon. gyűjtemény.
A király 1645 decz. 27-én Hosszutóti püspöknek, a kiküldött meghatalmazottnak a következő utasítást adta: Murányra és Balogra a király kiegyezést akar, melyre Wesselényi is hajlandó. Az esztergomi érsek van megbízva, hogy az ügyet a békekötés határozatainak megfelelően rendezze. Quod tamen – folytatja az utasítás – si minus succederet, dictorum bonorum precet certorum etiam Clenodiorum Consortis Gabr. Illésházy restitutionem perdictum Fr Wesselényi fieri procurabunt. Orsz. Lev. Mon.
Az ügy minduntalan szerepelt a béketárgyalásokban, főleg mikor Listiusné szintén kérvénynyel fordult a biztosokhoz.* A sógorok már azt hitték, hogy föléje kerekedtek Wesselényinek, kit a király azzal igyekezett megengesztelni, hogy Murány várából ama részt, mely nejét Máriát illette, formálisan is neki és örököseinek adományozta azon joggal, hogy ha Listiusné vagy Illésházyné a mga murányi részét eladná vagy elzálogosítaná, azt első sorban Wesselényi válthassa magához.* Nem sokkal később őt, két fiát Ádámot és Lászlót s netalán születendő gyermekeit grófi rangra emelte s Murány örökös ura czímmel tüntette ki.*
1646 febr. 13-án kelt kérvényében mondja, hogy «az elmúlt háborúban sógor Wesselényi uram Murány és Balog várában és jószágaiban való harmadrész portiomat» elvette s azokat »most is büntetlen voltomra, nagy káromra erőszakkal tartja és birja». Azt is említi, hogy a háborúban igyekezett férjével együtt a király hűségében megmaradni. Országos Levéltár.
Az adománylevél 1646 febr. 18-án Linczen kelt. Liber. Reg. (Bécs) IX.
Creatio in Comitem perpetuum de Muran. Kelt 1646 ápril 23. Lincz. A király hosszasan felsorolja hűségét, érdemeit s kiemeli, hogy mint füleki kapitány nemcsak megvédte a maga várát «verum etiam muntissimum Patrić fortalitium Muran raro ac inaudito stratagematis exemplo cum exequa militum manu in potestatem redigendo ad famam posteritatis gloria ad fidelitatem nostram reduxisti». Liber R. (Bécs) IX.
Mindez azonban nem elégítette ki Wesselényit és Máriát. Ők egész Murányt akarták s nem mondtak le a reményről, hogy minden akadály daczára meg fogják tartani. Két nagybefolyású pártfogójok, Mária királyné és Eszterházy nádor épen az előző évben halt meg. Most teljes bizalmukat Lippay érsekbe vetették, ki a míg rajta állt, készségesen teljesíté Wesselényi azon óhaját, hogy húzza-vonja a rokonokkal az alkudozásokat, mert minden csak a temporisatiotól függ.* Lippay Zólyomba, Szent-Keresztre, azután márczius12-ére Nagy-Szombatra idézte Listiust, ki azonban föltétlenűl a régi állapotba való visszahelyezést követelte s kijelenté, hogy semmi áron sem mond le Murányról. Így tehát az érsek beavatkozása hatástalan maradt s Listius János a pozsonyi káptalan előtt ünnepélyes tiltakozásban ismételte, hogy fentartja összes jogait s kiegyezést el nem fogad.*
A kamarának egy hivatalos ügyben írt levélre 1646 febhr. 26-ról Joslvából sajátkezűleg ezt írta: «Minden dolgok csak temporisatio. Kihez képest édes jó akaró uraim kérem vegye dilatioban e dolgot, míg érsek urunk ő naga tentálni akarja az amicabilist köztünk, ha succedal benne; in inus válassza el az országgyűlése köztünk, de egyáltaljában contumax nem akarok lenni. De ebbe derék kérdése leszen. A mint Listius uram elgondolta, oly könnyen nem lehet, nem is leszen». Orsz. Lev. Mon.
A tiltakozás 1646 Feria quinta post Dominicam Palmarum (márcz. 30.) kelt. Akad. kézirattár.
Annyit Wesselényi mindenesetre elért, hogy az ügy az országgyűlés elé kerűlt, mely akkor még bizonyos peres dolgokban felebbviteli forumként szerepelt s magánügyekkel szintén sokat foglalkozott, a sérelmek közé magánpanaszokat is fölvett s azok orvoslását sürgette. Ide kerűlt immár Murány ügye. De a király még előbb új próbát tett a haragvó rokonság kiegyeztetésére. Megbízta budetini Szunyogh Gáspárt, ugyanazon királyi biztost, ki a protestansoknak visszaadandó kilenczven templom ügyében eljárt, hogy Murányban végezze az osztályt a három testvér, illetve a három sógor között.
Mindebben az évekig huzódó családi pörpatvarban, Széchy Máriának magának szintén igen tevékeny szerep jutott. Férje ismételve actióba léptette, mert midőn meghallotta, hogy Murányt felosztják s az osztályra Szunyoghot küldik ki, annyira elkeseredett, hogy lengyelországi jószágaira akart kivándorolni. Személyes sértésnek tekintette s Máriát bízta meg, hogy még egy kísérletet tegyen az érseknél e csúfság elhárítására. Mária levélben fordult Lippayhoz és nem hasztalanul. Szunyogh kiküldetése nem maradt ugyan el, de a királyi biztos kétségkívül az érsek rábeszélésére olyan módon teljesítette teendőit, melylyel Wesselényi a legnagyobb mértékben meg lehetett elégedve. Ellenben Illésházyné és Listiusné tiltakoztak Szunyogh eljárása s az osztály ellen s a sokat hányatott ügy ez úttal sem nyert megoldást.*
Szunyogh jelentésében elmondja, hogy 1646 aug. 7-én mint királyi biztos megjelent Murányban, hogy az osztályt keresztülvigye. Wesselényi mint várkapitány ommen statisfactionem et accommodationem prompte et libere obtulerit, ellenben Széchy Kata és Éva aug. 13-án tiltakoztak az osztály ellen. A jelenté- Nemz. Muzeum Illésházy iratok IX-ik csomag.
Így kerűlt az végre az országgyűlés elé, még pedig Illésházy Éva panasza folytán. Októberhó 25-én kezdték a magánpereket tárgyalni s Murány ügyét azonnal elővették. Az ülés igen zajos folyamot vett s a jelenlevő Wesselényi többekkel heves szóváltásba keveredett. Harmadnap – 27-én – a karok és rendek, minthogy időközben Listiusék szintén csatlakoztak Illésházy Éva panaszához, Lippay érseket, Szelepcsényi Gyögy püspököt és királyi kanczellárt, Egresdy Boldizsárt és Zákány Andrást küldték ki a kérdés megvizsgálására.
A bizottság az érsek lakásán tanácskozott* s ismét Wesselényi ellen készűlt dönteni, mert ez újra célszerűnek látta nejét előtérbe léptetni s személyesen a királyi felséghez küldeni kegyelmét kikérendő. Mária nov. 28-án jelent meg kihallgatáson III. Ferdinándnál s lábaihoz borulva kérvényt adott át neki ügye kedvező elintézéseért esedezve.*
Kruspier András az öreg Illésházy Gáspár gróf titkára és távollétében követte ura számára nagybecsü és igen részletes naplót készített s ebben jegyzi föl az ügyre vonatkozókat. A kézirat Nemz. Muz. Fol. Lat. 543.
Kruspier naplójában írja 1646 nov. 28-ról: Dn. Fr. Wesselényi conjugem suam dominam Mariam Széchy cum libello supplici in negotio arcis Murany et Tasnád ad suam Mattem expedivit, qua coram sua Matte procedit ad genua atque libellum suum supplicem porrexit.
De még sokáig kellett várnia, míg ez megtörtént. A küzdő felek szemmel tartották egymást és minden sakkhuzásra más-más tromffal válaszoltak. Nyiltan és a szinfalak mögött egyenlő ügyességgel folytatták a harczot s ha Mária el tudott jutni a királyi felség trónja elé, Illésházy Gábor szintén oda fordúlt s Wesselényi nem birta megakadályozni, hogy audientiára bocsáttassék. De végre is hasztalan erőködtek a sógorok. Nehezen ment, míg rászánták magokat, hogy lemondjanak Murányról, de meg kellett tenniök, mert Wesselényi befolyása nőttön nőtt s attól is tarthattak, hogy koczkáztatják azon kárpótlást, melylyel Wesselényi most még kinálgatta őket.
Először Listiusék puhultak meg. Őket, kiket legkevésbé védett hatalmas összeköttetések és protectorok befolyása, még az a kényes kilátás is fenyegette, hogy Wesselényiék Illésházyval az ő rovásukra kötnek egyezséget. Erre csakugyan tétetett kísérlet, sőt a szerződést is aláirták, de Illésházy Gábor megmásította szándékát s így a terv ezúttal halomra dőlt.* Csakhogy újra fölmerülhetett s Listius jónak látta idejében visszavonulni, vagyis kiegyezni. 1648-ban lemondott tehát Murányról. Ezért kárpótlásul Lipcse kizárólagos birtokát nyerte, mire Illésházy szintén belenyugodott, hogy Wesselényi jószágaival, Sztrecsénynyel és Tepliczével kártalaníttassék. Illésházy még az év végén ez egyezség ellen is tiltakozott ugyan, de későn, mert a király időközben már kiállította Listiusnénak és két fiának Tamásnak és Jánosnak az adománylevelet Lipcsére.* Végre Illésházynak sem volt mit tennie s 1649 május 16-án gróf pálffy Pál nádor előtt aláírta az egyezményt, melynek értelmében Sztrecsény és Teplicze jószágokért lemond a murányi, derencséni, szendrői, enyiczkei, mátraaljai és kőrösi jószágokra való minden jogáról.* Még az év végén birtokba is vette ez uradalmakat s noha szokása szerint utóbb is több izben tiltakozott az egyezmény ellen, az tényleg és jogilag hatályba lépett és végrehajtatott.
1647 ápril 22-én in possessiones Lelez Wesselényi és Mária, Illésházy és Éva aláírták a szerződést, mely szerint Wesselényiék lemondanak Illésházyék javára lipcsei, ezek pedig Wesselényiék javára murányi részökről. Akad. kézirattár.
Liber Regius. (Bécs.)
A Pálffy-féle egyezmény Akad. kézirattár. Ugyanott több más idevágó szerződés és tiltakozás.
Kevésbé hosszadalmas folyamot vőn Balog várának ügye. Wesselényi és Mária a jószágot tízezer forinton magokhoz váltották Széchy Dénes gróftól.*
1646 datum dominica invocavit (február 1.) a garamszentbenedeki konvent előtt kötötték meg Wesselényi és Mária Széchy Dénessel a szerződést. Orsz. Lev. N. R. A.
Annál bajosabban ment Tasnád visszaszerzése. Rákóczy fejedelem a lefoglalt jószágot ugyanazon békeszerződés határozata szerint, melynek alapján olyan hévvel kardoskodott Illésházy jogai mellett, köteles lett volna azonnal és föltétlenűl, visszaszolgáltatni törvényes tulajdonosának. De nem tette s 1646-ban Széchy Mária két ízben is Lorántffy Zsuzsanna pártfogására apellált, hogy jószágát visszakapja. El akarta adni. De a fejedelem, midőn végre feloldá a zárlatot, csak azt engedte meg, hogy csupán négy általa megjelölt úr valamelyikének adhassa el. Ezek egyike sem volt komoly vevő s Mária arra kérte a fejedelmet, engedje meg, hogy annak adja el Tasnádot, kinek ő jónak látja. El is adta 1646 okt. 16-án Károlyi Ádámnak.* De e szerződés nem emelkedett jogerőre soha s végre is Rákóczyék vették meg a jószágot. Az ügy még 1649 márczius 7-én sem volt rendezve, mert Wesselényi azt írta a fejedelemnek, akkor már II. Györgynek «Tasnád dolgát s az árát a mi illeti, mindenekben a Ngod kegyelmes gratiajára hattam magamat».
A szerződés a szepesi káptalan előtt kelt. Orsz. Lev.
Ilyen sokféle vagyonjogi összeütközést támsztott a murányi regény s öt évnél tovább tartott, míg a különböző igények s belőlök támadt családi viszályok kiegyenlíttették. Végre azonban minden irányban megegyezés létesűlt, melynek alapján a király 1650 február 12-én Bécsben Wesselényinek és Szécyh Máriának összes birtokaikra új adománylevelet állított ki.*
Az eredeti példány pergamentre irva piros bársony kötésben Orsz. Lev. N. R. A. 181: 3.
Csak ezzel lettek Wesselényiék Murány igazi és egyedüli urai s nyerték ki a merész kalandjok alkotta tényleges állapotnak az általános érvényű köz- és magánjogi szentesítést.
A nagy jószágok megtartása épen úgy mint megszerzése férj és feleség közös fáradozásainak jutalma volt.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
