III. | Magyar Történeti Életrajzok

III.

Nyilvános szereplése.

Nagy hatalmú ember volt azon időtájt a felső-magyarországi generalis. Messze vidékek biztonságáról gondoskodott s a végházak, melyek parancsnoksága alatt álltak, török portyázások és erdélyi támadások ellen oltalmazták a kelet-északi megyéket. De az ország főhivatalnokai akár katonai akár polgári állásban működtek, – s a kettő közt még nem fejlődött ki az a különbség, sőt ellentét, mely ma mutatkozik, mert született katona volt mindenki, a ki előtt a nyilvános pálya egyáltalán megnyilt s az ex professo katona fogalma csupán az álló hadsereg alkotásával honosult meg, – a hivatalos hatalommal magával még nem szerezték meg azt a közkedveltséget, népszerűséget, mely alkotmányos országokban akkor ép oly nélkülözhetetlen volt, mint ma. Tudniok kellett az urat adni, előkelő háztartást kellett vinniök s a társadalmi életben politikai állásuknak megfelelő szerepet kellett játszaniok, ha a közvélemény rokonszenvét meg akarták szerezni.

E szereplés nagy mértékben a feleség közreműködésétől függött, mert ő vezette a háztartást nemcsak névleg, mint a főrangú világban ma dívik, hanem valósággal is. Az asszonynak tehát mérvadó hivatás jutott a férj nyilvános működésében. Nemcsak abban mutatta ki magát a jó feleség, hogy férjének a családi tűzhelynél boldogságot, elégedettséget szerzett, hanem abban is, mennyire tudta állása fényét a nyilvánosság előtt reprćsentálni, házát megkedveltetni s az intéző elemeket maga köré gyűjteni, mert a személyi összeköttetések akkor még döntőbb mértékben befolyásolták a legkiválóbb és legtehetségesebb emberek emelkedését is, mint ma.

A kinek sok volt a jó barátja, a ki megkedveltette magát, az hamar és könnyen előre jutott a hatalom létráján. Wesselényi e szerencsések közé tartozott. Mindig akadtak jó emberei, befolyásos pártfogói a felsőbb körökben és önfeláldozó hívei az alatta állókban. Meg tudta szerezni az emberek hajlamát s főleg az erényének köszönte gyors sikereit, melyek második házassága után rohamosan szaporodtak. Olyan nő nélkül, ki hivatását társadalmilag is képes betölteni, ez nem történhetett volna. Wesselényi előnyös társadalmi positiója megteremtésében és fentartásában Széchy Máriának is megvolt a maga része.

Sokat érintkeztek a világgal s a hol habár csak egy időre megtelepedtek, ott házuk menten élénk társas központtá alakult, a vendég szívesen fordult meg nálok s asztaluk mindig vonzotta az embereket. Szeretetre méltó, társaságot kedvelő emberek voltak mindketten; szerettek élni, könnyen ismerkedtek, könnyen barátkoztak s épen oly jól elmulattak a kassai biró polgári házánál, mint a Thökölyek, Illésházyak, Csákyak s más korabeli főurak fényűző váraiban vagy az esztergomi érsek komoly és válogatott körében.

Mint füleki kapitányné s később mint felvidéki generalisné Széchy Mária más vidéki urakéhoz hasonló háztartás élén állt. Minden főurnak megvolt akkor a maga udvara; a nemes fiatalság ilyen udvarokban gyűjtötte gyakorlati élettapasztalatait. Itt szokta megtanulni a vitézi tudományt, az emberekkel való érintkezést s itt szerezte első ismereteit a közügyekben. A fiatalság akkor kevésbé a megye, mint inkább az urak szolgálatában készült elő a nyilvános szereplésre. Minden főúri házba vagy mint akkor nevezték udvarba fölös számmal jött a nemes ifjú s végezte az úr körűl a hozzá illő szolgálatokat. Az ifjúság az udvari életbe élénkséget, zajt, mozgalmat hozott. Békés időkben szolgálata inkább mulatságból állt s a XVIII. századi gúnyversek sokat ostorozzák könnyelmű életmódját, kicsapongásait. Az urak könnyen befogadtak mindenkit.

Sok számú szolgákat tartanak udvarokban,
Kik nem nevelkednek semminemű jóban,
Káromkodás s szitok vagyon a szájokban
Részegség, fajtalan élet az ifjakban.*

Udvari élet czímű vers. A Nemz. Muzeum Höllischer gyűjteményében. A vers harminczöt négysoros strófából áll s érdekesen jellemzi a főuri udvartartást s az akkori arany ifjúság életmódját.

A baj okát a satyra írója abban látja, hogy az ur a nálok szolgáló ifjaknak nem igen ad fizetést. Csak koczka és kártya a conventiójok; legfölebb ócska köntöseivel jutalmazza őket, melyekben elbízzák magokat, süvegöket balfülökre csapják, üstöküket hajtják-fodorítják, övüket hosszan lebocsátják s egyebet sem tesznek, mint urokkal ostáblát vagy kuglit játszanak, nyulászni mennek, hízelegnek, hazudoznak, ha pedig az úr nem látja vagy nincs otthon, a szintén nagy számban levő leányokkal ihognak-vihognak, hanczuznak vagy korbácscsal kezökben járják be a kocsmákat, esznek-isznak, egymás közt cserélnek-berélnek s semmi hasznosat sem tanulnak.

Noha Zrínyi Miklós sokban hasonlóan festi kora udvari életét, s a káros befolyást, melyet az ifjuságra gyakorol, amaz idők viszonyaiban, midőn az államszervezetet teljesen megrongálta a hosszú háborús időszak, mégis hézagot pótolt az. Ebben a gyakorlati iskolában számos kiváló és tehetséges ifjú egészitette ki elméleti ismereteit s fejleszté a képességet, hogy a közszolgálatba lépjen s ott sikeresen működjék. Utóbb Bethlen Miklós, a nagyműveltségű erdélyi író épen Wesselényiék udvarában töltött néhány hónapot s nemcsak ura és asszonya szívélyességét dicséri,* hanem a körükben szerzett sokféle gyakorlati ismeretnek egész életén át hasznát vette.

Bethlen Miklós önéletrajza. Kiadta Szalay László 346–50.

Egyben mindenesetre igaza van a satyrának. Az udvari életben még nagyon nyers, parasztos hangulat uralkodott. Káromkodás, szitok, trágárság volt szüntetlenűl az ajkakon s a nők jelenléte nem genirozott senkit a vastag tréfában, a durva élczekben, melyeket a mai élénken kifejtett illemérzet a legerélyesebben visszautasít. De kétszáz évvel ezelőtt egészen máskép fogták föl azt: mi az illendőség, mint ma s épen nem ütköztek meg olyasmin, mi jelenleg nemcsak a gyöngéd asszony, hanem a férfi arczát is szégyenpirba borítja. A kor irodalmában a legélénkebben visszatükröződik ez a szellem. Olyan szavakat használnak, olyan jeleneteket rajzolnak ki, melyek ma mindenkiben visszatetszést keltenek. Komoly, tudós írók fontos egyházi és vallási kérdések, ájtatos, magasztos eszmék fejtegetésében épen úgy, mint a humorizáló Gyöngyösi István minduntalan olyan kifejezésekkel élnek, olyan dolgokat írnak le, melyeket a mai olvasó a legenyhébb kifejezést használva bántó ízléstelenségnek tekint. De az irodalmi ízlés nagyon változékony fogalom s épen úgy átalakul, mint a ruha-divat. A maga idejében senki sem ütközött meg Gyöngyösi ma már ízetlennek tartott trágárságain, természeteseknek találta s szívesen olvasta őket, mert koruk szellemének feleltek meg. A magánlevelezés, a magántársalgás és beszélgetés szintén hasonló szellemben folyt s az irodalom itt csupán a kor irányának, erkölcseinek hű mása, egyszerű fényképe.

Ez a parasztos szellem, a nyers, trivialis beszéd nem az erkölcstelenség bizonyítéka. Egyes-egyedül azt tükrözi vissza, minő viszonyokban élt a társadalom. A gyakori katonáskodás, a tábori élet durvaságai, melyek közt a férfiak felnőttek s melyek elől a nőket sem lehetett légmentesen elzárni, az érintkezés formáiban, a társalgásban és a mulatságokban sem engedtek finomabb modort meghonosodni. A harczias életmód egész Európában rányomta a maga bélyegét a socialis viszonyokra s a jó modor, a válogatott ízlés későbbi híres zászlővivője, a franczia társadalom a XVII. század elején e téren még nem sokat különbözött a magyartól.

IV. Henrik franczia király udvaráról azt mondja egy író: «Ez az udvar minden volt: táborhely, őrszoba, csapszék, istálló – csak udvar nem». Később is csak nagy küzdelmek után sikerűlt a híres Rambouillet marquisné vállalata, ki a társas érintkezés külső formáinak nyersesége ellen háborút üzent s műveltebb, finomabb szellemet igyekezett meghonosítani.

Igazi forradalmat idézett elő kísérlete, mert nem csupán azt föltételezte, hogy az emberek udvariasabb formákat, válogatottabb hangot használjanak, hanem hogy foglalkozásukat, egész életmódjokat, de még lakásukat is átalakítsák. Richelieu és Mazarin bíbornokok, XIV. Lajos király nagy politikai reformtevékenysége nélkül Rambouillet asszony nemes vállalkozása nem sikerűlt volna s a «Chambre bleu de l’hotel Rambouillet», a híres kék selyembutorzatú szalon – vagy inkább hálószoba, mert akkor ez volt a palota díszterme – sohasem emelkedett volna világhírre. Előbb a főuraknak ki kellett költözniök a feudalis kastélyaikból, ódon lovagváraikból, melyek sötét, apró ablakú, rosszúl fűthető, kevés és nehézkes butorral ellátott, kényelmet nem nyújtó termei alig szolgálhattak más mulatság, mint örökös eszem-iszom, óriási lakmározások színhelyéűl, melyekben a társalgást természetszerűen trágárságok, vastag élczek fűszerezték.

Csak Páris ujonnan épült, kényelmes palotáiban fejlődött ki a fínomabb szellem s az az előkelő szalonélet, mely 1650 tájától kezdve nem csupán a modort áltoztatta át, hanem az irodalmi és tudományos törekvések középpontja és támogatója lőn másfél századig. Ez a nagy reform hozzánk szintén elhatott s átalakította a magyar főrangú háztartásokat, de csak a XVIII. században, midőn itt is lehetővé vált, hogy a főúr a hegytetőn épült régi kényemletlen várából, hová a török világ és a belháborúk szorították, leköltözzék nem többé sáncz-, hanem kertövezte ujonnan épült kastélyába, mely a belső nyugalom visszaállítása folytán személyének és vagyonának már teljes biztonságot nyujtott. Az új lakásban a társas élet, a modor, az ízlés is átváltozott, csakhogy nálunk ez ujításal a kor viszonyaihoz képest idegen műveltség költözött be s a XVIII. század magyar főúri életét a magyar nyelvre, irodalomra és nemzetiségre megfosztotta attól a termékenyítő, áldásos hatástól, melyet Francziaországban gyakorolt.

A XVII. század magyar főura még ódon váraiba volt szorítva. Ott kellett magát megvonnia a távoli vidékekre is kiterjedő török portyázások, szabad hajduk vagy közönséges haramiák ellen, kik veszedelmes ragadozó állatokként lepték el az országot. Megrohanásaik ellen csak a vár vagy erődített kastély és fegyveres őrsége kinált oltalmat. Ha a várúr nem is viselt állandó katonai tisztséget, mint például Wesselényi, akkor is folyton készen kellett lennie, hogy a középkori honvédelmi szervezetből kifolyóan királya parancsára bármikor kiszállhasson s a nemesi fölkeléshez csatlakozzék. Ha utazott, nagy számú kísérőt kellett magával vinnie, hogy biztonságát ne veszélyeztesse. Szóval béke idején is katonai környezetben, állandóan táborban élt s egész egyéniségén rajta maradt a tábori élet nyers, bárdolatlan szokásainak, beszédmódjainak, szórakozásainak nyoma.

A milyen volt az úr, olyanná alakult az asszony. A magyar nő az egész XVII. század folyamán kiváló szerepet játszik s nincs amaz időnek mozgalma, melyben befolyása többé-kevésbé nem érvényesűlt. A korszak satirikusai* nem is mulasztják el minden néven nevezendő bajért az asszonyt s azt a túlságos befolyást tenni felelőssé, melyet férje elhatározásaira gyakorol.

A már idéztem gúnyvers (Nemz. Muzeum Höllischer gyűjt.) az asszonyok uralma ellen következőleg fakad ki:

Az asszony sok helyen fölvonta a bőrét,
Az urára adta ő pentelyes ingét,
Ha magára vette urának a terhét,
Ne csudáld, ha az úr puskája reteszt vét.

Társadalmilag a nők épen úgy visszatükrözik a kort, mint a férfiak. Habár az asszony nem katonáskodott, a katonai környezet hatásainak épen úgy ki volt téve, mint a férfi s a kor nyersebb szokásain nem botránkozott meg, mert nem ismert mást. A légkörben, melyben élt, más nem dívott, de nem is fejlődhetett. Bizonyos durvaságok ellen az egyház mindig erősen reagált. Hirdette a tiszteletet, a gyöngédséget az asszony iránt;* tiltotta a kihágást, verekedést és különösen a káromkodást, a «lélekmondás»-t s a trágár beszédet. Noha mindebben a világi hatalom is buzgón támogatta s a megyék szántalan ilyen, a közerkölcsök pallérozását czélzó szabályrendeletet adtak ki, a tényleges viszonyok hatása erősebb volt minden tilalomnál. Wesselényiék a magok udvarában szintén keményen büntették a káromkodást; botozás, sőt háromszori ismétlődés esetén épen fejvesztés fenyegette a bűnöst, mig az előkelőbb udvari emberek, ha káromkodtak, pénzbirsággal lakoltak a kórház vagy a szegények javára. Wesselényi, hogy jó példát mutasson, önmagára is kiterjeszté e bünetést s tizenkét forinttal sújtotta magát, ha káromkodik, meghagyva, hogy ez intézkedését «igen severe meg kell tartani».

PÁZMÁNY Péter imakönyvében, mely sok kiadást ért a század folyamán s 1665-ben Széchy Mária költségén nyomatott ki, a következő intés van: Férfiak okosan lakjatok feleségetekkel s mint az asszonyi gyarlóbb edénynek tisztességet tegyetek.

EPERJES VÁROSA.
Weber János: Janus Bifrons czimű 1662-ben Lőcsén megjelent művében levő rajz után fára metszette Pollák.
Eperjes városa képének fametszetét szintén Pollák készítette Weber János: Janus Bifrons stb. 1662-ben Lőcsén nyomatott művében levő rézmetszet után.

Míg Wesselényi a felső-magyarországi generalisságot vitte, háztartása, udvara nem különbözött a vídéki főurakétól. Tulajdonképeni hivatalos székhelye rövid dieig Eperjes s 1648 után Kassa volt. Itt a generalisságnak külön emeletes háza volt, melyet a király épen ez időben adományozott a jezsuitáknak, kik Wesselényitől is kaptak egy telket, míg főkapitányi udvartartásuk magánházokba, a Bornemisza Jánostól örökölt házba költözött át.

Eperjes is Kassa is ama korban jelentékeny városok voltak. Amaz Felső-Magyarország legfontosabb kereskedelmi, ez pedig legelső katonai és politikai központja volt. Főleg sokadalmai tették híressé Eperjest. Mindhárom országrészből, még a messze Erdélyből is oda sereglettek a vevők, míg az árusok Lengyelországból, Sziléziából s más német részekből hozták el sokféle portékájokat. Az egykorúak* népesnek és szépnek mondják s iskolája a protestansok egyik leghíresebb, a felvidéki és erdélyi urak fiainak kedvencz nevelő intézete volt.

Ung. Dacianischer Simplicissimus 105 lap. Más egykorú írók is jelentékeny városnak mondják

Felső-Magyarország fővárosa Kassa a régi Magyar ország egyik legjelentékenyebb városa. Noha az egykoúak szertelen rossznak mondják borát, s még inkább levegőjét, mely nagyon ártalmas s főleg az asszonyoknak ad sárgás halavány színt, a mint akkor nevezték «kassai szín»-t,* csodálattal szólanak ma is álló híres székesegyházról, szép középületeiről, magánházairól, melyek erkélyekkel, arkádokkal, tető nélkül épültek, a várost átszelő patak két oldalát szegélyezve.* Kassa a felvidék legmagyarabb városa is volt s a magyar elemnek, mely másutt csak ekkor kezdett a magokat hermetice elzárni iparkodó német városokba beszivárogni, a sokféle állami hivatal szerzett túlsúlyt, mely benne öszpontosúlt. A főkapitányságon kívül a szepesi kamra a sok alsóbb katonai vagy pénzügyi hatóság székhelye volt s ide költöztette a törvény az egri püspökséget, mely Eger török kézbe jutása után, Jászóra menekült. A püspökséggel a város egyetemet is kapott, akkor az országban másodikat s így nem csupán díszes házaival, hanem művelődési és társadalmi tényezőivel is messze kimagasodott a többi városok közül.

Simplicissimus, 119. lap, ki a kassai életet rendkívül elevenen rajzolja.

ZEILLER Collectanea 1656 azt mondja, hogy diszesebbek és magasabbak benne a házak, mint más magyarországi városokban.

Széchy Mária többször megfordult Eperjesen, de különösen Kassán időzött sokat, férjével el-eljárt Pozsonyba, de legtöbbet mégis csak Murányban élt. Nem a város, mely nemzetiségi viszonyai, de különösen sajátos, történeti fejlődése folytán egész idegen világot képviselt, hanem a festői vidéken emelkedő várkastély, hova a gyermekévek és híressé vált regénye emlékei fűzték, vonzották szívét. Férjével együtt mindig oda tért vissza, ha hivatalos teendőik nyügétől szabadulhattak. Ott volt gazdaságuk és udvartartásuk központja, ott érezték és élvezték uraságuk egész értékét, nem pedig a nyakas városi polgárok közt, kik a körükbe települt urak minden mozdulatát gyanus szemmel, bizalmatlan figyelemmel kísérték s szőrszálhasogató pedanteriával őrködtek városuk privilegiumainak sértetlenségén. Wesselényiék jól tudtak ugyan bánni velök s népszerűvé tették magokat úgy, hogy évek multán visszatérésöket szívesen fogadták, de nem találták meg körükben azt, a mit murányi otthonuk kinált. Wesselényi nem is a városba – ámbár vendégszerető háza ott is nyitva állt mindenkinek –, hanem Murányba csalogatta barátait s előszeretetetét e vár iránt megtartotta még akkor is, midőn sok más régi vár: Lipcse, Balog, Sztrecsény, Teplicze ura lőn.

Egy nevezetes esemény egyszerre teljesen átalakította Széchy Mária társadalmi állását, udvarát és háztartását.

Wesselényi Ferencz grófot az országgyülés 1655 márcz. 15-én éjjel az ország első méltóságába emelte és nagy lelkesedéssel, törpe kisebbséggel szemben, Magyarország nádorává választotta. Széchy Mária az országnak rangra legelső asszonya lett és az a feladat várt reá, hogy e sokat követelő, nagy igényű állást megfelelően képviselje. Életmódja, háztartása, társadalmi szereplése megváltozott; a kassai szűkebb világból bejutott az ország legfényesebb társaságába, sokat fordúlt meg Pozsonyban, Bécsben, megnyilt előtte a császári udvar, szóval följutott a legmagasabb társadalmi érgiókba.

A XVII. században a hazafiak csaknem mysticus áhitattal tekintettek a nádori méltóságra s viselőjére a «király képé»-re a prorexre, «Ő felségének Magyarországban helytartójá»-ra, ki legalább az alkotmány határozatai szerint – tényleg jogköre már sok csorbát szenvedett – igazi középpontja volt az egész magyar államszervezetnek s a nemzetélet minden közegét befolyásolta, sőt bizonyos határok közt csakugyan felségjogokat gyakorolt. A majdnem királyi állás megfelelő külső reprćsentatiót igényelt, mert főleg országgyűlések idején a nádori udvar társadalmilag is a legjelentékenyebb középpontja volt, melynek némileg a királyi udvartartás hiányát kellett pótolni. Habár az uralkodók országgyűlés idejére le is jöttek hazánkba, rendesen idegen környezetök s bécsi kiséretök körébe huzódtak vissza. Az a szívélyes, közvetlen érintkezés király és alattvalói közt minden ünnepélyes alkalommal, mely napjaink egyik lélekemelő jelensége, I. Lipót korában a mindinkább meghonosodó rideg spanyol etiquette mellett ismeretlen volt, sőt a régi idők patriarchalis hagyományai a király és nemzet közti érintkezésben szintén feledésbe merültek.

A nádor hivatása volt tehát ilyenkor az államhatalom fényét külsőleg képviselni s legalább olyan házat vinni, olyan asztalt tartani, hol a Pozsonyba gyűlt külföldi és hazai előkelőségek méltó fogadtatásban részesülnek. Egyébiránt ez nem csupán országgyűlés idején vált szükségessé. A nádort fölkeresték mindenütt a hivatalos- és magánügyben járókelők. Ha otthon időzött, egymást érték a staféták, a király, a megyék és városok küldöttei, legtöbbször igen előkelő emberek, kiket uri módon kellett ellátni. Pest- és Gömörmegyék Murányban helyezték el levéltárukat s igy a vár, mely már előbb végház rangjára emeltetett, valóságos állami központ lett, melyben megfelelő udvart kellett berendezni. A magyar nép pompakedvelő hajlamai folytán ez udvarnak a nádori tekintély fentartása érdekében imponálónak kellett lennie. Wesselényinek eddigi udvara épen nem volt ilyen s azért most nagy arányban ki kellett bővíteni, szaporítani a személyzetet s egészen más lábra állítani a háztartást.

25. SZTECSÉNY VÁRA. Egykorú rajz után.
Sztecsény és Teplicze várak képei Birlenstein Erzherzogliche Handgriffe 1686-diki kiadásában levő rézmetszetek után készültek.

Az új nádor és neje egyaránt szerették a fényt, a külső pompát, a dísz fitogtatását s hajlamaiknak nagyon megfeleltek a háztartásban ezen az új méltóság igényelte költséges reformok, melyek eszközlésére egyszerre nagyranövesztett hitelöket bőven igénybe kezdték venni. Öt nappal megválasztása után Wesselényi tízezer forintot kért és kapott kölcsön Lippay György érsektől,* mire megvette a legfényesebb díszkocsit felszerelésestől, a mely akkor Bécsben kapható volt. Széchy Mária, a férj akaratából mázsaszámra vásárolta az ezüstneműt és pazar bőséggel szerzett meg mindent, a miről azt hitte, hogy állása, méltósága igényli. A nádorné önmagáról sem feledkezett meg; most újra alkalma nyilt toiletteben, ékszerben régi fényűző hajlamait kielégíteni. Udvari ünnepélyek alkalmával, mint például Lipót király esküvőjén 1657-ben, midőn férjével Bécsbe rándult, rendesen nagy vásárlásokat szokott tenni.*

Akadémiai kézirat., Wesselényiana.

1657 jún. 9-én Mária férjével özegy Lobkovitzné-Mansfeld Katától hat heti fizetésre ötezer forint ára gyöngyöt vásárolt. Kötelezvény Orsz. Lev. Wesselényi-lev. Ugyanaz a nap Mária maga szintén hat heti fizetés terhe mellett továbi 1300 frt értékű ékszert vett Lobkowitznétól. N. R. A. 12:11.

26. TEPLICZE VÁRKASTÉLY. Egykorú rajz után.

A fiatal király a nádor és neje iránt éveken át a legjobb indulatot táplálta; kegyelme számos jelével halmozta el őket, adományleveleiben mindkettőjök érdemeit hangzatos szavakkal dícsérte s a többek közt Wesselényit azon kitüntetésben részesíté, hogy Pozsonyban tartózkodása idején a királyi várban jelölt ki számára lakást. Wesselényiék azonban nem sokára Pozsonyban nagy házat vásároltak, terjedelmes kerttel s valahányszor a városban időztek, házuk élénk társas élet központja volt. Bécsben szintén vettek házat, mert a nádort hivatalos teendői minduntalan a császári székvárosba szólították.

Tényleg azonban s noha a nádor örökösen utazni volt kénytelen, Murány maradt udvartartásának középpontja, mely 1655-ben külön szabályzattal rendeztetett,* hogy «jó rendbe és dicséretes politikába» hozassék. Wesselényi intézkedéseiben komoly igyekezet nyilvánul a kor durvább szokásainak fékezésére; minden illetlenséget keményen megró, de nem arra törekszik, hogy az udvartartás szelleme rideg kolostorszerű legyen. Megengedi a tisztességes mulatságot, játékot mindenkinek, cselédnek, hivatalnoknak, férfinak, nőnek egyaránt, mert a nádorék magok is pezsgő életkedvű emberek voltak – s alárendeltjeiktől sem irigyelték a mulatságot a tisztesség korlátai közt.

Wesselényi 1655 szept. 29-én Jolsván adta ki az idevágó rendeletet, mely érdekesen jellemzi a kort s a viszonyokat. Tiltja a káromkodást, miről már fentebb megemlékeztünk. Különösen pedig azokat fenyegeti, kik magok tesznek magoknak igazat; a ki kardot von vagy vért ont, keze érette. A paráznaság bottal, másodízben kiüzéssel, a lopás halállal fenyegettetik. Tilos az iszákosság, a kártya és koczkajáték, de csak ha botrányosan űzik. «Tisztességes játék, mulatás szabatos.» A rendelet Akadémiai kézirattár.

Ez udvar körébe tartoztak időnként Bory Mihály előbb táblai biró, azután a nádorék javai főkormányzója, lessenyei Nagy Ferencz nádori itélő mester s Wesselényi halála után Mária jószágkormányzója, Gyöngyösi István, előbb mint komornik – titkár – később mint Balogvár kapitánya s sok más nemesi család tagja, kik vagy mint nádori, tehát állami tisztviselők, vagy mint a nagy jószágok egyes részeinek kezelői vagy magánhivatalnokok alkották az udvartartásnak törzskarát.

Gyöngyösi mindig tisztességes állást vitt előbb Wesselényi, utóbb Széchy Mária mellett, ki szolgálatait Babaluska falu adományozásával jutalmazta.* A költő már akkor érintkezett Wesselényiékkel, midőn a férj füleki kapitány volt. Füleken szolgált a későbbi években is, mint hadbiró, «seregbiró», a hogy akkor nevezték. Talán már a murányi regény idején ottan élt. Annyi bizonyos, hogy Wesselényi, ki nagyon kedvelte az élczes, derűlt kedélyű egyéneket, rokonszenvet táplált a szeretetre méltó, kedves ember iránt, ki kitünően tudta forgatni a tollat. Mária szintén maga mellett tartotta.

Az adománylevél 1668-ban kelt. közzétette DEÁK Farkas M. Hölgyek Lev.

A költő azonban kevésbé volt élelmes, gyakorlati ember s azért nem is emelkedett jelentékenyebb szerepre sem a nádor, sem utóbb özvegye udvartartásában. Mária később lengyel jószágai eladása ügyében kiküldötte Lengyelországba.

1671-ben, midőn környezetének többi tagjai majdnem mind az összeesküvésbe keveredtek vagy elhagyták, Gyöngyösi hónapokon át Bécsben időzött az özvegy mellett, de mint a végeredmény mutatja, kevéssé befolyásolhatta az irányadó köröket Mária javára. Mégis ilynemű, vagyis practicus szolgálatát jutalmazta urnője jószágadományozással.

2. GYÖNGYÖSI ISTVÁN. Egykorú rajz után.

Egy sokkal jelentőségesebb szolgálatáról, melyet a Murányi Vénus megirásával tett, az adománylevél nem emlékszik még, a mint Wesselényiék fenmaradt töméntelen levelök egyikében sem szólanak Gyöngyösi poetai működéséről, ámbár mindketten nagyon kedvelték a költészetet.

Épen a Gyöngyösiét nem szerették volna? Férjben és nőben egyaránt sokkal nagyobb adagban élt a hiúság s sokkal önérzetesebben emlékeztek murányi hőstettökről, semhogy szívesen nem vették volna költői megörökítését. Erre vall az a bizalmas, hang, melyet Gyöngyösi úrnője irányában használni szokott. A költő sokkal több szabadságot engedett meg magának a Széchy Máriával való levelezésben, mint bárki más, habár előkelőbb állásban szolgált.*

Bizonyítéka ennek a híres levél, melyet THALY Kálmán a Századok 1873 folyamában közzétett.

Ha talán az az ismert adoma, mely szerint Széchy Mária Göröngyösinek szólította Gyöngyösit, ki meg azzal vágott vissza, hogy a nádorné sem murányi Vénus többé, hanem Vén-hús, a későbbi idők szüleménye, annyi bizonyos, hogy Gyöngyösit is eléggé méltányolták, megbecsülték Murányban. Csakhogy a költő helyzete a régi társadalomban egészen elütött a mostanitól. Épen úgy élvezték ugyan tehetsége termékeit, mint ma, de egymagát a poetai tehetségét nem szokták méltatni s az irodalmi foglalkozás még nem nyerte azt az önállóságot, társadalmi egyenjogusítást, melyet ma kivívott.

A katonák világában a szellem munkása szükségképen háttérben lépett, ha másnemű állása és érdemei tekintélyt nem szereztek neki. Nem azért becsültek valakit, mert érzelmeit dalba önteni tudta; a szerint becsülték személyét, a milyen közállást foglalt el. Zrínyi Miklósban a hőst ünnepelték a kortársak, költői, irói tehetsége ellenben egészen mellékes tulajdonság számába ment. Bármi szerény hivatásban élt Gyöngyösi, az egykorúak mégis csupán ebbeli működését említik s egyedül a társadalom átváltozása, egy új korszak közepett támadt fel az ő költői dicsősége. A szárazföld minden államában a belháborúk lezajlása utáni gyökeres átalakulás fejlesztette ki a fínomabb szellemi, eszményi szükségleteket s teremtette meg a tiszteletet az ex professo író személye s az elismerést tehetsége iránt.

Talán Gyöngyösi hatásának eredménye, hogy Széchy Mária maga szintén megpróbálkozott a költészettel, a versirással. Még a múlt században megvolt Balassa Bálint költeményeinek egy kézirati példánya s benne három ének, melyet Széchy Mária szerzett Murányban,* hol Balassa költészete nagy kedveltségnek örvendett. Wesselényi különösen szerette a régi Magyarország e legnagyobb lirikusát, ismerte dalait s leveleiben sűrűn szokta idézni.* Styljén meglátszanak a költő befolyásának nyomai, kit még bizonyos formákban is utánzott.* Wesselényi különben tanult ember volt, ki élénken érdeklődött kora szellemi vajudásai iránt. Sokat olvasott, figyelemmel jegyzett föl minden népies szólásmódot, tájszót s ha valami újat hallott, nem restelte a fáradságot illetékes emberekhez fordulni felvilágosításért. Tősgyökeres nyelvezet, festői kifejezések, magvas, erőteljes mondások jellemzik magánlevelezését. Hivatalos irataiból pedig mintha egy hatalmas népszónok mennydörögne, olyan harcziasak, lelkesítők, elragadók némely proclamatói ma is. Irataiban sokszor akad szép költői formába öntött eszme, melyeket környezete néha ellesett s maga is felhasznált.*

A példány Ráday Gedeon gróf birtokában volt. SZILÁDY Áron: Balassa B. költ. Bevezetés 44. lap. Valószínü, hogy a Ráday által említett kézirat egykor a Wesselényieké volt. Ma már elveszett vagy lappang valahol.

1663-ban írja Koháry Istvánnak: «Ama dicséretre méltó vitéz Balassa Bálint, a ki mind szerelmes s mind vitéz vala, szerelme ellene keservesen így panaszol vala: Az kiért vétkeztem, az is hozzám álnok». A levél Orsz. Lev. Egyik 1664-ki levelében, megjelent Századok 1869. Balassa következő sorát idézi: Ha szól is dolgodhoz, félben lesz az mit mondott.

Mint Balassa meg szokta jegyezni, hol szerzette egyes költeményeit, úgy Wesselényi számos levelét így végzi: «Írtam este felé, esős időben, gondolván ügyefogyottságomban, kis szomorú cellámban». «Írtam fergeteg hideg időben. Lőcsére indult zuzmorás időben, nagy fáradságos munkát vévén előmben, az új esztendőnek első naja beléptében.» «Írtam búval s gonddal rakott gondolkodó czellámban». «Kelt Kassán a kassai biró leánya lakodalmán» stb.

Ezt úgy látszik GYÖNGYÖSI is megtette. Wesselényi 1651 január 21-én azt írja Kassáról Zákány Andrásnak: «Csak a sűrű felhőket, ködöket szaporítom fohászkodásaimmal». Az 1664-ben kiadott Murányi Vénusban (I. 121.) GYÖNGYÖSI ezt írja:

Kedvetlenűl ballag bánatos arczával,
Felhőket szaporít fohászkodásával.

Benső viszonyuk természetéből következik, hogy Wesselényi neje szellemi életére, műveltségére szintén elhatározó befolyást gyakorolt. Murány irodalmilag is bizonyos tekintetben központtá lőn. Széchy Mária udvara nem csupán a mulatságot, hanem a mennyire azon korban ilyesmiről szó lehet, a szellemi érdekek gondozását is számba vette. Habár elveszett költemények aligha emelkedtek túl a közönséges verselési kísérleteken, tömegesen fenmaradt levelei azt mutatják, hogy szívesen és nagyon ügyesen forgatta a tollat.

Már a sűrű levelezés fokozott művelődési hajlam tünete ama korban; anyja Homonnay Mária még nem maga írta, hanem mindig tollba mondotta leveleit. Mária bizalmasabb levelezésénél többé nem használta a titkár vagy irnok segélyét s sajátkezű leveleinek fenmaradt aránylag igen nagy száma levelezése rendkívüli terjedelmére vall. Alig van családi levéltár, melynek mélyéből Széchy Mária-féle levelek nem kerülnének elő. Pedig a mi magánlevél a múltból fenmaradt, azt inkább a véletlennek, mint az utódok kegyeletének köszönhetni, mert azok, kik a levéltárakat időnkint rendezték és selejtezték, minden iratot, a mi nem birtokügyre vonatkozott, kérlelhetlenűl az enyészetnek szenteltek. Ha ily barbár eljárás után két század múlva a sok megmaradt Széchy Mária sajátkezű levelezéséből, ez ama levelezésnek igen nagy arányairól tanuskodik. Irásmódjában, kifejezéseiben tőrül metszett magyaros szellem nyilatkozik és levelei ama kor más előkelő magyar hölgyeivel legalább is egy színvonalon állanak.

Az olvasás szintén kedvelt foglalkozásai közé tartozott. Nem csupán az épületes könyveket szerette; kora másnemű ilyes termékeit sem hanyagolta el.

A vallás túlsúlyát az akkori közéletben híven visszatükrözte az irodalom. Azok a nyomtatványok, melyek a XVII. század első nyolczvan esztendejében magyar nyelven megjelentek s melyek együttvéve nem érik el az ezeret vagyis sokkal kevesebbet tesznek, mint a mennyi ma egy év alatt közrebocsáttatik, a naptárak, és jelentéktelen apró nyomtatványok leszámításával, melyekre az egész termelés igen tetemes százaléka jut, kiválóan egyházi, vallásos, dogmaticai vagy vitázó jelleműek voltak. Sok az ájtatosság kielégítésére szolgált s a különböző imakönyvek minden felekezet hívenél közkézen forogtak.

Megjelenésöket azonban nem a közönség részvéte tesz lehetővé. Már akkori iróink panaszkodnak, hogy a magyar nép nem igen szeret olvasni, nem vásárol könyvet s így nálunk nem lát annyi jó munka napvilágot, mint másutt.* Mćcenas, bőkezű pártfogó nélkül, ki a nyomtatási költségeket fedezte, igen kevés író bírt a világ elé lépni. Igy azután megtörtént, hogy néha a sürgős szellemi szükséglet kielégítésére szolgáló könyvek is teljesen elfogytak. Mikor Báthory Zsófia fejedelemasszony a kath. hitre át akart térni, Szelepcsényi Györgytől, akkor még püspöktől, magyar imádságos könyvet kért. De a püspük nem bírt hamarjában magyar imakönyvre szert tenni s latinnal volt kénytelen az özvegy fejedelemnőnek* szolgálni.

SZILÁDY Áron Régi Magyar Költők Tára. IV.

SZELEPCSÉNYI ezt maga írja. Levele Orsz. Lev.

Ez irodalmi viszonyok mellett a nagybirtokos főurakra hárult a hivatás, hogy pénzbeli támogatásuk tegye lehetővé a legszükségesebb könyvek megjelenését. Mint akkoraz egész világon, úgy nálunk is az irodalom lendülete igen nagy mértékben attól függött, hogy bőkezű nagy urak akadjanak, kik a kiadás költségeit fedezzék. Szerencsére minden időben támadtak áldozni kész hazafiak és honleányok s a régi irodalom nemcsak legkiválóbb munkásai nagy részét ujonczozta a főrangúak köréből, hanem a könyvek legtöbbje szintén az ő költségökön adatott ki.

A ki nem volt elég vagyonos, hogy szelleme termékeit saját pénzén kinyomassa, azt főrangú patronusra utalták a körülmények. A sok közt Gyöngyösi, Murányi Vénusa kétségkívül szintén Wesselényiék költségén jelent meg, miért azután mint itt a költő, egy prózai műveknél a szerző azzal fejezte ki háláját, hogy a nagylelkű pártfogónak ajánlotta művét.

Mint egykor anyja, úgy a maga idejében Széchy Mária sem vnota ki magát állása ebbeli kötelességei alól. Gyöngyösi Istávnné kívül még három – tulajdonképen négy – munka jelent meg hozzá intézett ajálattal s kétségkívül az ő költségén, a mit a kiadók határozottan meg is mondanak.*

A munkák czíme: I. Cardinal Pázmány Péter imádságos könyve. Bécs, 1865: 2. Pśnitentiák Tűköre. Bécs, 1665. mely amazzal együtt jelent meg; 3. Arany Gyapjuból ékesíttetett ruha. Lőcse, 1665. Szerzője Gyöngyösi Chrys. János pap. Egyetlen példányban maradt fenn, melyet nem láthattam s így határozottan nem tudom, vajjon szerző a Széchy Máriához intézett ajálásban megemlíti-e, hogy a nádorné fedezte a kiadás költségét. 4. Kempis Tamás Christus követéséről négy könyvei. Hely és név nélkül jelent meg, de kétségtelenül ugyanazon nyomdából, mint Pázmány imádságos könyve vagyis Bécsből, hihetőleg szintén 1665-ben. A munkák könyvészeti leírása SZABÓ Károly: Régi magyar könyvtár I.

A nádorné áldozatkészsége a kor irányának megfelelően főleg az épületes irodalom terén érvényesült. D a kiszemelt könyvek nemcsak buzgó, istenes szellemről, hanem kiváló ízlésről és itélőtehetségéről tanuskodnak. A költségén megjelent munkák legtöbbje nem új, hanem régi hírneves művek új kiadása. Ismerte, olvasta őket már előbb s azt akarta, hogy a lelki vigaszt, melyet belőlök merített, mások szintén minél nagyobb mértékben élvezhessék. A nagyhírü Pázmány bibornok nehezen kapható vagy egészen elfogyott két igen kitünő könyvét tette közzé. Az egyik, Kempis Tamás műve Krisztus követéséről a világirodalom egyik legismertebb alkotása, mely számtalan fordításban és kiadásban, sok milliónyi példányban terjedt el a földgömb minden részén s a jelenkorban sem vesztett rendkívüli népszerűségéből. A nyomtatás és kiállítás szépsége arra vall, hogy Széchy Mária nem kimélte a költséget s a tetszetős formával is terjeszteni törekedett a hírneves munkát* a közönség körében.

A 493 oldalra terjedő könyv kiállítása igen díszes. A nagy czímképen – rézmetszet, készítette Johann Martinus Lerch, Bécsben – egy sereg ember fáradtan viszi keresztjét s halad Krisztus felé, ki fent áll a maga keresztjével mennyei dicsfényben egy angyaltól imádva. Ezután szintén nagy rézmetszetű lapon következik a Széchyek czímere, mely a jelen munka elején híven reproducálva látható. A könyvben más képek is lehettek. Legalább a Nemz. Muzeum példányában a 188. lapnál szent Thecla szép rézmetszetű képe van külön lapon. A «Keresztény Hívek»-hez intézett előszó a munka becsét hangsúlyozza, mely már több kiadásban megjelent, most azonban példányai nehezen kaphatók. «Hogy azért tovább való üdővel azok jobban elviseltetvén végre utolsó rongyot avagy elfogyást ne szenvednének, a méltóságos magyarországi palatinusné gróf rimaszécsi Széchy Anna Mária asszony a Christus követésére lélekző magyar lelkek kedvéért nem kiméletre költsége által újabb és megjobbított kinyomatással felruházván elegendőképpen bocsátja azon hivek kezei közé.»

Még értékesebb kiadvány Pázmány Péter imádságos könyvre, a XVII. század magyar épületes irodalmának legnagyobbszerű terméke, mely a maga nemében nyelvi és eszmei tekintetben igazi classicus mű s kiállja az összehasonlítást amaz idők bármelyik más, költői vagy prózai alkotásával. Széchy Mária teljesen átérezte e nagy munka irodalmi és vallás-erkölcsi értékét s a jámbor hívek lelki üdvére adta ki, felhívta őket, hogy érte is imádkozzanak.*

A keresztény hívekhez intézett előszó, melyet kétségkívül ugyanaz írt, a ki a Kempis-előszót írta – a munka nagy értékét fejtegetve elmondja, hogy a régibb kiadások már nem igen kaphatók. «Hogy azért azon jó emlékezetű cardinal ily hasznos s ily üdvösséges munkájából teljességesen az istenfélő hivek kezei üresen ne maradnának, annyival inkább, hogy arra nem kevesen óhajtó szívvel is vágyódnak, íme a méltóságos magyarországi Palatinusé a tekintetes és nagyságos gróf Rima Szécsi Anna Mária asszony nem csak azt, hanem a mellett megtérő bűnösöknek valóságos példájának Mária Magdolnának ahhoz mostan adatott életét is maga költségével ujonnan kinyomattatván, bőségesen bocsátja a hivek közé. A kik éljenek lelkök javára hasznosan vele s imádkozzanak ő Nagyságáért.»

A keresztény hívekhez intézett előszó, melyet kétségkívül ugyanaz írt, a ki a Kempis-előszót írta – a munka nagy értékét fejtegetve elmondja, hogy a régibb kiadások már nem igen kaphatók. «Hogy azért azon jó emlékezetű cardinal ily hasznos s ily üdvösséges munkájából teljességesen az istenfélő hivek kezei üresen ne maradnának, annyival inkább, hogy arra nem kevesen óhajtó szívvel is vágyódnak, íme a méltóságos magyarországi alatinusé a tekintetes és nagyságos gróf Rima Szécsi Anna Mária asszony nem csak azt, hanem a mellett megtérő bűnösöknek valóságos példájának Mária Magdolnának ahhoz mostan adatott életét is maga költségével ujonnan kinyomattatván, bőségesen bocsátja a hivek közé. A kik éljenek lelkök javára hasznosan vele s imádkozzanak ő Nagyságáért.»

A könyv pazar fénynyel van kiállíta s képei külön e kiadáshoz készültek még pedig hazai művész által,* mert a metszeteken látható összes alakok, koruk magyar viseletében, sőt a férfiak a török módra nyirott hajjal ábrázolvák s meglehet, hogy az egyik kép, a communio épen a murányi kápolnát tünteti föl, a mint benne Wesselényi és neje Mária végezik ájtatosságukat.

A Nemz. Muzeum példányában öszszesen tizennyolc külön rézmetszet van, a legtöbbre bevésve a lapszám is, hova az illető kép tartozik. A könyvet, mely az előszón és hosszú naptáron és Mária Magdolna életén kívül 740 oldalra terjed, a Széchyek czímerét és Széchy Mária nevét feltüntető lap nyitja meg, mely Kempisben is látható.

De Mária lelkén nem csupán a vallás uralkodott. Egyik mozzanata maradt az egyéniségének s a mint nem vonta el a világi szórakozásoktól, úgy olvasmányai köréből a világi irodalom termékeit sem zárta ki. Balassa és Gyöngyösi versein kívül olvasott egyebet is s vásároltatott a «historiák»-ból, melyek a XVII. század nemzedékeinek népszerű olvasmányait tették. Salamon és Markalf, Pontianus, Fortunatus czímei az akkor már közkézen forgó ilynemű historiáknak, melyek széptani érték tekintetében alanti fokon állanak ugyan, de korunkban mindenesetre szükségletet elégítettek ki. Meglehetősen kedvelt szellemi táplálékul szolgáltak s szabad óráiban a nádorné is szívesen olvasta őket.*

A murányi tiszttartó 16644 decz. 4-én Lőcsén járt, «a mikor a kegyelmes aszszony is» ott volt és sokféle bevásárlást tett. Vett ő nagyságoknak négy font fügét 2 frton, tiz limoniát 2frt 10 denáron s más effélét. A számla végén ez áll: «ő nagysága számára vett historiákért s papirosért 5 frt.» Eredetije Orsz. Lev.

28. COMMVNIO.
A Communio czímű kép Pázmány Péter imakönyvének Széchy Mária költségén megjelent kiadásában levő egyik rézmetszet után készűlt.

Ép úgy megmaradt benne a zene iránti fogékonyság élete későbbi szakában. Mint minden főúri udvtartarásban, kétségkívül Murányban is voltak trombitások, muzsikusok, kik a lakomák közben vidám dalokat, magyar és idegen melodiákat szokták játszani. A tamburán kívül később már a guitare is meghonosult Murányban.*

Wesselényi 1663-ban Lőcséről «egy Kithara nevű olasz instrumentum musicumot» hozatott. Levele Tört. Tár.

Itt fejlődött a nádori udvar folyton előkelő társas élet középpontjává. Jöttek-mentek a vendégek, a jó barátok, kik hivatalos dolgokat végezni vagy mulatni jártak a várba. Wesselényi egy levele fentartotta ama lucullusi lakomák étlapjának egyikét, melyeket Széchy Mária szokott vendégeinek rendezni*. A modern inyencz válogatósságát, ki az öt világrész legexquisitebb termékeit élvezheti, az az étlap nem igen elégítheti ki. Nehéz, zsíros ételek, minden honi termékből az ősi nemzeti konyha szabályai szerint készítve kerűltek az asztalra. De azért megvolt bennök is a változatosság; a hús, tészta, főzelék sajt legkülönfélébb combinatiói szerepelnek. Különösen a fogások bősége és az ételek nagy tömege jellemezte az akkori lakomákat. Efféle ebéd természetesen a szeszes italok, bor és sör roppant mennyiségét igényelte. A sört Wesselényiék saját embereikkel gyártatták s Mária csak később hozatott a maga szükségletére Sziléziából sört. Boruk szintén saját termésökből kelt ki. A tokaji hegyen igen nagy szőleik voltak s a közönséges asztali bor pompás minőségben szintén birtokaikon termett. Fogyasztották is bőven s 1660-ban, midőn a politikai események folytán gyakran s néha hetekig voltak távol, a fínomabb tokaji aszún és ó-borokon kívül csupán a «gróf és a grófné ő nagysága asztalán» nyolczvanhat akó közönséges, főleg magyarbéli bor fogyott el.

1662 nov. 10-én írja Pál püspöknek: «Utálom a jóízű és szép falatokat, sok különb-különbféle galóczát, pisztrángot, halat és ahhoz járandó szép császárfogoly húsos madarak ételét Kd nélkül költeni. Ha azért tiszti promótiójának gátlása, jövedelmének csorbítása, előtte járóinak indignatioja nélkül teheti, kérem jőjjön ide az ünnepekre. Bezeg meglátja Kd. mind pecsenyét, mind igen szép kövér főtt szalonnás káposztát s mind igen szép piritott húst eczettel, hagymával s holmi mással, jó édes tokaji ürmös borral, igen szép tiszta ó-borral, jó savanyú vízzel, egyébiránt a mit a szegény ház körül találok, tartom Kdet». Eredetije Orsz. Lev. Wesselényi-iratok, VII. csomag.

29. LIPPAY GYÖRGY.
Wiedemann Com. Glorić II. gyűjteményéből.

30. SZELEPCSÉNYI GYÖRGY.
Wiedemann Com. Glorić II. gyűjteményéből.

Nemcsak az említett évben, de máskor is sűrűn kisérte férjét Mária gyakori útjain. Udvari ünnepélyekre vagy nagyobb eladások és vásárlások eszközlésére vele járt Bécsbe, hova sürgősebb szükség esetén egyedül is fölrándúlt, az országgyűlések idején vele volt Pozsonyban, elkísérte másnemű hivatalos útjain, látogatásokat tett vele a főuraknál* s a hol megjelent mindenütt tisztelettel fogadták és kitüntetésekkel halmozták el. Különösen a felvidéki városok ünnepelték néha valóban fejedelmi pompával s mindenféle ajándékkal tisztelegtek nekik.* Még Beszterczebánya is, hol igen gyakran megfordultak, mindig megragadta az alkalmat, hogy némi figyelemben részesítse előkelő vendégeit. Főleg bor és hús képezték az ajándék tárgyát, mely akkor sem maradt el, ha Mária egyedül járt a városban.*

1660 júliusban Szepesvárában töltöttek pár napot Csáky István grófnál. DEÁK-Farkas: Egy XVII. századi magyaf főúr.

Selmecz város levéltárának naplójában – Manuale 1657 – ez áll: 1657 den 15. Februar sind ihre fürstliche Gnaden Herr Palatinus Fr. Wesselényi sammt seiner Frauen Gemahlin und ganzen Hofstadt allhier angelangt. Welcher standtlich zu Ross und Fuss sammt Lösung 36 St. Geschütz empfangen und eingeholet worden. Denn seyen bei Empfängniss 10, seiner Frau Gemahlin 5. dessen Capitain I, und dem Secretario auch I Mark Silber verehret worden. Den 17. Detto nach vorhero gehabten Audienz seyen Ihro fürstlich Gnaden widerum von hier nach Stina verreiset. – Városi levéltár Selmecz.

A városi számadási könyvekben gyakran fordulnak elő. B.-Bányai levéltár.

Összeköttetései az ország minden részére, minden körére kiterjedtek. Mint a polgárság és a közép nemesség, úgy az egyházi és világi főurak legkiválóbbjai szívélyes érintkezésben álltak és leveleztek vele. Nem csupán az ország legfőbb papja, Lippay György esztergomi érsek tüntette ki barátságával s nem csupán ő idézött egy ízben hosszasan Murányban.* Pálffy Tamás és Szelepcsényi György püspökök szintén Wesselényiék szűkebb baráti köréhez tartoztak. Mária általában kedvelte az egyházi embereket. Udvari papjai mindig előkelő helyet szoktak elfoglalni környezetében. Igen gondosan válogatta meg azokat, kiket maga mellé vett. Nagy igényeket intézett hozzájok, megkövetelve, hogy jó magyarok, tanult emberek és erkölcsös életüek legyenek.* Ama rokonszenv és jóakarat, melyet Mária későbbi hányatásaiban a papság részéről tapasztalt, csak viszonzása volt a buzgalomnak, melyet a nádorné boldogabb időkben a vallás és az egyház iránt tanusított. Szerette az épületes prédikácziót hallgatni, gyakran templomba járt, részt vett az ájtatosságokban s nemcsak szegényekkel, hanem kivált a szerzetesrendekkel szemben mindig bőkezű tudott lenni. Mint férje, úgy ő is különösen kedvelte a Ferenczieket, de jezsuiták és más rendek is tapasztalták a bőkezűségét. A murányi kápolnát a katholikus egyház kívánta fénynyel rendezte be, ellátta mindennel még akkor is, midőn számtalan anyagi bajjal küzködve a költségek fedezése már nehezére eshetett.* De e vallásos buzgalma mellett épen úgy, mint férje maga sem tért le a más felekezetűek iránti türelmesség ösvényéről s a mint udvarában tisztei, cselédei közt mindig nagy számmal akadt a nem katholikus, úgy protestáns jobbágyainak is kegyes úrasszonyuk maradt folytonosan. Áttérése után sem üldözte, sem nyomta el őket s jószágain főleg Gömörben ép oly háborítlanul éltek tovább is,* mint egykor Széchy György és Homonnay Mária idején.

Onnan vezette a tárgyalásokat a kath. pap befogadása iránt a rozsnyóiakkal. Magyar Sion 1869. 44. lap.

Igen jellemzően világítja meg ez iránybeli nézeteit következő, özvegysége első hónapjaiban jószágkormányzójához, lessenyei Nagy Ferenczhez intézett egészen sajátkezű levele: Isten minden kivánsága szerint való jókkal áldja meg Kdet. Édes komám uram, én tegnap hét óra tájban érkeztem istennek kegyelmes gondviseléséből békével és szenvedhető állapotban meg. A nagy hegyen mind lovon jöttem által. De akármint igazgassa is az útat ember, azon helyen törődés nélkül nem lehet. Akartam Kdnek tudtára adni, az én paterem semmiképen meg nem marad. Egyik okát mondja, hogy kanonoksága vagyon, másik magyar szavában való fogyatkoztatása, hogy a tót nyelvet is megvesztegeti, hogy nem exerceálhatja magát, úgy, a mint annak a rendi. Hol járjon az iránt Kd elméje, örömest értem s mit cselekedjek. Udvari papot tartsak-e s kit, világít-e vagy barátot avagy csak a magam jószágombeli papok közül valókból hordozzak-e magammal? Világi papot dicsérnek egyet, a ki nem régen jött volna ki Erdélyből. Balás papnak nevezik. Mostanában Bársony püspök úr mellett mondják lenni. Dicsérik jó prégikatornak, jó magyarnak s tanult embernek lenni és jó életünek is. A kiről igen szorgalmatosan kellene tudakozódni, ha úgy vannak-e a dolgok, a mit felőle beszélnek. Azt peniglen leginkább pater Vid uram dicséri (noha inkább dicsérne magok közül valót, de arra nem is fordítom elmémet). Jár az elmém ott is, hogy barátot tartsak magam mellett. Pater Cziráki uramat is, a mostani pozsonyi pregikatort ide adják, ha kérem, a ki jó pregikátor és magyar s azt is dicsérik szerzetes emberhez való jó élete viseléséről. Nekem könnyebb s kevesebben telik magam jószágabeli papokat magammal hordozni, de mindenek felett az isten tiszteletét nézem s azt, mennyi más hitü szolgáim vannak. Ha jó lelki atya s jó pregikator leszen mellettem s udvaromban, a lelkeknek is sokat használhat s isten segítségéből lelkeket is nyerhetünk. Én ezekben egyikében sem indulok meg mindaddig, valameddig Kdtől válaszom nem jön s valamelyiket javalja Kd a három közül, hogy elől vegyem, azt cselekszem. Ajálván ezek után istennek gondja viselése alá Kdet. Lipcsén 6. Aug. 1667 Kdnek becsülettel szolgál G. A. M. Sz. Ps. Komám asszonyomnak ő Klmének ajálom sok szolgálatomat. – Eredetije Orsz. L. Limbus XIX.

A murányi számadásokban mindig gyakran szerepelnek a kápolna felszerelésére tett különböző vásárlások. Orsz. Levéltár.

BARTHOLOMEIDES Not. Com. Gömör, ezt különösen kiemeli s felhozza, hogy a Gömörmegyében az eszteromi érsek által megindított vallásüldözésektől Wesselényiék egészen távol maradtak.

Kora világi főuraival Széchy Mária szintén élénk érintkezésben állt. Akadtak bőven jó emberei, de ellenségei és irigyei is mint mindenkinek, ki a nyilvánosság előtt kiváló állásban él s előkelő társadalmi positiót foglal el. Azok, kik valóságos vagy képzelt sérelmek folytán férjére haragudtak, átvitték ez érzést ő reá is. Különösen gróf Nádasdy Ferencz országbiró, kora egyik leggazdagabb, nagy műveltségű, de indulatos főura, ki nem tudta Wesselényinek megbocsátani, hogy az ő dicsvágya czélját, a nádorságot elérte, későbbi, időnkint való megbékélésök daczára mindig rossz akarója maradt Máriának. A hol csak lehetett, rosszat beszélt róla, mocskolta, ócsárolta s a mi pletykát hallott, azt tovább terjesztette, mi miatt Wesselényi egyszer meg is intette, Mária pedig keservesen panaszkodott az országbíró e magaviselete miatt.* Az efféle episodok azonban nem gátolták sem Széchy Máriát, sem Nádasdy Ferenczet, hogy meg ne béküljenek, mihelyt érdekeik és törekvéseik azonossága ezt hozta magával.

1660 okt. 14-én a rakamazi táborból Koháry István füleki kapitányhoz a következő sajátkezű levelet intézte: «Nagy becsülettel vettem Kd levelét. Megszolgálom Kdnek, hogy az oda fen való embereknek elméjekről tudósít, kérem szeretettel Kdet, ez után se mulassza el, ha mi olyast ért. Én uramnak ő Klmének mindezt megjelentettem. Higyje el nem forog a Kd neve ebben. Zichy uram dolgáról ezelőtt negyed nappal is írt uram ő Klme ő felségének. Azt mondja ő Klme, mindaddig sürget, míg véghez nem viszi, azonban én sem hagyom ő Klmét elfelejteni. A Bakos uram mostoha leánya végett mint előbb resolválom magamat arra, hogy magamhoz vegyem. Kddel szeretnék felőle beszélni, addig Bakos uramnak se szóljon Kd. felőle. Mi itt sokáig nem leszünk. Csak várja uram ő Klme ő felségétől a kurirt, a fürdözést is elhalasztotta ő Klme. Itt vala két ízben is N. uram, megbeszélé annak a sekraiterosnek számtalan ellenem való mocskolódását. Valamit csak hallott és eszébe jutott, mindeneket kimondott s terjesztette ellenem, hogy le sem lehet írni. Hanem megcsalatik reménységében. Üzent ő által uram ő Klme, hogy többször ne hallja mocskolódni, mert tovább el nem szenvedheti. Ugyan az isten megfizetne kdnek s bizon én is megszolgálnám, ha valami formán megriasztaná Kd, venné eszébe, hogy vagynak jó akaróink. Felettébb igen elnyerte mindenekelőtt a szomszédoknál a gratiát N. uram. Sok is az az ajándék, de még nem tudhatjuk, hol. Ezek után stb.» A levél eredetije Nemz. Muzeum.

De voltak sok jó emberei is. A Pálffy, Eszterházy, Erdődy, Homonnay, Thököly, Csáky s más főúri családok számos tagjával folytatott élénk társadalmi érintkezést. Bizalmas emberei közé tartoztak Zichy István, Koháry István, Andrássy Miklós, Barkóczy István s a kor más ismertebb szereplői, kik amaz időben rakták le alapjait családjok későbbi virágozásának. A Dunán túl birtokos Széchy rokonság, Gáspár, György és Péter grófok iránt jó akaratot táplált s 1666-ban önként és ingyen nekik adományozta – férje beleegyezésével – a Széchyek ősi fészkét, Balogvárát,* melyet egykor Wesselényi tízezer forinton váltott meg éppen a három gróf atyjától.

Az adomnáylevél 1666 okt. 3. kelt Murányban. O. Lev. N. R. A. Ugyanez év decz. 18-án ez ügyben újabb nyilatkozatot állítottak ki Wesselényiék. Kifejezik örömüket a felett, hogy a sok pörpatvar a három testvér közt véget ért; azután kijelentik, hogy Balog és a rajta levő summa az ő haláluk után a három testvérre szálljon. Orsz. Lev. Prot. Palatiale II.

Legérdekesebb azonban viszonya kora legnagyobb magyarjához, Zrínyi Miklóshoz, ki vér szerinti rokona, unokaöcscse volt. Az érzés, melyet a nő kora kimagasló alakjai iránt táplál, egyéniségének megitéléséhez csalhatatlan eszközt szokott nyújtani. Széchy Mária személyesen ritkán érintkezett a költő-hadvezérrel, de tisztelte-becsülte a legnagyobb mértékben s Vitnyédi, ki Zrínyinek benső embere, Wesselényinek esküdt ellensége volt, ismételve kénytelen hangoztatni, hogy férj és feleség a legmélyebb tisztelettel adóztak Zrínyi nagy egyénisége iránt. Mikor egyszer nálok járt, azt jelentette Zrínyinek: «Mind az úr, mind az úrasszony ő nagysága atyai és atyafiui szeretetek és szolgálatok ajálása után én eléggé affectusokat meg nem irhatom, kiváltképen az asszonyét». Mária ekkor betegeskedett s kilátásba helyezte, hogy Zrínyiről végrendeletében is megemlékezik s mikor Vitnyédi Zrínyi egy levelét adta át Borynak, hogy Mária kezébe juttassa, Bory azt mondta, hogy asszonyát ez a levél annyira megörvendezteti, hogy ha félig holt volna is, még egyszer életre hozná.* Midőn 1662 végén híre terjedt, hogy az ifjú Rákóczy Ferencz meg akarja Zrínyi Péter leányát kérni, Mária rögtön felajálotta közvetítését s kész volt nagy utazást tenni, hogy a házasságot létrehozza.

VITNYÉDY levelei 1662 deczember 13. Lipcse, 1663 jan. 2. Bécs. Maga Wesselényi így czímezte leveleiben Zrínyit: «Testes és nagyságos gróf vitéz horvát bán, hazánk egyedül magyar oltalma és reménye, nekem kedves úr fiam». Levele Orsz. L.

Igen élénken világítja meg Széchy Mária társadalmi szereplését amaz érintkezés, melyben kora hölgyvilágával állott. Nemcsak az alatta állók vették igénybe jólelkűségét, mint a nagy számmal fenmaradt kérőlevél mutatja, melyben özvegyek, árvák s más ügyes-bajos asszonyok könyörögnek pártfogásáért a nádornál.* Készségesen szolgált mindenkinek, levelezett vagy érintkezett a kor legelőkelőbb hölgyeivel s nem csupán üzleti vagy olyan ügyekben, melyekben szívességet kellett tennie. Báthory Zsófia, II. Rákóczy György fejedelem özvegye, mindaddig, míg az ő rideg és kérlelhetetlen royalismusa meg nem botránkozott az öszeesküvésben való részvételén, nagyon szívélyes viszonyban állt Máriával s tudva, milyen kedve telik a borászatban, a Hegyalján több szőlőt adományozott* neki és férjének. Viszont Mária a legnagyobb szolgálatkészséget tanusított a fejedelemasszony iránt s még betegsége idején sem hanyagolta el érdekeit.

Ilyen levél sok van az Orsz. Lev. különböző gyűjteményeiben.

Az adománylevél 1660 aug. 17-én kelt Báthory Zsófia és fia I. Rákóczy Ferencz kijelentik, hogy «megtekintvén sok rendbeli jó akaratjokat és atyafiságos affectusokat a mélt. grófi hadadi Wesselényi Ferencz uramnak stb. és szerelmes házat s a hegyen négy szőlőt. Tarczalon egy házat négy szőlővel, Tályán egy házat a hozzá való szőlővel, Erdőbényén egy házat, mely az ő telkeik közt épült s egy szőlőt adományoznak nekik s az említett házakat és szőlőket mindennemű paraszti szerjárástól, adótól, dézsmától fölmentik. O. L. N. R. A. 1049:8.

Kora egy másik özvegy fejedelemasszonyával Kemény Jánosné – Lónyay Annával szintén levelezett s személyes összeköttetésben állt.

Nagyra becsülte őt az erdélyi fejedelemné, Apafi Mihály neje, a derék, férfias lelkű Bornemisza Anna.* Írtak neki Erdélyből is sokan, így Bánffy Dénesné s mindnyájan, magyarországiak és erdélyiek a tisztelet sokféle jelével halmoztak.

Mindszenti Krisztina írja Széchy Máriának 1669 bőjtmás hava 24-dikén Illésfalvyról: «Az erdélyi fejedelemasszony ő nagysága igen gyakran nagy szeretettel emlékezik meg Nagyságod felől» s levélben többször tudakozódik róla. A levél O. L. Limbus XX.

Az egykorúak sok ezerre menő ránk maradt magánlevelezésében semmi nyoma nincs azoknak a frivol szerelmi kalandoknak, melyek szinhelyévé utóbb a hagyomány a murányi udvart tette. E szóbeszéd nem is a XVII. századból származik, hanem azon időből, midőn Széchy Mária mint történeti alak egészen feledésbe ment s Gyöngyösi Murányi Vénusa alapján egy legendai Széchy Mária keletkezett, ki nagyon kevés rokonságban állott a történetivel.

A monda, a hagyomány szabadon működött s úgy színezte ki a murányi életet, mint neki tetszett. Széchy Mária erkölcsei bizonyára nem voltak sem jobbak, sem rosszabbak kora hölgyeinek, átlagos moralitásánál. De ez időből nyilvános botrányok s afféle viszonyok sem fűződnek nevéhez, melyek kortársai erkölcsi felháborodását keltették volna fel.

Az előkelő társadalmi állás, melyet elfoglalt, sok oldalu összeköttetései szigorú és tiszta életű nőkkel, emelkedett szellemű férfiakkal, a jó erkölcsre kényesen ügyelő főpapokkal arra vallanak, hogy nyilvános és társadalmi szereplésében a kortársak nem találtak kifogásolni valót.

Forrongó, izgatott időszakban élt. A főurak személyes torzsalkodásit és versenygéseit nagy és mélyreható politikai, felekezeti és egyházi küzdelmek kisérték.

Kimagasló állásában Mária a legkülönféle elvek és irányok zászlóvivőivel nemcsak meg tudott férni, de csakhamar bizalmokat is megnyerte s az ellentétek köréje csoportosultak abban a kétségbeesett, de nagyarányú mozgalomban, «a miben – mint Wesselényi írta – a nyughatatlan világ mostan forgatja készülendő tragśdiáját».*

1666 febr. 10-én Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek. Eredetije Gyulafehérvári Batthyányi-könyvtár Cart. Theor. XVII. 61. szám.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir