40. sz., október 3. BUDAPEST, OKTÓBER 2-ÁN

Full text search

40. sz., október 3.
BUDAPEST, OKTÓBER 2-ÁN
Amit már régebben említettünk mint óhajtandót, Ghiczy Kálmán új adójavaslatai már készen vannak fiókjában. Átnéztük futólagosan a (csak fővonásaiban) napvilágra jött munkálatokat s habár még teljes lehetetlenség azokról véleményt mondanunk, annyiról mégis teljesen meggyőződtünk, hogy ezen javaslatok folytán sokkal igazságosabban lesz felosztva az adó, mint eddig.
Leginkább óhajtjuk azonban, hogy különösen a tőke adóztassék meg: mert az még nem fizetett eddig semmit, annak dacára, hogy legkönnyebben fizethet s legnagyobb jövedelmet hajt. Tudjuk, hogy Ghiczy megadóztatja a tőkét, s e tekintetben is készen van már a tervezet; csak az a kérdés, hogy úgy adóztatja-e meg, hogy ezen adó alól a pénz-gesftelőknek kibújni ne lehessen? Mert ha már megengedi a törvény ezen piócáknak (tisztelet a kivételnek!), hogy a nép vérét zsarolják s az adófizető egyeseket büntetlenül koldusbotra juttassák, legalább adóztassa meg százhúsztól ezerig felmenő percenteket jövedelmező vagyonuk (tőkéjük) után, ha az alig 6 percent hasznot hajtó föld szinte nyög a rárótt állami és községi terhektől.
Mindenekfelett »igazságot«! Ez a sarkköve mindennek!
Tovább elmélkedve Ghiczy javaslatairól, lehetetlen észre nem vennünk már első pillanatra is, hogy ezen javaslatoknak mégsem főcélja az igazságos, arányos adófölosztás (mert ily célt vajmi keveset találhatnánk a még eddig köztudomásra jutott irányzatokban), hanem a fődolgot mellőzve, Ghiczy úr csak oda látszik törekedni, hogy az állam jövedelmeit növelje, hogy eredményeket produkálhasson; azzal nem törődik, mi úton? Ha van is aztán haszna az államnak ily mesterséges produkciókból, biz az csak látszólagos, legfeljebb a közvélemény félrevezetésre alkalmas, s eszünkbe juttatja már századikszor ama történeti tényt, midőn egy elnémított orosz cárnőnek festett falvakat és városokat mutogatott minisztere elpusztult országában.
Hát csak olyan festett falu lesz ez a javaslat is, annak dacára, hogy mégis igazságosabb a mostaninál, mely valódi barbár állapotokat teremtett úgy egyeseknek, mint az államnak.
Éppen azért meg kellene Ghiczynek változtatnia az egész rendszert, mely alapjában rossz, nem pedig meghagyva azt, csak a behajtást és kivetést (az állam érdekeit hajhászva) szabályozni, mely az államnak bizonyára többet fog jövedelmezni s emiatt egypár évvel tovább cipelheti szomorú életét, de az egyesek érdekeit s azoknak adófizetési képességét emelni korántsem fogja.
Pedig ez a fő!
Kár, hogy a kormány előtt ez csak mellékes dolog, mert szembeszökő eredményeket nem szül mindjárt melegiben. Pedig államférfiaink a közjó rovására mindig és minden áron ezt szomjuhozzák, s hogy nagy eredményeket mutathassanak fel, úgy tesznek, mint a földbérlők, kik egypár év alatt igyekeznek annak termőerejét kiszedni, azt tartva, hogy »aki utánam jő, hadd csukja be az ajtót«.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir