BALDÁCSI BÁCSI
BALDÁCSI BÁCSI
Hát csak nem érhette meg teljesen a Bosznia okkupálását. Nem foglalhatta el ott a helytartói székét, amit egyik tréfás miniszterünk ígért neki azon esetre, ha nem gátolja haladásában az Andrássy külügyi politikáját.
Az öregúrnak megvolt az a tulajdonsága, hogy ha valami valószínű és lehetetlen dolgot mondott el valaki előtte egyszerre, mindig a lehetetlent hitte el.
S ebben fekszik sok furcsa cselekedetének titka.
Hitte is ezt a helytartóságot egy kicsit. S bizony, ha nem lett volna olyan mulatságos szélsőbaloldalinak lenni, tán szegre is akasztotta volna egy időre az opponálást, mint ahogy illik a leendő bosnyák gubernátornak. – Annyi tény, hogy Andrássyt azóta nem gátolta hódításaiban.
De azért szélsőbaloldali maradt. A báró bácsinak nagyon kedvezett ez a talaj. Sokkal gazdagabb volt, mintsem ne engedték volna meg azt neki, hogy magát vezérnek képzelje. S ő ámbár örökké nagy dolgokat mívelt, azok rendesen mindig furcsább színezetűek voltak, mintsem komolyan árthattak volna valakinek.
Így aztán megfért egymással a társadalom, meg az öregúr. Különc ember volt, de azért jószívű. Hatalmas, erőszakoskodó, de mégis generózus.
Egy ízben mint patrónus megharagudott valamiért a falujabeli plébánosra.
– Le kell a tőlem járó kegydíjból húzni huszonöt forintot büntetésül – rendelé a tiszttartónak.
– Nem lehet, méltóságos uram; a főtisztelendő úr már öt évre előre vette föl a kegydíjat.
Jó Baldácsi bácsi összeráncolta a homlokát és kétségbeesett arcot vágott. Históriai nevezetességű vöröses haja szilárd elhatározással emelkedék az égnek, még az »S«-re kunkorodó két »huncutka« is.
– Ez baj. Ez nagy baj. Nagyon haragszom erre az emberre. Minden áron meg kell büntetni.
– De ha nem lehet, méltóságos uram – ellenveté a tiszttartó.
– Hüm... Ühüm! Ha nem lehet-e?… Maga nem diplomata, barátom. Taktika kell ehhez, domine. Én megtaláltam a modust…
S örömreszketve ugrott fel a díványról.
– Kíváncsi vagyok, méltóságos uram.
– Értesítse ön azonnal a plébánost, hogy én múlt héten elmúlt születésnapom alkalmából száz forintot ajándékoztam neki…
– S aztán mi fog történni?
– Az fog történni, hogy mindjárt holnap elküldi a nyugtáját a pénzért hehehe! – S mikor a nyugta itt lesz, nem fizetünk ki neki csak hetvenöt forintot. – Azt mondjuk, hogy a többi büntetésül itt marad, hehehe… Képzelje barátom, mennyire dühös lesz a plébános.
Az öreg sokáig örült ennek a rafinírozott griffnek, melylyel föltalálta, hogyan lehet valakin behajtani a bírságot még akkor is, ha nincsen pénze.
Báró Baldácsi bácsi kalandos ember volt, szerette a regényszerűt, s sokra rá lehetett venni, ami ennek a jellegét viselte magán. Alapított bankot, de csak azért alapította, mert annak az alapszabályaiból világosan ki lehetett mutatni, hogy a Rothschildokat koldusbotra juttatja e bank húsz év alatt. Kőszénbányát fedeztek föl neki, amibe egyetlen darab szén sem volt; dehát a báró költekezett rá, mert a mérnök bebizonyította neki, hogy annak a bányának a rétege felterjed Bélától Bécsig s benyúlik az egész osztrák birodalomba. Nagy veszedelem idején meg lehet alulról gyújtani az osztrák tartományok alatt a földet. Így akart a báró befűteni a németnek.
Ez a kalandos eszme azonban nemsokára meghiúsult; akadt helyette más; ott volt az »erdélyi puccs«.
A jó Baldácsi bácsi ugyanolyan ártatlan volt az erdélyi puccsban, mint a ma született gyerek. A politikusok tréfásabb része azonban addig bosszantotta a bácsit a puccsal, hogy végre is egészen nekimelegedett s azt hitte, csakugyan ő vezeti azt.
Egyszer megállít engem az utcán. Éppen előtte való nap tréfálkoztam vele az »Apróságokban« a »B. N.«-ban.
– Hallja maga Kákay Aranyos N° 3, maga nagyon maliciózus ember. Maga nevetségessé tette a puccsot az újságlapban. Pedig ha sikerült volna, még tán Oroszországot is elfoglalhattuk volna, s akkor olyan igaz, mint ahogy élek, miszerint magának szántam édes öcsém a kijevi kormányzóságot. Mappa és lajstrom van már nálam.
Mikor az a hordáros história esett meg Helfyn, a bárót nagy irígység és féltékenység fogta el ellene. Miután egyidejűleg azt híresztelte a fáma, hogy – Baldácsit is rendőrök őrzik, odaküldtem a szerkesztőség részéről tudakozódni, ha igaz-e.
A báró ezt írta nekem egy mai nap is meglevő cédulán.
»Még nincs semmi baj; hiszen tudhatja, hogy a rendőrség sohasem járhat helyes nyomon.«
Habár a puccsból nem lett semmi, Helfyre azóta folyton neheztelt azért a dicsőségért, hogy jobban kompromittáltatott a közvélemény előtt, mint ő.
Most a debreceni nagy nap, tudom, kibékítette.
Éppen attól a várostól kapta a mandátumot, amelytől Helfy.
Dicsősége tetőpontján úszott.
De ez a mandátum nem volt elég erős amellett a másik, mennyei mandátum mellett, mely a jó Baldácsi bácsit elszólította ebből a közösügyes érából – örökre. A mennyei hatalmak az általános mozgósítás idején megemlékeztek őróla is és – mozgósították.
El kellett mennie.
Ezt az egy végzést, bármily kellemetlen volt is, s bármennyire szeretett is pörlekedni, – nem támadhatta meg semmiségi panasszal, de mégcsak halasztási kérvényt sem adhatott be.
Nem lehetvén opponálni: csendesen, hirtelen elment. Maradjon ott nyugalomban… kalandos földöntúli álmok örök vánkosán pihenve… édesen.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
