34. sz., február 21. [HALMY FERENCRŐL]

Full text search

34. sz., február 21.
[HALMY FERENCRŐL]
Halmy Ferenc kitűnő színművészünk szombaton érkezik és hétfőn lép föl először. Ittléte alatt, mint a »Fővárosi Lapok« írja, derültség és vidámság költözik a városba. S igaz is, Halmy a fiatal nemzedék határozottan legtehetségesebb tagja, bevégzett művész, kivel szemben már a kritika nem egyéb, mint folytonos kalapemelés.
A farsang utolsó napjai kiválóan kedveztek a színháznak. Taschler kegyelméből, mert a tánc-tilalom, noha nem is eredményezte azt, hogy bálok ne tartassanak, mert bál volt elég, de mégis kevesebb, mint rendesen, s így a színháznak nagy közönség jutott.
Tele ház volt vasárnap a »Piros bugyilláris« [!] előadásán, melynek szerzője, míg derült gondolatain jóízűen nevettünk, éppen akkor a ravatalon feküdt.
Csige szép érzéssel énekelt, de nem játszott oly jól, mint Peterdi.
Hétfőn a Rónaszékyné jutalomjátéka a »Hercegasszony« szinte megtölté a színházat. Valamint tegnap a Szathmáry Károly föllépte is a »Lumpaci«-ban. A vendégművész játéka sokszor ragadta tapsokra a publikumot.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir