114. sz., május 19. A TEGNAPI KÖZGYŰLÉS

Full text search

114. sz., május 19.
A TEGNAPI KÖZGYŰLÉS
A tegnapi közgyűlés egyike volt a legérdekesebbeknek. A lojalitás parfümös levegője járta át a termet, hol régi idők óta merész szavak szoktak hangzani s éles kritika a kormányzó közegek iránt, s ezek igen ritkán dicsérők.
Ma megfordítva volt. A kezdet is egy lojalitási aktus volt, a vége is. Magyar János – minden lében kanál – játszotta az egészen neki méltó szerepet, ad hominem ad rem, neki osztották ki az indítványt a biztosi tanácstagoknak való bizalom megszavazása iránt, s ugyancsak neki a Polczner-féle fölirat enyhébb kiadását.
Nekünk, a »Szegedi Napló«-nak nem lehet szavunk a két keresztülment Magyar-féle indítvány ellen, mert lapunk a Polczner-féle indítvánnyal szemben még aznap, midőn azt benyújtotta, azon álláspontot foglalta el, hogy ez elfogadandó ugyan, de ama erős passzus kihagyásával, mely kollízióba hozhatná a várost a királyi biztossal. A lényegre nézve alig is van eltérés a két indítvány között, mert Magyar János indítványa is fönntartani kívánja a közgyűlés szólásszabadságát, a Polczneré is; ami pedig Polczner fölirati javaslatának többi ellenzékies pontjait illeti, aminő a városi választott biztosi tanácstagok és a kisajátításoknál működő bizalmi férfiak írásbeli megkeresése, az időközben úgyis végre lett hajtva.
Ami lényeges eltérés van a Polczner- és Magyar-féle indítvány közt, az nem egyéb, mint az, hogy míg Polczner indítványának egy szólásszabadságot férfiasan hangoztató, a királyi biztoshoz fölterjesztendő fölirat lett volna a következménye, mely lehetőleg ismét egy dörgedelmes leiratot von maga után fölösleges circulus vitiosusnak, addig a Magyar indítványa tudomásul veszi a kir. biztos legutóbbi kíméletlen leiratát s a szólásszabadságról való frázisok csupán a jegyzőkönyvbe kerülnek bele, s így az egész odiózus ügy megszűnik, s véget ér a huzavona.
Az eredménnyel meg vagyunk elégedve, helyeseljük mindazt, »ami« keresztül ment, azt azonban lehetetlen szó nélkül hagyni, hogy »miként« ment keresztül: ezt már nem helyeseljük.
A népes közgyűlésen ugyanis az agyonbeszélési taktika, a mindig célszerűnek mutatkozó mameluk-griff applikáltatott, s Polczner pártja a szó szoros értelmében kiböjtöltetett, mert fél kettőig toldták-fódták színtelen dikciókkal a királyi biztos hívei a diszkussziót, míg az éhség hazakergette mindazokat, kiket különösebb érdek nem vezetett e dologban, s éppen mert különösebb érdek nem vezette őket – a Polczner indítványára szavaztak volna mint olyanra, mely helyesebben kívánja védeni a közgyűlés szólásszabadságát és hatáskörét.
Ez pedig igen szomorú dolog.
Mert ha már a királyi biztos is nyomja a közgyűlést, s mintegy korlátozza, hogy az igazi közvélemény kinyomata érvényre emelkedhessék, ha még ehhez a közgyűlés vezérférfiai is járulnak, s ők megint más oldalról és más eszközökkel korlátozzák és lehetetlenítik, hogy az igazi közvélemény fölemelhesse fényes arcát –, akkor aztán valóban komikusak lesznek a szegedi közgyűlések.
De ez nem elég! Ugyanakkor, mikor a szólásszabadság megvédése képezné a közgyűlés föladatát, maga a közgyűlés a közvélemény azon orgánumaihoz is hozzányúl, amik leginkább, legméltóbban képviselik a szólásszabadságot. Kár a sajtó hatását gyengíteni közgyűlési fölszólalásokkal – majd eret vág azon a belügyminiszter. Hagyják meg neki egészen ezt a dicsőséget. S midőn majd eret vágnak a szabad sajtón, ez ereken folyik ki a nemzettestből az ellenállási erő. Így vérzik el a szabadság.
Bizonyára nem állt föladata magaslatán a közgyűlés, midőn sajnálkozólag nyilatkozék a sajtó fölött, mert bizony az is a sajtó érdeme, hogy az a szónok magyarul és nyilvánosan fejezhette ki sajnálatát. A sajtó segített kivívni, illetve megmenteni oroszlánrészben mindazt, ami még a polgárok joga. Jaj azon ország polgárainak, akikben annyira megingott az erkölcs, hogy maguk alul szedik ki az erkölcsi talapzatot!
Érdemileg azonban csak helyeselhetjük Magyar úr első indítványát is, mert a biztosi tanács iránt mi magunk is bizalommal viseltetünk, s a konkrét esettel szemben – mint azt vasárnapi cikkünk is kimondta – önmaga iránti kötelessége volt Szegednek a bizalmat irántuk minél eklatánsabb alakban fejezni ki.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir