GAZDÁTLAN MALOM

Full text search

GAZDÁTLAN MALOM
A hegyoldal váladozó sziklatömbjei törték-e össze az oldalát, vagy úgy pusztult-e el magától, vagy úgy járt szegény, mint suhai kollégája, amelybe tudvalevőleg hétszer csapott bele a mennydörgős mennykő: azt nem tudhatni. Elég az hozzá, hogy gazdája régóta nincs már. A falubeliek azt tartják, hogy maga ölte magát a vízbe, szántszándékosan merülve a kerék alá, mikor az legsebesebben forgott. Persze, hogy szerelemből. Fiatal legény volt még s beleszeretett a falu leggazdagabb lányába. Az is szerette őt, de az apja nem akarta mesteremberhez adni. S mikor aztán lopva eljárogatott hozzá a malomba, egy este beleesett a vízbe. Úgy kellett lenni, mert azóta senki sem látta. Az apa szívesen adta volna mármost a molnárnak, de hiába! Eszter nem került többet elő, s a fiatal molnár is – búbánatnak adva a fejét – nemsokára utána ölte magát. Így lett gazdátlanul a malom. A szél meg a kő-törmelék azóta széjjelszedte a tetejét; elredvesítette a zsindelyét, a fala, ami még ki nem dőlt, lefeküdni vágyik s meg is teszi rögtön, mihelyt az a korhadt cölöp, amely támasztja, megroppan. A malomkő mozdulatlanul hever egymáson, talán össze is ragadt azóta. A kerék meg csak néha, zivataros éjszakán forog, keserves nyikorgással. Jámbor lélek dehogy merne ilyenkor közelébe menni a »gazdátlan malom«-nak. Keresztet vet magára mindenki, mikor a kísérteties nyikorgást hallja, és azt mondja: »Őröl a szerelmes molnár!«

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir