LESBEN…
LESBEN…
A vadász ül hosszú méla lesben, vár fölajzott nyílra gyors vadat… Hja, könnyű volt Vörösmartynak így énekelni… az ő hőse fiatal is volt, király is volt, s nyáron rándult ki a hűs erdőbe, ahol kényelmesen letelepedhetett egy moh-fedte fatörzsre, míg »fölebb és mindig fényesebben a serény nap dél felé haladt«. De tessék idejönni télen, mikor bokán felül ér, s a száraz ágakról nem pelyhedzve hull, hanem marékszámra potyog a hó az ember nyakába, míg a nehéz puska csövére a vastag kesztyűn keresztül is majdhogy oda nem fagy a vadász keze. Itt tessék lesbe ülni, mikor a kemény, sívó szél majd keresztülveszi az embert, hogy csak úgy vacog bele minden foga. És az a haszontalan vad is olyan csökönyös; dehogy jönne lövésre, pedig a gróf úr egy szép kerek summát ígért egypár pompás agancsért. Vár, vár Ambrus bátya sokáig. Bajuszát egy darab jéggé fagyasztotta már a nedves lehelet. A puska csöve lankadtan csügg alá a hóna alól, s botosa bizonyosan összenőtt már azóta a csikorgó hóval. Eh, csak az a szempillája ne volna olyan nehéz! Még egy félóra, s vad mégsem mutatkozik… Végre hallatszik valami – mintha mind hallhatóbban ropogna a hó, apró tipegő lábak alatt… Ah, valahára! Ambrus bácsi vár, vár, míg jól puskahegyre nem jön… Rengeteg ordas farkas… A szeme szikrázik, merev nyakán égnek sörtésedik a szőr… Most éppen jó helyen áll… Ambrus bácsi ravaszhoz kap… durr!… Hó! mi ez? Hol vagyok? Thű! ebugattát, ott inal két gyönyörű darab vad, ni!… Csakhogy már a lőtávolon kívül! S nem lehet utánok szaladni… … Haj, az az átkozott papramorgó! bizonyosan attól nyomta el a buzgóság Ambrus bácsit álltában. S mialatt aludt és szerencsés fogásról álmodott, szépen elriasztotta az idegen vadat. Meg is fogadja magában nagy dörmögve, hogy soha többet pálinkát stb… Bolond, aki hiszi!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
