A KARÁCSONYI AJÁNDÉK

(Karcolat a tisztelt házból)

A kormányt meg akarták lepni a mamelukok és a törvényszék. Hadd legyen valami édes örömük karácsonyra, amit jó szívvel fogadjanak, mintha a kis Jézuska hozta volna.

Ki akarták szolgáltatni a Verhovay fejét.

Hiszen úgyis olyan örömtelen őexcellenciáik élete. Egy kis ajándék üde mosolyt csal orcáikra, melyeken a hazafiúi tépelődés szántja, örökösen szántja barázdáit.

Aztán örömet okozni másoknak annyi, mint élvezetet szerezni magunknak.

A dolog jól is ment volna egészen. A »krisztkindli« okvetlenül meg lett volna, ha a bokorban ott nincs egy kapcáskodó furfangos diák.

Hogy ezektől a prókátoroktól már sehol sem lehet nyugton az ember!

Már-már bizonyos volt a kiadatás, mikor csak előállott Komjáthy Béla s az érdemleges felolvasás előtt felolvasni követelte az esküdtszék határozatát és a főügyész átiratát.

»Minek már ez a kötekedés?» – Ezt olvashatta minden arcon. Ezek a prókátorok olyan ok nélkül pedánsok és szőrszálhasogatók, mintha bizony Verhovayn segíthetne valami; elhatározták, hogy kiadják, hát kiadják, ha az van is benn a hivatalos aktában, hogy:

»Kossuth Lajos azt izente stb.«

De Komjáthy csak követeli, s ha már követeli, meg kell lenni a házszabályok szerint. Egy haszontalanul elfecsérelt félóra biz ez, semmi egyéb.

– No, hát akkor felolvasom – dörmögi Joanovics István előadó s kedvetlenül nyúlt az aktákhoz, hogy kivegye közülök a kívánt ügydarabot.

Keresztüllapozta elölrül, aztán keresztüllapozta hátulról. Ejnye, hol a pokolban van hát? Megnyálazta ujjait, megint keresztüllapozta elölrül, azután keresztüllapozta hátulról – de bizony nincs közte a kívánt irat.

Kikapja erre Baross jegyző a Joanovics kezéből a már vaskos percsomót bosszankodva. Mit értene ahhoz Joanovics Pista? Mindenhez szaktudomány kell! Majd megtalálja ő, de mindjárt.

Keresztüllapozta elölrül, azután keresztüllapozta hátulról. Ejnye, hol a pokolban van hát? Megnyálazta az ujjait, megint keresztüllapozta elölrül, azután keresztüllapozta hátulról – de bizony nincs közte a kívánt irat.

Dühbe jött erre Péchy jegyző. Úgy látszik, ezek már a »büfé után vannak«... Ügyes ember kell mindenhez... Hun az az iratcsomó? Add ide hamar!

Keresztüllapozta elölrül, azután keresztüllapozta hátulról. Ejnye, hol a pokolban van hát? Megnyálazta az ujjait, megint keresztüllapozta elölrül, azután keresztüllapozta hátulról – de bizony nincs közte a kívánt irat.

Indulatra gerjedt öreg Péchy házelnök. Mit értene az aktákhoz a fiók Péchy. Átkozott fiatalság, ezek a betűt sem ismerik még! A szélsőbal már nyihog, türelmetlenkedik. Ide azzal az iratcsomóval!

Keresztüllapozta elölrül, azután keresztüllapozta hátulról. Ejnye, hol a pokolban van hát? Megnyálazta az ujjait, megint keresztüllapozta elölrül, azután keresztüllapozta hátulról – de bizony nincs közte a kívánt irat.

A felkiáltások egész hangzavarrá tornyosultak:

– Szép redakcionális rend!

– A derék mentelmi bizottság!

– Alapos egy bizottság!

– Innen sugárzik ki a rend Nagy-Magyarországba.

És Péchy Tamás még mindig lapozott az akták között. Reszkető ujjai idegesen babráltak az ívekben, szemei előtt lázadón táncoltak a fekete betűk.

Perc perc után múlt. Az óramutató őrülten sietett tova...

Komjáthy felemelkedett és azt indítványozta, hogy függesztessék fel az ülés, hogy azon idő alatt a lelkiismeretes előadó megismerkedhessék a lereferált üggyel.

...Az ülés felfüggesztetett, de az aktákat bizony nem találták. Azokat még most az éji órákban is, midőn e sorokat írjuk, eszeveszetten keresi az előadó – szakácsnéja.

Mert ő áll gyanú alatt, hogy vagy a karácsonyi kalács alá terítette, vagy pedig kisöpörte a szeméttel.

S így nem lett semmi a miniszterek krisztkindlijéből, a Verhovay fejének kiadatása bizonytalan időkre halasztatván.

Arcanum Zeitungen