Előszó a hatalmasokhoz
Előszó a hatalmasokhoz
[febr. 23.]
Mit mondana ahhoz a politikai világ, ha teszem azt, Bismarck kérdezősködvén a magyar viszonyokról és államférfiakról valakitől, azt tudakolná nyájasan:
– Nos, mit csinál jelenleg Tisza Kálmán és Futtaki Gyula, e két kiváló státusférfiú?
Tudom, bosszantaná őexcellenciáját is és a magyar politikusokat is.
De Bismarck ezt nem kérdezi. Ez csak példa.
Hanem igenis, mindennap látjuk annak a példáját, hogy Magyarországon még az úgynevezett intelligens elemek előtt is csak úgy homályosan dereng a magyar irodalmi világ.
És ez természetesen fájhat az íróknak. Még tán Tisza Kálmán is azt hiszi, hogy két író van Magyarországon: Jókai és Futtaki Gyula. Legalább sok dologból bírnánk erre következtetni, ha feszegetni akarnók ezt a kérdést és gúnyolódni fölötte.
Arcába szökik a vér a magyar íróknak, amint egybekvalifikálják őket önök banálisan, kegyetlenül a hírhajhászókkal, a reporterekkel, a revolver-zsurnalisztákkal.
És önök akarnak törvényt hozni az íróknak és védeni az ő szellemi kincseiket?
Mit akarnak önök védeni?
A Futtaki telegramjait, melyeket önök sugalmaznak?
Ösmernek is önök más szellemi kincseket!
Jobb volna abbahagyni az egészet! Hadd maradjon magára az a nehány bolond, aki azt hiszi, hogy ez a nemzet nemzet.
Ugyan ki elől védik a magyar írók műveit? Talán az egerek elől?
Meg vannak azok védve jól a könyvkiadók padlásán.
Nem nyúl azokhoz soha senki, még önök se.
Hagyják hát meghalni lassan, csendesen azt a szegény magyar irodalmat.
Elég önöknek a nemzet erejének fejlesztéséhez az adóvégrehajtók és Futtaki Gyula!
Ezen szomorú előszó után – könnyítve kissé a lelkemen – valamivel nyugodtabban lépek a t. Házba.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
