A T. HÁZBÓL [febr. 23.]
A T. HÁZBÓL [febr. 23.]
No, már bolond dolgok folynak biz itt, ha úgy jobban szétnéz az ember.
Ma az egyik miniszternek valami dolga volt két külföldi úrral, akik a Házban felkeresték. Meglehet, hogy a pénzügyminiszter volt, nem árulom el, s meglehet, hogy bankárok voltak az idegenek, s meglehet hogy kölcsönről diskuráltak. Egyszóval értekezni akartak együtt.
Benyit tehát őexcellenciája legelőbb is a miniszteri szobába, hol szinte vörös bársonyból van minden, de a miniszteri szoba el van foglalva.
– Pszt! – mondják a bennlévők.
– Bocsánat! – sziszeg be a miniszter, s rácsapja az ajtót a kollégákra.
Ezzel fölmegy az emeletre a pénzügyi bizottság termébe, ott tépi fel a szárnyas ajtót.
– Pszt! – riadnak fel az ott tanácskozók. Urányi és consortes.
– Mit csináltok itt?
– Becsületbíróság vagyunk! – súgja Czirer Ákos.
– Bocsánat! – sziszeg a miniszter, s odább nyargal a németekkel egy másik bizottság termébe.
Ott bukkan csak még valóságos belső titkos tanácskozókra, kik egymáshoz hajolva suttognak valamit.
– Nem adhatnátok ide egy kicsit a termet?
– Nem lehet! Szekundánsok vagyunk!
– Ezer bocsánat! – Nyögi szomorúan a miniszter.
S így vándorol szobáról szobára. Hasztalan! Minden zugban folyik a véres munka. S mint XIV. Lajos alatt egy hajnalon a versailles-i park minden bokrában egy holttestet találtak, itt is gyilkos terveket fed minden szöglet.
Ha valaki bejön a Házba, s kihámozza magát a felsőkabátjából, a legelső dolga persze mindig a folyó ügyeket kérdezni (a folyó ügyek alatt most már a párbajok értendők).
– Hogy van Dini?
– Jobban. Sebe gyógyul.
– Hogy áll a Bak-Herman ügy?
– Rosszabbul.
– Hát a Tóvölgyi-Hentaller affér?
– Jól indul, szépen indul…
– Hát az izé… no, melyiket is kérdezzem?
– Az istenuccse. Ma már úgyszólván betűrendben kell az embernek evidenciában tartani a botrányokat, ha au fait akar lenni.
Hanem szó ide, szó oda, meg kell adni, hogy a képviselőházi párbaj-rendszer is, mint minden fejlődő rendszer, tökéletesbülni kezd.
Mennyivel célszerűbb dolog, ahelyett hogy a képviselőház küldje el a párbaj apparátusát vidékre (lásd Szombathely), ahelyett a vidéki ember (lásd Tóvölgyit) jön ide, ahol az apparátus van. Mert igaz is… az a szokás, hogy aki őrölni akar, nem hozhatja el magának a malmot, hanem ő maga megy a malomba.
Egyébiránt ezeknek az állapotoknak teljesen megfelelő a tárgy is, melyről a tanácskozás folyik. A fegyver és vadászati adójavaslat részletes vitatása. Puska, puskapor, golyó, durranás, lelövés, vadászat, védekezés… e szavak hangzanak a legsűrűbben az elárvult Házban. Mert igazán árvának látszik Tisza Kálmán nélkül.
Bíztatja is Hentaller a fiatalabb mamolukokat: »Gyerekek, ma szabadok vagytok, csináljatok ma valami skandalumot«… Hanem fájdalom, csak olyan simán folyik le minden, mintha itthon lenne Ő is. Csak Gyurgyik ugrik ki a kisafából, de azért fel nem fordítja a szekeret.
Gyurgyikot azért küldte fel Körmöcbánya, hogy az ottani férjek szabaduljanak meg tőle, mert Gyurgyik nagyon szeretett a tilosban vadászni.
S íme most micsoda bolondos galyibát csinál itt azzal, hogy erőnek erejével hat forintot akart kivinni a Szapáry Gyula zsebéből minden vadászati bárca után!
Hát megbolondult ez a Gyurgyik? Hát hogy mer ez itt ülni köztünk?
Szapáryt megrezzentette a jobboldalról jövő támadás, s elővette fiókjából az instrukciókat, amit Tisza Kálmán jegyzett fel neki követendő magatartásul távolléte idejére:
1. § Csendesen viseld magad. Védekezzél, ha senki sem támad meg.
2. § Ha azonban megtámad valaki, hivatkozz önérzetedre.
3. § Sohase arra az emberre nézz, akihez beszélsz.
4. § Ha az egész kormányt támadá valaki, küldd ki Trefortot, hogy ott ne lássák. S lecsillapodnak.
5. § Ha Apponyi-féle ember támad, mosolyogj gúnyosan. Ha azonban Göndöcs-féle alak ront neked, csapj emelkedett beszédet. Ez a hatások titka.
6. § Megtörténhetik, hogy a saját kebeledből mar meg valaki. Kösd le a tárcádat.
7. § Ne félj semmit, ha én hazajövök, azért a tárcád mégis meg fog maradni.
8. § Ne engedd valahogy, míg én odaleszek, szóhoz jutni Móricz Palyát és gróf Hunyady Lászlót – mert azok ki találnák fecsegni az európai politikát –, s vége lenne a dinasztiának.
Szapáry, mondom, megnézte a lajstromot, s úgy találta, hogy a 6-ik kacsban van lerakva a Gyurgyik dolga ellen követendő eljárás. Hopsza! Felugrott s elmondta, hogy vagy tizenkét forint, vagy halál! Nem enged a 12 forintból egy garast sem. Mert az már ki van számítva, hogy éppen annyi pénzre van szüksége mindyájunk édesanyjának, a drága honnak.
A mamelukok érzékenyebb része erre könnyezni kezdett, ellenzéken örvendetes moraj tört ki, az elnök izgatottan rázta meg a csengettyűt. A képviselők nagy része a fórumra rohant. Göndöcs is azt akarta tenni, de a szomszédja véletlenül ráült a kabátja szárnyára, minélfogva kétségbeesve pillantott hátra, midőn látta, hogy nem mozdulhat odább, s ijedelmét pokoli hahota követte.
Pedig Göndöcs papának ma nem volt jókedve. Egész délelőtt a hátát fájlalta. Tudakozódott is mindenfelé, nem akadna-e valaki, aki megropogtassa, hogy a csömör kimenjen belőle, de bizony nem volt olyan legény a horizonton.
– Per amorem dei! Emelő gép kék ahhoz, szentatyám!
Azért hát haza is ment még a szavazás előtt. Pedig a szavazás nem volt érdektelen. De előbb még öt percnyi szünetet arranzsíroztak, hogy akik a folyosón beszélgetnek, ne legyenek kénytelenek pontot csinálni a konstrukció közepén, és hogy akik az osztályokban párbajügyeket intéznek, összejöhessenek nyilatkozni.
S ezen öt perc alatt… míg a vészcsengettyű süvít mindenfelé, éppen elég időm lesz elmondani még a következő esetkét a kibékülési bankettről.
Mezei Ernő éppen szemben ült a lakomán a fiatal báró Prónay Gáborral.
Mikor már javában folyt a pezsgő, s fel voltak villanyozva a kedélyek, a báró egyszer odafordult képviselőtársa felé, s így szólt:
– Te zsidó fiú! Még az én famíliámból senki sem volt pertu zsidóval. Legyen már egy eset erre is. Szervusz!
A kis Mezei éppen nem jött zavarba, s talpraesetten így válaszolt:
– Ha én elfelejthetem tebenned a bárót, bizony te is elfelejtheted bennem a zsidót.
De siessünk. Tódul már mindenki befelé. Kihúzták a »V« betűt. Kezdődik a szavazás. Fuvolaszerű »igen«-ek s bariton »nem«-ek hangzanak fel.
Szegény mamelukok! Ilyenkor nehéz nekik az élet!
Aki bátran mondja ki az »igen«-t, azt híresztelik róla: »Megátalkodott«, aki pedig halkan rebegi el, arra is rázúgnak az ellenzékről: »Sose tessék szégyenkezni!«
Az eredményre természetesen senki sem volt kíváncsi, hiszen hozzá volt kötve a Szapáry tárcája, csupán egyetlen dolog tartotta némi feszültségben a t. épületet, hogy ugyan maguk a Farkasok miképp fognak szavazni?
De miképp is lehetett kételkedni? Hiszen csak van eszük a Farkasoknak, hogy a vadászat nehezítését pártolják?
Van. Farkas Károllyal az élen minden Farkas (pedig van vagy hat darab) a tizenkét forint mellett voksolt.
Így lett huszonkilenc voks többsége Szapárynak. Volt is öröme bennük.
Hogyne, hiszen a bizalomnak még Szalay Imre is örülni tud.
Ma kapta meg Gomáz község lakósaitól számos aláírással, nyomtatásban a köszönőiratot és a ragaszkodás nyilvánítását a zsidó-ügyben tanusított magatartásáért.
Hirdette is fűnek-fának, még Jókainak is a folyosón.
– Nem nagy dolog az, Imre – mondja Jókai.
– Igen, de ti mutassatok hát nekem olyat a filoszemitaságért.
– Ne kívánd azt tőlem, Imre – mert van ám elég –, hanem Tisza kiadta rendeletben, hogy nem szabad velök dicsekedni.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
