[júl. 2.]

Full text search

[júl. 2.]
Nyíregyháza, júl. 1. (A Pesti Hírlap saját tudósítójának távirata.) Zarándit, aki tegnap Szeyffertet a színházban inzultálta, ma a kapitánysághoz idézték, és rendőrileg megintették nyilvános helyen okozott botrány miatt. Szeyffert különben nem kíván megtorlást.
Korniss elnök fegyelmi vizsgálatot rendelt el Péczely írnok ellen, mert az hivatalra pályázása alkalmával hamis életleírást mellékelt.
Szeyffert és Eötvös naponkint kapnak fenyegető leveleket. A közvádlót a »pozsonyi antiszemita liga« már halálra is ítélte, s névtelen levélben a végtárgyalás utánra helyezik kilátásba az ítélet végrehajtását.
Ma Eszláron parasztbál van. Az ottani zsidóság közt nagy a félelem, habár a főispán megtette a rend fenntartása céljából szükséges intézkedéseket.
A végtárgyalás során holnap folytatni fogják az irományok f elolvasását, melyek közül különösen érdekesnek ígérkeznek egy múlt századbeli rituális gyilkossági perre vonatkozó s az udvari kancellária levéltárából az ügyészség által megszerzett akták, mely rituális gyilkosság állítólag Közép-Szolnok megyében történt. Érdekes, hogy az e pörre vonatkozó eredeti akták eltűntek, és csak a kancelláriai levéltárban őrzött másolatok maradtak korunkra.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir