II. Az új ágyak

Full text search

II. Az új ágyak
Hogy »ad rem« is szóljak… Napirenden volt a kataszteri nyilvántartásról szóló javaslat.
Kevés embert érdekelt, ásítva, ímmel-ámmal hallgatták az egyes felszólalókat, pedig ezen »humánus intézmény« megérdemelné, hogy mindenki behatóan foglalkozzék vele.
Hanem persze önök az ellenzéken nem gondolják meg, hogy a kataszter egy nagy »nemzeti kórház«, ahol a beteg dzsentri elhelyeztetik.
A kormány mindössze néhány ágyat akar még berendezni. Keresztül is ment, hála istennek, ez a tisztességes szándéka, hiába agyarkodának ellene a szűkkeblű Horánszky és Ernuszt Kelemen. Haviár Dánielt meg sem rovom, mert azt úgyis eleget ütik igazságtalanul az élclapok.
A folyosókon a ma éjjeli eső volt napirenden. Mosolygó arccal dörzsölgették kezeiket a gazdák.
– Sok víz, sok vizi.
A folyosó üvegén át szépen lehetett látni a gömörödő felhőket az égbolton, amint pajkosan futkosnak ide-oda a piszkos szürke foszlányok.
Maga a kormányelnök is, aki ma szürke, könnyű ruhát húzott, s ezzel hivatalosan proklamálta a nyarat, gyakran tekintett fel a legfelsőbb helyre, ahonnan erősen ígérkezék a legszükségesebb kormányzási segédeszköz.
Grünwald Béla ragyogó szellemességét csillogtatta a jobboldali folyosón. A baloldalin Szentkirályi Albert jártkelt, tűnődve, hogy melyik párthoz csatlakozzék.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir