II. Ahol felállnak

Full text search

II. Ahol felállnak
Én egy külföldi kiállítási vendéggel néztem végig az utolsó ülést.
– Nagyon csendes emberek – mondá. – Igen szépen megy.
Kevés vártatva újra kérdé:
– Mit olvasnak most?
– A királyi leiratot. Mindjárt vége van.
– Kár. Igen szívesen nézegettem a keleti arcokat.
– Ha éppen kívánja ön és ha kevesellte az itt időzést, akkor elvezetem önt a másik Házba.
– Hát az hol van?
– Egy kerten kell átmenni, mindjárt ott leszünk.
S valóban, mire átmentünk, már a miniszterek is mind ott ültek. Megismerte egynehánynak az arcát.
– Hiszen ez az az ülés – mondá –, csak más teremben vagyunk.
– Dehogy! Láthatja az elnökről. Egy negyed óra alatt nem soványodhatott volna meg annyira!
Legelsőnek Szlávy József szólalt fel, s három azóta meggazdagodott mágnást konstatált még a cenzusos névsorhoz: Dessewffy Aurél, Forgách Károly és Zay Albert grófokat.
Ekkor lépett be Nagy István jegyző kardosan.
– Ezt. az urat is láttam odaát.
– Igen, az iratokat hozta át.
– Hm, önöknél igen csinos ruhája van a levélhordóknak. Milyen iratokat hozott?
– A jegyzőkönyvet és az imént felolvasott királyi leiratot.
– No, azt látom, hogy itt borzasztó gyorsan megy minden.
Ezalatt olvasni kezdték a királyi leiratot.
A főrendiek felálltak, hódolatteljesen.
– Miért álltak ezek fel?
– Mert a király szavai hangzanak a teremben.
– Eszerint ama másik házban ülnek a nagyobb urak.
– Dehogy. Itt ülnek.
– Az lehetetlen. Hiszen azoknak kell a nagyobb uraknak lenni, akik ülve maradnak.
A leirat felolvasása után Sennyey Pál mondott igen csinos toasztot, hálás tisztelettel emlékezve meg a kormány és a képviselőház tapintatáról, mellyel a főrendi reformot megoldotta, végül pedig a király éltetésével fejezé be beszédét.
Utána Haynald vetett érdekes visszapillantást a megszűnt főrendiházra, s az elnökre hangzott fel viharos »éljen«.
Sennyey lelépett az emelvényről – s ezzel örökre vége az öreg főrendiháznak.
A karzaton senki se nézte kimúlását, csak a nap vetette az üveglemezeken át rá fénylő, meleg tekintetét.
Ez volt az utolsó fénysugár rajta, s azt tartom, az első is.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir