A HÉT TÖRTÉNETE [nov. 28.]
A HÉT TÖRTÉNETE [nov. 28.]
Apró-cseprő eseményekkel van a lefolyt hét megtarkázva.
Talán nem is érdemes, hogy még egy pillantást vessünk rájuk. A delegáció a végét járja. A puskakérdés eldőlt. Természetesen a drágább győzött, a Mannliecher-fajta. (Majd meglássuk, ha győzni fog-e annak idején is.) Egyebekben is simán ment keresztül a delegációkban minden. Az ellenzéki hangokat (mert van vagy három hang ilyen is, az Andrássyéval pláne negyedfél) lehetőleg elnémították, megbágyasztották a kormánypárti intézők szép, rábeszélő szavakkal: ne kötekedjenek most, mikor a monarchia ilyen válságos helyzetben van, csak éppen most ne…
– Eszerint mikor beszéljünk? – kérdé az ellenzék egyharmad része, akiben be volt rekedve vagy kilenc kemény felszólalás.
– Beszéltetek volna tavaly.
– De tavaly is azt mondtátok, hogy a monarchia válságos helyzetben van.
– Nos, akkor beszéljetek esztendőre.
– De hisz esztendőre is válságos helyzetben lesz a monarchia.
– Hát ne beszéljetek sohasem. A beszéd úgyis az az egyetlen dolog, amit megtakaríthatunk.
Hanem valami figyelemreméltó mozzanat mégis történt, amiben sok humor van.
Hegedüs Sándort megjubilálták, különös érdeméül róván fel, hogy tíz év alatt, amióta a zárszámadások előadói székén ül, éppen 1 342 067 503 osztrák forintot referált el.
…Biz ez méltó dolog, hogy az ember igyék rá egyet.
*
És ezzel egy időre végeztünk a delegációval. A jövő héten már mennek hazafelé, Smolka nagy bajusza nem lesz többé látható, Grünwald módosítványai megszűnnek, Kálnoky visszagombolkozik, Asbóth János becsomagolja a világ legszebb mellényeit útibőröndjébe, és az adósságcsinálás szép szerényen visszahúzódik az ő kies Sándor-utcai tartózkodási helyére.
Ma már meg is volt az első ülés. Újra láthattuk a mi szelíd kedves otthonunkat, a t. Házat és annak nyájas fülkéit, pipafüstös folyosóit.
Az öreg Péchy Tamás úgy tűnt fel emelvényén, mintha valami háborúból tértünk volna meg a családi hajlék elé, ahol ott találjuk ülve az öregapót a boglyas kemence tetején. Körülötte a puskaporszagot nem élvezett hű fiak, Szathmáry György, Tibád Antal és Törs Kálmán sorakoznak ártatlan arcokkal.
Különben az ülés oly rövid volt, hogy a padok meg sem melegedhettek a pihent szájú hazafiak alatt, kikből roppant kevesen gyűltenek össze, tudván hogy semmi rendkívüli nem történhetik.
Nem is történt.
Fejérváry miniszter felállott s mindössze két papíraktát nyújtott át a Háznak. Az egyikben vért kért, a másikban pénzt. (Van az nekünk!)
Az egyik ugyanis a jövő évi újoncjutalékról szól, a másik a Ludovika költségeinek megszaporítását célozza. Azután a pénzügyminiszter állott fel. De az már csak nem kér semmit!
De bizony az is kér – indemnityt.
Erre fogja magát az elnök. Ő is kér – azt mondja – engedelmet, hogy a képviselők napidíjait kiutalványozhassa. (Hadd lássák az osztrák delegátusok, hogy még van pénz a fiókunkban.)
Ha már mindenki kér valamit, gondolja magában báró Andreánszky Gábor, engem sem a gólya költött, én is kérek. S interpelláció alakjában kéri a szenvedő váltóképesség megszorítását. S eközben elmeséli, hogy egy zsidó jár a vidéken, képeket árul és a vevőktől részletfizetésre váltószerű kötelezvényeket vesz. Hát van-e erről a zsidóról az igazságügy-miniszter úrnak tudomása? Különben, úgymond, Kohnnak hívják az illetőt.
No, ha Kohnnak hívják, akkor nem lesz valami nagyon nehéz ráakadni.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
