II. A vörös könyv

Full text search

II. A vörös könyv
Míg ott benn a delegáció szülemlik, azalatt künn a folyosón és a büfében a Meszlényi Lajos »vörös könyv«-ét olvasták, mely a »Nem igen tisztelt Házból« címet viseli. Még a Károlyi Pista zsebéből is ez mosolygott ki.
A könyvben e sorok írója van megénekelve, de mert e sorok írója eddig is tárgyilagosan írt minden mozzanatról, mely a Ház életében jelentkezett, nem hallgatja el tehát a rossz fordulatot sem, hogy az idők méhe végre meghozta azt az embert, aki bosszút álljon sok gonosz megjegyzéseiért.
A szélsőbalra folytonosan egy államférfiút vártunk, s ahelyett egy költő termett. (Hiszen ha én ezt tudtam volna.)
Mikor elolvastam a vörös könyvet, megadtam magam a sorsnak:
– Olyan ez, mintha Kozareket akasztanák. Tudom, senki sem sajnál.
Csupa sátáni gúnymosoly villogott felém mindenünnét. No, de nem is kívánom a sajnálatot; már a biblia mondja, aki kardot ránt, kard által lészen kimúlása. Hiszen már csakugyan nem lehetett tűrni a garázdálkodásaimat.
De e nagy katasztrófában is van egy vigasztalásom, hogy most már maradandóvá lett a nevem a Meszlényi versei által. Az ő neve el fog enyészni (mert nem tette ki a címlapra), de én örökké élni fogok, a jövő századok Gyulai Páljai tudni fogják, hogy voltam, s ha a Károlyi István gróf utódai megtalálják ezt a könyvet a családi bibliotékában, mint alkalmasint az egyedüli magyar könyvet ez időszakból, így fognak szólni:
– Ez abban az időben nagy költő lehetett. S a tárgy is milyen sikerülten van megválasztva!
És az irodalomtörténet szimatolni kezd utánok, de hiába lohol, kutat, egyet sohasem süthetne ki, azt, hogy miként pattant ki az isteni szikra a »Nemíró« homlokából.
Erről magamnak kell számot adnom.
Úgy történt a dolog, hogy ülésszak elején Meszlényinek Schvarcz Gyulával folytatott polemiájáról szólva, a karcolatokban ezt találtam írni, hogy e polemiát ki lehetne adni egy kötetben azon címen: »A clown és a tudós«.
Meszlényinek szemet szúrt a megjegyzés, s másnap felpanaszolta tréfásan:
– Minek írsz te rólam ilyeneket?
– Hiszen kérlek – jegyzém meg ártatlanul –, én nem mondtam meg, hogy melyitek a tudós, melyitek a clown.
Erre elgondolkozott Meszlényi, arca kigyúlt, szeme megvillant, nyilván akkor született meg benne az ötlet:
»Hát miért is ne lehetnék én tudós? Hiszen nem kell ahhoz más, csak egy könyvet írni.«
S megvan, megírta a könyvet (s most már mindenkit tévedésbe ejthet, hogy clown-e vagy tudós?), de ha az ő sebe, melyet rajta ejtettem, immár behegedt, nekem kijutott a keserű fátum, hogy az irodalmat kétféleképp szolgáljam: úgy is, mint író, aki megír valamit, úgy is mint téma, akit megírnak.
A szélsőbal szemlátomást örül e könyvnek (szándékosan nem nevezem »füzet«-nek, mivelhogy benne van a fűz szó).
De hogyne örülne… hiszen ez az első komoly akciójuk az idén.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir