TISZA KÁLMÁN ÉS AZ INTERJÚ
TISZA KÁLMÁN ÉS AZ INTERJÚ
Sokszor hangzik klubokban, kávéházakban és mindenütt, ahol két-három ember ül s tereferét folytat az ország dolgairól, az ellenzéki lapok által fölvert ködben:
Ugyan mit szól ezekhez Tisza?
Gravamen mindég van (hiszen magyarok vagyunk) s ha panaszkodni való akad, találgatni való is kerül a csendes kapucineres csészék és vidám csengésű borospoharak mellé. Így lesz, úgy lesz. De mit szól vajon mindezekhez Tisza?
Mint Angliában Gladstone, épp az a nagy öregember ő minálunk, akit a politikusok és a politikai fecsegők mindig ott látnak vagy a kapu előtt állva, vagy a hátulsó ajtónál lesben. Mint a legendák ősalakja tesz, mozog, csinál valamit örökké, az ő keze szövi az eseményeket, csak a fonalat kell a fantáziánkkal meglelni s ha rá nem találtunk, úgyis ott lesz az bizonyosan valahol, csakhogy láthatatlanul.
Pedig hát semmit se csinál a nagy öregember. Mikor nála volt a hatalom gyeplője, úgy látszott, mintha sohasem eshetnék ki a kezéből s most, hogy nincs kezében a gyeplő, semmi sem mutatja, hogy valaha nála volt.
Ül csendesen a folyosón vagy tarokkozik a klubban; valóságos pszichológiai rejtély az ő szerény viselkedése. Annyira szakított a hatalommal, hogy rá sem néz többé.
A történelemben nincs erre példa bizonyos, s szinte nem lehet rossz néven venni a találgatóknak, ha minduntalan Tiszával foglalkoznak. Mert az ember gyengeségek összetétele. Honnan volna tehát Tiszának több ereje, mint a történelmi alakok egész légiójának?
A Jézus tudja! mondhatjuk Janicsáryval. Csodának csoda, de a csoda megvan. Mert az öreg Deák is meg tudott maradni egyszerű képviselőnek, de ő minduntalan megrázta magát s úgy a suba alatt valóságos zsarnoki hatalmat gyakorolt míg Tisza Kálmán valóban a legszerényebb párttag, aki semmit se vár, semmit se igényel; akaratot nem nyilvánít, még a véleményét is nagy nehezen lehet kivenni. A híres debatter még ha megszólal is, úgy tud beszélni, hogy az bízvást beillik hallgatásnak.
Kivált meg vannak vele akadva az interjúvolók. Egy ilyen esetet akarunk reprodukálni.
A választások előtti napokban éppen aznap, mikor a nagyváradi küldöttség járt fönt a klubban, hogy a jelöltséget fölajánlja, Sturm Albert, a Pester Lloyd derék munkatársa igyekezett belőle kihámozni valamit a reggeli lap számára. Éppen a tarokknál csípte meg Tiszát.
Sturm: Itt volt excellenciádnál a nagyváradi küldöttség?
Tisza: Igen.
Sturm (a ceruzáját hegyezve): Sokan voltak?
Tisza (a kártyákat keverve): Bizony voltak egynehányan.
Sturm: És kik voltak?
Tisza (vontatva): Körülbelül mind itt voltak az ismerősök.
Sturm: Voltak beszédek?
Tisza: Azzal jár az.
Sturm: És mit beszéltek?
Tisza (dicsekedőn): Nagyon okosan beszéltek.
Sturm (lázas türelmetlenséggel): S excellenciád mit felelt?
Tisza: Amit ilyenkor szokás.
Sturm: Rövid beszédet méltóztatott mondani?
Tisza (élénken): Lehetett volna hosszabb is.
Sturm: Tehát nem volt hosszú?
Tisza (elgondolkozva): Lehetett volna rövidebb is.
Így folyt az interjú véges-végig, Tisza a legelőzékenyebb, legnyájasabb hangon felelgetett, s még tovább is folyt volna az áldásos párbeszéd, ha a partnerek egyike, éppen e sorok írója, a közügy (már ti. a tarokk) érdekében oda nem szól Sturmhoz:
Ugyan hagyja őexcellenciáját osztani, kedves kolléga. Mit akar még? Hiszen teljesen informálva van már.
***
Ez a kis történetke legyen a felelet azoknak, akik minden felmerülő ügynél nagy kedvteléssel vélik tudni és hirdetik, hogy mit szól ehhez Tisza Kálmán. Bolond kombinációk ezek!
Nincs még az a harapófogó megcsinálva a lakatosműhelyekben, tisztelt olvasók, amivel Tisza Kálmánból idő előtt ki lehet venni valamit.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
