AZ ÚJ MINISZTEREK • Wlassics Gyula kultuszminiszter
AZ ÚJ MINISZTEREK •
Wlassics Gyula kultuszminiszter
Wlassics Gyula kultuszminiszter
Egy ködös januári estén a Bánffy-kabinet alakulásakor egy képviselő hevesen szakította föl a szabadelvű klub ajtaját, s lihegve mondta:
– A Gyula miniszter lett.
Egyszerre huszan is körülvették, s özönnel dőltek a kérdéseik:
– Honnan jössz? Melyik Gyula? Csak talán nem az Antal Gyula?
– Wlassics Gyula.
Ah, Wlassics Gyula! Kitört az általános csodálkozás. Szinte hihetetlen volt. (Az igaz, hogy Antal Gyula még hihetetlenebb lett volna.) Wlassics Gyula és kultuszminiszter! Nem lehet az. Talán igazságügy-miniszter lett?
De új hírnökök érkezének Budáról, s egy Félóra múlva már mint tény feküdt a klub boncoló asztalán a Wlassics Gyula kultuszminisztersége. A párt legnagyobb kombinátorai: Rosenberg Gyula és Papp Géza, akik pedig a fölvillanó gondolatot is megérzik egy miniszteri koponyában, kijelentették, hogy erre sohasem gondoltak, mindenki meg volt lepetve, de nem kellemetlenül, futótűz gyanánt terjedt a hír az olvasóba, a kártyaszobákba, s a legkonokabb tarokkisták is letették csodálkozásukban a kártyáikat.
– Hát Wlassics miniszter lett? Már? Ejnye, de derék dolog.
S ezen a »már«-on nyugszik a hangsúly. Mert hiszen a mostani miniszterek legtöbbjének legfeljebb a tenyeréből lehetett volna megjósolni, hogy egykor a piros székbe jutnak – csak Wlassics volt az egyedüli, akit mindenki miniszternek predesztinált. Már gyerekkorában »kis Zápolyának« nevezték. Amely elnevezésben benne volt, az a becézgető jóakarat, amellyel egy Zápolyát méregette az apja: »Ha csak egy arasszal volnál már nagyobb stb.«.
Bizonyos volt, elkerülhetetlen végzet volt, hogy Wlassics miniszter lesz. Csak azt az egy araszt várták. Az araszra nézve lehettek véleménykülönbségek. S az lepte csak meg a közönséget, hogy olyan hamar történt. Szinte regébe való gyorsasággal. A Wekerle tüneményes pályafutása után egy másik ilyen legenda.
S az ilyen meglepetésben van valami természetes. Mint mikor a dinnyeföldön egy sokat ígérő dinnyénk van az indán, melyről mindenki meg van győződve, hogy valami rendkívüli pompás zamatos gyümölcs lesz – de mikor egyszerre a tányéron hozzák, mindenki megijed:
– Jaj, nincs-e leszakítva idő előtt?
*
Wlassics még alig melegedett volt meg a parlamentben. Csak ezen az országgyűlésen került be, annak se az elején. Igaz, hogy nem úgy jött be, ahogy a közönséges halandók szürkén, észrevétlenül besompolyognak. Bizonyos nimbusz jött vele. Hír előzte meg, mint egykor Deák Ferencet:
– Hurrá! Nézzetek oda az ajtókra! A jövő kor igazságügy-minisztere fog rajta belépni!
– Egy ember, aki sokat tud – mondták némelyek fázósan.
Valóban a sokat tudó emberek iránt bizonyos averzióval van a Ház, a sokat tudó emberekkel nagyon megjárta egynehányszor. A sokat tudó emberek végzetesek.
De Wlassics annyira sokat tudó, ő azt is tudta, hogy csak annyi tudást kell mutatni egyszerre, amennyi az embereknek nem kellemetlen, s rövid idő alatt úgy rájátszotta magát a fiatal képviselőre, a »gubó« politikusra, annak összes apró tulajdonságait, hibáit, erényeit és allűrjeit föltéve, hogy csakhamar a legkedvesebb pajtás lett a folyosón, a klubban, a vacsorákon és mindenütt.
Csak a beszédjei voltak olyanok, mint a nagyfejűeké, sőt az egyházpolitikai javaslatok első vitájában tartott beszéde elérte a legjelesebb szónokaink nívóját. A fiatal képviselők gyanakodva összenéztek:
– Hiszen ez stréber!
Egy kész államférfi állt előttünk, aki behatol a kérdések mélyére, s nemcsak okoskodni tud, hanem röpülni is. (Ritka madár most, mikor a szónokok szárny nélkül születnek.) Világos látás, analizálóképesség és komprehenzív erő jellemzik. Hatalmas messzeérő háttér bontakozik ki megjegyzései mögött. Ez a háttér valóságosan félelmetes, mint Szilágyinál. Meglehet, hogy a háttérben nincs semmi, de a hallgatót meghökkenti, mert érzi, hogy a szónok a logika rostáin átszűrt dedukciókat mond el. Ah, Wlassics ügyes, roppant ügyes! Megtartotta a múlt iskolákból azt, ami tetszett, és hozzávette a modern szónoklati iskolákból azt, ami a régi elokvenciát képes volt feledtetni. Wlassicsban megvan a negyvennyolcadiki nagy szónokok pátosza, csillámló koloritja, fölbuggyanó elánja, hangulatkeltő művészete, és megvan a modern szónokok tartalmassága, luciditása és tömörsége – ami ebben a Házban, melyben bent ülnek azok az urak, akik Kölcsey, Kazinczy Gábor és Kossuth beszédjeinél nem olvastak egyebet és bent vannak azok az urak is, akik Bismarck, Gladstone és Disraeli nagy beszédjeivel is ismerősök, igazi Dárius kincse.
Wlassics határozottan nagy talentum, igaz, hogy erősen meg van kenve a XIX. század mázával.
Hogy néz ki? fogják kérdezni az asszonyok, az ország tanítónői, és azon hölgyek mindnyájan, akik a képviselőház karzatán voltak valaha, és el akarnak még egyszer oda jutni. Én értem azt. Önök mindnyájan kíváncsiak rá. Önök már tudják az újságokból, hogy őexcellenciája fiatalember – tehát hogy néz ki.
Csinos fiatalember. De nem mameluk szempontból mondom (mert ami igaz, igaz, tőlünk az is kitelik, hogy a savószín szemeket megszavazzuk barnáknak), magyaros koponyája szinte annyira kerek, hogy nem lehet köcsögkalapot rátenni, s ezt a gömbölyű fejet, mely olyan, mint egy óriás ágyúgolyó, fekete göndör haj köríti. (Olyan, mint a gróf Andrássy Gyuláé volt a borbély mindennapi segítségével.) Rokonszenves arc piroslik ki a barna hajcsigák alól, fekete, dőlt § forma bajusszal, s középütt kiborotvált állal. Ez a takaros fej, mely Magyarország közoktatásügyét vezeti, elegáns, nyúlánk törzsökön pihen (azaz dehogy pihen). Képzeljenek önök még egy fekete Ferencz József-kabátot, selyem betéttel a hajtókáján, mely alól egy bő, többnyire csíkos nadrág kezdődik, képzeljenek továbbá egy fekete mellényt, melynek zsebében egy vékony aranyláncra fűzött cvikker van, és akkor maguk előtt látják Wlassicsot. Az arcán mosoly van, mint a Wekerléén volt, de valamivel bágyadtabb ennél; a szemeiben sajátságos méla tűz pislog, mely azt az érzetet költi föl az alantas halandó emberekben, hogy őexcellenciája ki van merülve.
De ez csalódás. Őexcellenciája nincs kimerülve. Ruganyos és eleven, mint a gyík. Keresi a harcot, a szellemi birkózást. Örül, ha akad valaki, akivel vitatkozásba keveredhet.
Meg-megáll néha a Ház folyosóján vagy a klub közepén, hogy kiszemeljen valami ellenfelet, s kérdi tőle nagy érdeklődéssel:
– Hát neked mi a nézeted öreg, erről a dologról? (Már amilyen dolog éppen akkor van.)
Ha az illető véletlenül eltalálja az ő nézetét, elkedvetlenedve hagyja ott:
– Ugyan eredj, már te is ravaszkodol!
*
Hogy lett miniszter Wlassics – csak találgatni lehet. Amennyit mi látunk belőle, az elég pszichológiai oknak.
Az új év terhes eseményekkel megrakodva lépegetett Magyarország felé.
Míg Berzeviczy Albert és Wlassics Gyula újévi felköszöntőket komponáltak otthon az íróasztalaiknál, az egyik Wekerlének szólt, a másik Bánffynak, ezalatt már csomagolt a pesti útra a horvát bán inasa a zágrábi palotában. S a bán tűnődött, hogy hány inget tétessen a bőröndjébe, mennyi ideig tarthat a dolog. Közben füstölögni kezdtek a budai várlak kéményei, a király lakószobáit fűtötték. Ez mind igen veszélyes jelenség volt, de Berzeviczy csak egyre készíté a beszédet a miniszterelnöknek s Wlassics a házelnöknek.
Akkor még senki sem gondolta, hogy Wlassics a miniszterelnöki szónok, és nem Berzeviczy.
De Wlassics sejtette. Wlassics tudta. Wlassics kombinált. S Wlassics mindig jól kombinált, és jól fog kombinálni ezután is.
Melon a szépen szóló síppal bűvölte el a thébai Pelopidas füleit. S Wlassics ez újévi szónoklata valóban kecses és csiklandozó sípolás volt. Wlassics gondolatain e beszédben a gráciák cicomája csillámlik.
Bánffy fejében talán e beszéd hatása alatt csírázott ki a gondolat: »Ha…«.
Mert még csak per »ha« lehetett gondolni e napon azokra, amik bekövetkeztek, s azok közt az ő miniszterelnökségére, s ennek következtében a Wlassics kultuszminiszterségére.
De akármi is volt a Bánffy indító oka, dicséret illeti őt azért, hogy egy fiatal képviselőt mert odaállítani a legnehezebb pozícióra – hogy szakított a haszontalan sablonnal, mely nem az erőt keresi föl, ahová erő kell, hanem a tekintély után nyúl. Az erő megszerzi magának a tekintélyt, de a tekintélyes szamarak már igen sok bajt okoztak az országnak.
*
Wlassics tehát miniszter lett, nehéz viszonyok közt, nehéz órákban. Még meg se száradt kinevezésén a porzó, még ki se gyönyörködhette magát a királyi kézirat betűin, a »kedves Wlassicson«, már a Házba kellett mennie a közoktatásügyi költségvetést tárgyalni, a fogát vicsorgató ellenzék közé, mely más megoldást, más személyeket remélt. Mint a lóra termett katonát, csak az első roham zavarta kissé, csak az első lándzsadöfések alatt látszott erre-arra mozogni a nyergében, azontúl, amint a lámpaláz elmúlt, megülte helyét, keményen, biztosan, sőt bravúrral.
Bizony, csak szilárdság, excellenciás uram! Ezen a talajon csak a szilárdság imponál.
Nem kell ezektől az ellenségektől megijedni. Hiszen csak mesterségesen tenyésznek. Ott van Apponyi, prototípusa a várakozó aggszüzeknek, aki elszalasztva a reális partikat, várja, várja az ő megálmodott hercegét, mert az ólomöntés szerint meg kell érkeznie, és amíg várja, koronként más fülbevalót tesz föl és új harisnyakötőt soványodó lábikráira.
Szomszédjában Ugron, egy új Sisyphus, akinek tűje is van, cérnája is van, de arra van kárhoztatva, hogy sohase bírja a lyukba behúzni.
Említsem Péchy Tamást? Hisz ő is vezér. Mindig valami vizenyős hely fölött lebeg, mint ahogy a gazdák nedves helyre szokták fölakasztani a gyapjúzsákot, hogy súlyban nyerjen. Mit mondjak Szapáry Gyuláról? Ő unikum. Egy tövig elégett szivar, amelynek hamuja még mindig le nem esett. Hallottam valamikor gyermekkoromban, hogy az ilyenre díj van kitűzve, hogy üveg alatt tartanak egyet a British Múzeumban – nem tudom, igaz-e, de azt tudom, hogy a szabad levegőn összeesik.
Ezekkel az ellenfelekkel kell megküzdenie Wlassicsnak, mert a kultuszbüdzsé óta a főrendiházban annyira megnőtt két pompás beszéde által, hogy ma már ő a kabinet nyelve. – A sprechminiszter.
Kétségkívül nem kis feladat vár rá: mert az elsorolt ellenzéki férfiak közül kettő mester az ékesszólásban, s a harmadikat tekintély fogja körül.
De Wlassics is szemlátomást izmosodik, s bontja szárnyait szélesebbre.
Minden jel odamutat, hogy nagy miniszter lesz belőle.
*
Reszortjában még eddig alig fejthetett ki szembetűnőbb tevékenységet. Nincsenek vehemens fölforgatási hajlamai, tehát egyelőre minden a régi kerékvágásban megy. Egy veszedelmes tünet mutatkozik rajta: a levélírás. De ez végre is olcsóbb szenvedély, mint a Treforté volt, ki építkezni szeretett, beépítette vörös kalitkákkal az egész várost, s többnyire átlépte emiatt a büdzséje kereteit. A Wlassics szenvedélyét előreláthatólag meg fogja bírni a kultusz-büdzsé – tekintetbe véve, hogy a levelek belföldi része portómentes.
Egyebekben olyan ő is, mint a többi miniszterek.
a) Panaszkodik, hogy sok dolga van.
b) Bosszankodik, hogy a lapok ostobaságokat írnak róla.
c) A két milliójáról (a büdzséről) roppant kicsinyléssel és keserűséggel beszél: »Hova legyek, istenem, ezzel a potom összeggel?« (Az ember szinte sírva fakad a sorsán.)
d) Sóhajt és lesüti a szemeit, ha a tanfelügyelőket említik előtte.
e) Némelykor redőkbe szedi a homlokát, és egypár odavetett mondattal sejtetni engedi, hogy a Vatikánban megint zavarokat lehet észlelni.
Közönségesen ezekből a vonásokból van egy magyar kultuszminiszter konstruálva, de Wlassics abból a fából való, aki ha sokáig marad kezében a tárca, ott fogja hagyni mindenütt, a Vatikántól kezdve le a szépen vasalt cilinderű tanfelügyelőkig, hatalmas keze nyomát.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
