I. HÁT MÉG A KIRÁLY IS?

Full text search

I. HÁT MÉG A KIRÁLY IS?
Tehát először is megérkeztem Bécsbe, s ott a híres ballplatzi palota felé vettem utamat, hogy meglátogassam egyik írómat, aki a király udvarában nagy ember, de az én boltomban a kisebbek közül való. Mert hisz a könyvét, melyet tavaly írt, alig vették meg négyszázan.
A könyvkiadója előtt mindenki, még egy miniszter is csak »szerző«. Megörült amint meglátott, s nyájasan ültetett le egy székre, melyről egy csomó iratot takarított el előbb. Köröskörül az asztalokon, állványokon mindenütt státusz-titkok hevertek.
– Hát hogy fogy a könyv? – kérdé némileg fátyolozott hangon. (Mert minden szerző elfogult, mint a szerelmes, mikor könyve felől kérdezősködik.)
– Elfogyott egészen – mondám.
– Lehetetlen az – felelte elpirulva. – Hogyan történhetett?
– Úgy, hogy a magazin alatt, ahol a könyveket tartom, fölszakadt a csatorna, s az összes példányok elrothadtak!
– Persze – szólt lehangoltan. – S ezt annál inkább sajnálom, mert nekem nincs a munkámból egyetlen kötet sem.
– Pedig én elküldtem a kikötött szerzői példányukat.
– Igen megkaptam, de szét kellett ajándékozni, utoljára nem maradt csak egy.
– S ezt is odaadta?
– Éppen ez a baj.
– Hja, az utolsó példányt nem volna szabad kiadni a kézből.
Az író örömsugárzó büszke arccal vágott közbe:
– Attól függ kinek. Maga a király őfelsége kérette Mondel által, hogy el szeretné olvasni.
– Ah! – szóltam kimondhatlanul elszomorodva. – Tehát még ő is… még a király is nem veszi a könyveket, de kölcsönkéri…
– Igen, igen – felelt erre ő mosolyogva. – A mi királyunk egészen magyar ember!

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir