I. CÍM NÉLKÜL
I. CÍM NÉLKÜL
Kisbolyvai és merényfalusi Bolyó János úr otthon él gyermekkora óta, és azt csinálja, amit – a többi dzsentri ember. Dicséri a régi időket…
Szidja a közösügyet…
Szidja Tisza Kálmánt és a korrupciót.
Szidja a németet és a kamarillát.
Szidja a saját rokonait.
És szidja minden évben az azon évi termést.
Amikor senkit sem szid, akkor bizonyosan kártyázik, és akkor a kártyát szidja.
De minthogy többnyire kártyázik – tehát igen békességes ember.
Mikor ezelőtt három évvel meglátogattam, ezt a benyomást tette rám.
Szobái úgy voltak berendezve, ahogy egy régi nemesemberhez illik: vaskos bőrdíványok, nagy pipatórium, öreg lábas óra, Kossuth Lajos arcképe a falon, egy régi mordály és egy még régibb buzogány. A szögletekben ócska borjúbőrös kufferek mindenféle griffmadarakkal kivésve, az asztalon a »Pesti Hírlap« és a »Házi Naptár«, zsebében juhból való dohányzacskó sallangjai kacérkodtak kifelé.
Bajusza hegyesen állott kipödörve, homlokára lecsüngött az üstöke.
– Úgy nézel ki, János – mondogatták neki –, mint egy igazi kuruc!
S ennek aztán el tudott mosolyogni egész nap büszkén kifeszítve a mellét:
– Igaz, igaz…
Apró szemei lázban ragyogtak.
– Hej, ha én akkor éltem volna… amikor ők… amikor a kurucok…
Ökléit fölemelte ilyenkor.
– Igen akkor… vagy hogyha talán ők élnének most… igen, igen, ez lenne legjobb…
Kitalálta a derék János, hogy neki az mégis kényelmesebb lenne, ha most szólna a Rákóczi tárogatója.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
