XXII. FEJEZET (Melyben váratlan fordulatra készíttetik elő a nyájas olvasóközönség.)
XXII. FEJEZET
(Melyben váratlan fordulatra készíttetik elő a nyájas olvasóközönség.)
(Melyben váratlan fordulatra készíttetik elő a nyájas olvasóközönség.)
– Elég! – szólt Kléner úr. – Ön befejezte vallomását. Amit ezentúl mondhatna ön, az nem tartozik a dologra.
Azzal intett Johann Körmös hajdúnak, hogy vezesse ki.
A bűnös visszafordult az ajtóból.
– Csupán arra kérem, bíró úr, ha lehet, siettesse ügyemet. Borzalom és iszony nekem az élet. Megérdemlem a büntetést, s következzék az be minél előbb.
– A törvény meg fogja tenni a magáét, – mondá a vizsgálóbíró mosolyogva, mint mikor otthon azzal biztatja a kis Árpádkát és Töhötömöt, hogy katarceltlit hoz nekik. A többit végezze el ön az istennel.
A bűnös eltávozása után Kléner úr Bornemisza felé fordult, ki mélyen elgondolkozva ült egy helyen, úgyhogy Kléner úrnak háromszor kellett kiejteni a »nos?« szót, míg fölrezzenthette.
– Nos, miféle körülményeket tud ön fölhozni a természeteseken kívül?
– E percben még nem vagyok készen. De lesznek!
– Ah! – szólt Kléner úr csodálkozva, és szája tátva maradt.
Kevés vártatva a kezeit kezdte dörzsölni oly eleganciával, mint egy született boltoslegény.
– Ön tehát megkísérli? Igazán kíváncsi vagyok.
Bornemisza szúrós szemeit Kléner úrra emelte.
– Igenis, meg fogom kísérleni. Mit tart ön például azon állításról, hogy a gróf is gyilkossági tervet forralt?
– Eh, uram! amit az állításokról egyáltalán tartani szoktam. Nos, de föltéve, hogy bebizonyítható lenne is, mit nyomna a latban? A gyilkos és kezdeményező mégiscsak Teléry Mihály.
– Lehet, ez azonban mégis tág teret nyújt a kombinációkra.
– Hahaha! Ön erővel mesés elemet akar vegyíteni ebbe a prózai anyagba. Ez egy egészen közönséges, ostoba gyilkosság, fényes nappal, birkabárgyúsággal végrehajtva. A vallomás után egyetlen szó is fölösleges kommentárnak. Kombinálni meg pláne nevetséges. A bevégzett tény előttünk fekszik egész meztelenségében.
Bornemisza föl volt tüzelve a bíró gúnyos modora által s nagy kedvet érzett magában mindenáron ellentmondani.
– Ön nem elég tanút hallgatott ki. A vallomások nem eléggé kimerítők. A beismerés még nem elég bizonyíték.
– Sőt éppen ellenkezőleg. Légió tanút hallgattam ki. Kihallgattam a kulcsárnét, a tiszttartónét, Belindek-Kukacz Mártont és a feleségét, egyszóval számtalanokat, kiknek vallomásáról nincs jegyzőkönyv.
– Miért?
– Mert nem volt érdemes a papírt pazarolni. Mennyi ostobaságot beszélnek ez asszonyok. A tiszttartóné, kinek felnőtt lányai vannak, azt vallotta, hogy Teléry gróf bizony egy csöppet sem volt szerelmes a Majornoky Borcsába. Nem is szép az, csak úgy ráfogják. Aztán a bálokban határozottan rosszul szokott kinézni. Vékony, sovány. Tavaly is, gondoljam csak meg, bepúderezett hajjal jelent meg a bálokon! … Bezzeg ilyen ízléstelenség oszt egészen tönkreteszi még azt a nimbuszát is, amit erőnek erejével a Boriskára halmoznak az ő leányainak az irigyei. Jézus Mária! ki is látta azt, olyan erősen fekete hajat bepúderezni egy elitbálra.
Kléner úr egész dühös lett, mire idáig jutott.
– Hát ilyeneket vegyek én be a tanúkihallgatási jegyzőkönyvbe? Asszonyok hitvány pletykáira pazaroljam a cs. kir. papirost és az olyan derék tisztviselő szorgalmát, mint aminő Krupicsek úr. Képzelje ön, mekkora bosszúság az! Az ember részleteket kíván hallani a gyilkosságra vonatkozólag, és azt tudja ki, hogy a Borcsa kisasszony sárga-kék ruhája úgy néz ki, mint két cifra ablakfüggöny, amelynek…
– Gyakran a legérdektelenebbnek látszó dolgok is fontosak – szólt közbe Bornemisza komolyan. – Lássa ön, a bepúderezett haj azt jelenti, hogy Majornoky Borcsa (mert itt most nem jő tekintetbe, hogy gyámleányom) kissé hiú… s meg van benne a hajlam, ha szunnyadón is, egy arisztokrata nejévé lenni. A hajpor egy porszemnyi vágyódás a magasabb légkörbe. S a kék és sárga ruha is gondolatokat támaszt bennem… A ruha a nőkön egy egész tanulmány, bíró úr!…
– Oh! Oh! Ön igazán élénk öreg úr!…
– A fölgazdagodott parvenü hölgyek cifrán öltözködnek, az előkelők ízlésesen – bizonyos mérséklettel –, a híres emberek nejei és leányai pongyolán, mert azokra fényt vet a népszerű név, s e fény meg százszorta káprázatosabb színekben játszik, ha egyszerűség a talapzata. Thiersné asszony örökösen sáfrányszínű karton ruhákat visel, a Dumas kedvese, Le Montoin kisasszony, egy fakó orlean ruhában jár Franciaország legszellemesebb emberének karján, a boulevardokon, hol bámulják, kalapot emelnek előtte s nem ritkán suttogják irigyelve: »a mi kedves Dumas-nk barátnéja«; – Girardin Emilné egy gyapotkendővel a nyakán jelent meg az udvarnál…
– Az ördögbe is, honnan tudja ön mindezeket? s mit akar tulajdonképpen mondani?
– Azt, hogy nézze meg a Teléry grófi címert, egy arany karikát tartó sas kék mezőben. E zászlósurak családi színe tehát a kék és sárga. Nos, nem talál ön valami csekély jelentőséget abban, hogy az én egyik gyámleányom sárga-kék ruhákat visel?
– Spectabilis, én önt bámulni kezdem…
– Ne bámuljon ön, mert meglehet, korán lenne még; hanem inkább tegye meg azon szívességet, bocsássa rendelkezésemre az összes tanúvallomásokat és bűnjeleket.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
