ÉLETRAJZA
ÉLETRAJZA
A magyar néprajztudomány művelői a múlt század második felében két forrás mellől indulnak el kutatási területük felé. A folklór művelői az irodalmi műveltségű tanárok, lelkészek, az irodalomtörténészek sorából kerülnek ki s tevékenységük mögött ott áll a Kisfaludy-Társaság. Gondoljunk csak Katona Lajos, Sebestyén Gyula, Vikár Béla, Kálmány Lajos munkásságára. A „tárgyi” néprajz kutatói természettudós, geográfus szemlélettel kezdték tanulmányozni népünk életformáját. Természettudós volt Herman Ottó, geográfusként kezdte el pályáját Jankó János, s az sem véletlen, hogy a budapesti egyetemen néprajzi előadásokat először a geográfia professzora, Hunfalvy János tartott. Az 1873/74. tanévben heti négy órában hirdette meg egyetemes néprajz (ethnographia) c. előadását, amelynek kőnyomatos jegyzete is fennmaradt. A különböző néprajzi törekvések összefogását az 1889-ben megalakult Magyar Néprajzi Társaság igyekszik megvalósítani. 1890-ben megindított folyóirata, az Ethnographia helyet ad a tárgyi és szellemi kultúrjavaknak, de a tárgyi néprajz művelői inkább a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára (Néprajzi Múzeum) és annak 1900 óta megjelenő folyóirata (ma Néprajzi Értesítő) fedele alá húzódnak.
Geográfusként indult Bátky Zsigmond is.
1874. január 5-én született a Komárom megyei Kocson. Szülei gömöri eredetű jómódú földművesek voltak, de könnyelmű gazdálkodásuk és a családi pereskedések miatt vagyonukat elvesztették s Budapestre költöztek. Bátky Zsigmond itt végezte középiskolai tanulmányait. 1892-ben iratkozott be a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karára mint természetrajz-földrajz szakos hallgató. Az egyetemi jegyzőkönyvekben csak alap- és szakvizsgájának (1894, illetve 1897) van nyoma. Pedagógiai vizsgát nem tett. Szakvizsgai bizottságának elnöke Entz Géza, tagjai Krenner József, Klein Gyula és Kövesligethy Radó voltak. Kövesligethy Radónál földrajzból dicséretes eredménnyel vizsgázott. A szóbeli vizsgán nyolc kérdésre kellett válaszolnia: 1. A kupos vetületek, 2. A Föld szabatos alak-meghatározása, 3. A magasságmérés, különösen barométerrel, 4. Csillagelnevezések ethnographiai szerepe, 5. A Hold felületének leírása s a Hold mozgása, 6. A tenger áramlásai, az Atlantic áramlási rendszere, okai, 7. Oroszország oro- és hydrographiája, 8. Az anthropogeographia története s fejlődése; Ratzel. Kövesligethy nyilvánvalóan tudott Bátky érdeklődéséről, mert akkor aligha kérdezte volna a csillagnevek etnográfiájáról és Ratzelről. Különösen az előbbi lehetett eléggé meglepő vizsgakérdés abban az időben. Közben – alapvizsgája után – az 1894/95. tanévben helyettes tanárként a karcagi Református Gimnáziumban földrajzot, természetrajzot és számtant tanít, s tanítványa volt Gyöffy István is. Karcagi tanárkodása idején is beiratkozott hallgatója az egyetemnek. Már szakvizsgája előtt, 1896-ban a Magyar Nemzeti Múzeum (Néprajzi Tár) szolgálatába lép, de Jankó János mellett korábban is „önkéntesen” gyakornokoskodik. Közvetlen munkatársa Jankó Jánosnak, akinek halála (1902) után vezető szerepet játszik a múzeum életében. 1909-ben azonban személyi okokból áthelyezik a könyvtári osztályra. Már a Néprajzi Tár munkatársa („magyar nemzeti múzeumi segéd”), amikor 1900 tavaszán földrajzból, ásványtanból és növénytanból doktori szigorlatot tesz, s megjelent doktori értekezésével (Néhány adat a magyar Nagy Alföld klimatographiájához) jelzi, hogy egyik kezét még a geográfia kilincsén tartja. A földrajzzal nem is szakította meg kapcsolatát. Kogutowicz Károllyal és Littke Auréllal 1910–1911-ben lefordítja Alexander Suppan A fizikai földrajz alapvonalai c. munkáját. A könyvtári osztályra való átkerülése után néprajzi folyóiratokban alig publikál, de annál inkább a Földrajzi Közleményekben, a Természettudományi Közlönyben. Az előbbinek 1913–1919 között társszerkesztője s szinte megváltoztatja a folyóirat irányát, emberföldrajzi orgánummá teszi, amelyben nagy számban jelennek meg településföldrajzi, néprajzi cikkei. Megindítója, egyik szerkesztője és írója a Zsebatlasznak (1915–1926), amely a földrajzi és néprajzi tájékoztatás jelentékeny fóruma. Nem egy későbbi tanulmányának ebben a népszerű kiadványban találjuk meg a csíráit.
Szülőfalujába ritkán tér vissza. Leginkább csak azért, hogy atyai házát és édesanyja, Bándics Eszter sírját felkeresse. 1912-ben Kocs község vezetősége felkérte Bátkyt, hogy a község újratelepítésének 300. évfordulójára megrendezendő ünnepségre (1914) írja meg a falu történetét és néprajzát. A felkérés azonban eredménytelen maradt. (Később, 1941-ben Fél Edit írta meg Kocs néprajzi monográfiáját.)
1919 őszétől a Néprajzi Múzeum kormánybiztosa lesz, majd 1921-ben igazgatója. Mint a múzeum vezetője és a Néprajzi Értesítő szerkesztője, arra törekszik, hogy intézménye állandó kapcsolatban legyen a Szovjetunió etnográfusaival. Igazgatósága idején számtalan – ma már ritkaságnak számító – szovjet néprajzi folyóirat, könyv érkezik a múzeum könyvtárába. Azok egy részét maga Bátky ismerteti. Szovjet munkákból Tóth József nagykőrösi tanárral állandóan fordíttat, s a Néprajzi Értesítőben 1931-ben leközli a kijevi A. Sz. Fedorovszkij Régészeti ásatások Charkov közelében c. tanulmányát a XI–XII. századi nomád beszüremkedésű szláv építészeti leletekről. Az 1920–1930-as években a Néprajzi Értesítő az egyedüli magyar tudományos folyóirat, amelyben rendszeresen jelennek meg ismertetések szovjet munkákról. Állandóan Bátky íróasztalán volt D. Zelenin kézikönyve az oroszok néprajzáról, s a múzeumi példányban még ma is olvashatók a margóra írt rövid megjegyzései. Különben már 1916-ban azt írta, hogy Oroszország ismeretére nekünk magyaroknak éppen olyan, vagy még nagyobb szükségünk van, mint a németeknek. Mégis csodálatos módon elhanyagoltuk ezt a földet, „elhanyagolták még tudósaink is s nyugatoskodó nevelési irányzatunk teljesen eltérítette róla figyelmünket”.
Részt vesz a Magyar Néprajzi Társaság és annak Emberföldrajzi Szakosztálya munkálataiban, a trianoni béketárgyalások előkészítésében s irányítja a Néprajzi Múzeumnak a tisztviselőtelepi gimnázium épületébe való átköltözését. Közben tanulmányai, kisebb közleményei jelennek meg a Néprajzi Értesítőben, az Ethnographiában, a Föld és Emberben, a Magyar Nyelvben, a Nyelvtudományi Közleményekben, a Népünk és Nyelvünkben, a Debreceni Szemlében, a Vasi Szemlében és más folyóiratokban. Tevékeny részt vállal a Néprajzi Múzeum 1924-ben megindított Magyar Népművészet c. sorozata munkálataiban. Annak több füzetét ő írja, állítja össze, s munkatársaival a technikai előállítást is végzi. Egyik inspirálója A magyarság néprajza elkészítésének s századunk első három évtizedének legsokoldalúbb néprajzi munkása, kiemelkedő szellemű tudósa, aki élénken figyelte kora minden néprajzi áramlatát.
A lenyűgöző tudású Bátky Zsigmond nem volt terepmunkás. A legtöbbet fiatal éveiben Kalotaszegen kutatott. Egyéb néprajzi gyűjtő útjai csak alkalomszerűek s azokról nem sokat tudunk. Fritz Graebnerhez hasonlóan azok közé a ritka elmék közé tartozott, akik számára a múzeum pótolta a külső világot. A Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben, könyvtárában fehér munkaköpenyében mindig úgy jelent meg, mintha laboratóriumi küszöböt lépett volna át. Megnézett néhány tárgyat, fellapozott egy-egy folyóiratot, könyvet, apró céduláira feljegyzett valamit, s már vonult is vissza dolgozószobájába. Napjai jelentékeny részét olvasással töltötte. Élete utolsó éveiben gyakran olvasta Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron munkáit is. Élvezettel kutatott Szabó Pál regényeiben egy-egy néprajzi értékű leírás után. Vissza-visszatért Eötvös Károly írásaihoz. Már nagybetegen, de különös figyelemmel nézte meg velem Kodolányi János Földindulását. Érdeklődéssel kísérte a pozsonyi Sarlósok munkáját s a Néprajzi Értesítő-ben helyet adott Morvay Gyula tanulmányának. Egyik helynévmagyarázatából kitűnik, hogy még a haladó szellemű ifjúsági lap, a losonci A mi lapunk sem kerülte el figyelmét. Nagyra értékelte az erdélyi ifjúság falukutató munkáját, különösen Szabó T. Attila helynévgyűjtő tevékenységét.
A Néprajzi Múzeumot 1934-ig irányítja, amikor nyugdíjba vonul, de tovább alkot és tanít. Előzőleg megkapja a főigazgatói címet, részt vesz a Magyar Nemzeti Múzeum vezetésében is, tagja tanácsának.
1939. augusztus 27-én, súlyos betegség után örökre elhagyta tudományának területét. A kőbányai Újköztemetőben augusztus 30-án temették el, de sírja után ma már hiába kutatunk. Mint annyi más magyar tudósé, az övé is jeltelenné vált.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
