SEJTTAN – INTRACELLULARIS TAN
SEJTTAN – INTRACELLULARIS TAN
Az intercellularis tan alapján Huzella a mesenchyma problémáját igyekszik megoldani, annak a fiatal kötőszövetnek a kérdését, amely a különböző szervszerkezetek kialakulásában éppen fejlődési pluripotentiájuk miatt bír nagy jelentőséggel. Egységes szemléletbe helyezi a hajszálérfalak alaphártyáit a kötőszöveti hártyák és rostok rendszerével, mely vért és szövetnedvet és egységes dinamikus rosthálózatot foglal magába, körülvéve azokat az intra- és extravascularis tereket, amelyekben többé vagy kevésbé elválasztva a vér, illetőleg a szövetnedv és a sejtek mozognak. Véleménye szerint a hajszálér alaphártyája a vér- és szövetnedv határán a véráram burkaként alakul ki a vérplazma és a szövetnedv kolloid kémiai kölcsönhatására visszavezethetően. E hálózat elastomotoros tulajdonsága játszik nagy szerepet a keringés egységes mechanizmusának a biztosításában, de a tüdőalveolusok gázcseréjében, sőt éppen mechanizmusának egységességéből fakadóan bizonyos strukturális ingerek (információk) továbbításában is.
Hibáztatja Virchov sejtkórtanát, mely a betegség okait tisztán a sejtekre korlátozta és mellőzte a sejtközötti állományt és fizikai-kémiai alapon a kórtan felülvizsgálatát szorgalmazza, s ezáltal tulajdonképpen a molekuláris biológia gondolatát veti fel, nagy szerepet tulajdonítva a kolloid-kéaniai tényezőknek. Csak ennek szemszögéből lehet véleménye szerint, a vizenyő, gyulladás, májsorvadás és a sebgyógyulás micromechanizmusát tanulmányozni. Az elasztomotoros mikromechanizmusok alapján kísérli meg megmagyarázni a rákos növekedést is, szembehelyezkedve azzal, hogy eddig a rákos növekedést csak sejtosztódás, illetőleg csak sejtmag problémának tartották.
A rákos infilratio mikromechanikai folyamatait elemezte daganatos kultúrák mikrokinematográfiai vizsgálatai útján. Ezekben sikerült neki elkülöníteni a rákos sejtek viselkedését a normálisokétól és ezek alapján azokat jól felismerni ugyanakkor, amikor kimutatta azok egymást feltételező kapcsolatát is. Filmjein szemléltette a rák és a szarkomasejtek individuális magatartását, intim vonatkozásukat a kötőszövet sejtjeivel és sejtközötti rostjaival, valamint az elemi folyamatok idő- és térbeli egymásba kapcsolódását, amelyek a környezet rákos infiltratiójában a kötőszövet közvetítésével részt vesznek. A rákos sejtek mozgása csak akkor következhet be, ha a sejteknek kötőszöveti rostok állnak rendelkezésére, amelyhez tapadhatnak. A rákos infiltratiót mindenkor kötőszöveti rostok által képzett hidak alakulása előzi meg, mely a rákos és a normális szövet között képződik ki, s a daganatos sejtek ezeken a rosthidakon át infiltrálják az ép szövetet. Huzella szerint tehát a daganat rosszindulatúságát, azt a képességét, hogy ép szöveteket infiltráljon, az interstitialis szövetnek köszönheti, vagyis a rákos daganat rosszindulatúsága csak a ráksejtek, a kötőszöveti sejtek és a kötőszövet sejtközötti rostrendszerek kölcsönös vonatkozásai által nyilvánul meg. Eredeti megállapítása, hogy maga a rákszövet nem képez argyrophil rostokat.
Az intercellularis tan a sejttan és a totalitástan (holizmus) ellentéteit igyekszik kiegyenlíteni, igyekszik kiegészíteni a sejttant és azt a szerveződés tanává fejleszteni. Szembefordul az extracellularis cytoplasma, az élő massza, a sejtterritoriumok fogalmával. Tagadja a sejtközötti szövetelemek élő mivoltát, melyek csak a sejtélet, a sejtközösség vonatkozásainak közvetítésével mutatnak, életjelenségeket. Életük a fizikokémia törvényei szerint megy végbe. Úgy képzelte el a rostokat, mint a sejtek váladékát, mely alakulásában, szerkezetképzésében a sejtek működésének, mozgásának a nyomát viselik magukon. Szerinte a sejtek életében biológiai törvények, a sejtközötti állományban pedig fizikokémiai szabályok érvényesülnek.
Mint a jövő nem elfogadható irányzatát említi a „molecularis morphologiai metahistologiá”-t, amelyben a sejtmorphológia közvetlenül csatlakozik a biokémiához s eljutva az anyag elemi részecskéig, igyekszik a szervek és szövetek szerkezetét megismerni. Ezen felfogás, véleménye szerint, e1mosná a különbséget az atom és individuum fogalma között, bár ezek két különböző világhoz tartoznak. A biológiai fogalmakat fizikai és kémiai fogalmak helyettesítenék. A test anyagának a röntgenológiában kimutatott térrácsszerkezetei és a szervezet szövettani struktúrája fogalmi közösségbe kerülnének egymással, tekintet nélkül a szakadékra, mely a két fogalmat elválasztja. Ezeknek antitézisei csak a biológiai szintézisben oldódnak fel.
Az intercellularis állomány kialakulásában, egyetértve Schwann tanaival, a kristályképződés törvényszerűségeit látja érvényesülni. Különbséget tesz histológiai és molekuláris struktúra között.
A sejttan nem képes a szerveződés sejtek közötti jelenségeit és az egyes sejtelemeknek a szervezet egészével fennálló vonatkozásait felfogni. A totalitástan a szervezetet mint egészet csak a sejtfogalom feláldozásával, beolvasztásával, az élő massza megszakítatlan protoplasma-folytonosságában képes elképzelni.
Hogy az életjelenségek és a kóros folyamatok átfogó magyarázatához juthassunk, egyaránt figyelembe kell vennünk a sejtek, a sejtközötti szövetelemek, a rost, a hártyarendszerek és a szervezet egészének vonatkozásait.
Az intercellularis tanban, mint a sejttanban, kifejezésre juthat a sejtek kettős élete; az önálló individuális és a közösségnek alárendelt. E tan nem áll ellentétben a molekuláris morphológiával, illetőleg a pathológiával.
Az intercellullaris tan elmélete szerint a sejtközlekedést a sejtek mozgását valamint a különböző szervek végső szerkezeti egységeinek működését, úgymint az elválasztást, a felszívódást és a gázcserét, sejtközötti vonatkozásaiban a hajszálér keringés által fenntartott önműködő kölcsönhatás, végső fokon a rugalmasan kifeszülő elemi sejtek közötti rostrendszer autonóm elastomotoros mikromechanizmusa hajtja, szabályozza. Huzella feltételezése összhangban van a mai ultrastrukturális kutatás azon tételével, hogy az életfolyamatok citomembránok felszínén játszódnak le és a sejt szerkezetét működésének megértése céljából tovább kell bontani kisebb élő egységekre, melyeknek kölcsönhatásában bontakoznak ki azok a folyamatok, melyek az életjelenségeket szolgálják. Nincs jogunk azonban az intercellularis állományt mint élettelent felfogni, hiszen pl. az alaphártyák ugyanolyan nagy jelentőségű folyamatoknak a birtokosai, mint pl. az intracellularis cytomembránok, ha nem egészen azonos szerepet töltenek is be.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
