BEVEZETÉS

Full text search

BEVEZETÉS
A reformkor, de még inkább a kiegyezés idejétől kezdve a magyar főváros, Budapest, igen gyors fejlődése magával hozta, hogy a város kinőtte saját kereteit. Különösen megmutatkozott ez a művelődési intézmények esetében. A pesti tudományegyetemen, amely sokáig az ország egyetlen egyeteme volt, az addigi létszámú tanári kar nem bírta a reá háramló oktatási feladatokat, és ezen túlmenően a megszokott módon vállalt ismeretterjesztő munkát.
A tudományegyetemen egy kémiai intézet volt, egy professzorral. A megnövekedett feladatok ellátásában először egy újabb professzor kinevezésére került sor, majd – eléggé elkésetten – egy újabb kémiai intézet felállítását is el kellett végezni.
Mindezek a körülmények rányomták bélyegüket a második professzor, majd később a különválasztott II. sz. Chemiai Intézet vezetője, Lengyel Béla életére, hírnevére egyaránt.
A régebbi intézet, a későbbi I. sz. Chemiai Intézet élén Lengyel egykori főnöke, az a Than Károly állott, akinek oktatói, tudósi, közéleti munkája – indokoltan rendkívül jó, felülmúlhatatlan hírű volt.
Lengyel egykori tanítványa, Ilosvay Lajos, aki a Műegyetem professzora lett, a tudományok szervezése és terjesztése terén szerzett magának olyan becsületet, hogy azt túlszárnyalni emberfeletti munkával sem igen lehetett volna.
Valószínűleg mindez közrejátszott abban, hogy a hazai kémiai oktatás, tudományszervezés és ismeretterjesztés múltjának színpadán Lengyel Béla csaknem mindig kissé másodlagos, eléggé árnyékban maradó szerepűnek látszik. Ez a magyar kémia két említett személyének kimagasló volta miatt részben érthető, de mégis inkább Lengyel igaz tudóshoz méltó nagyfokú szerénységére vezethető vissza.
Nagy szerénysége miatt fiát nem irányította a kémia felé, hanem hagyta, hogy diákkori felbuzdulásból jogász legyen. Az otthoni légkör, a természettudományok iránti mérhetetlen szeretet azonban mégis a Természettudományi Társulatba vezette, ahol, mint a társulat jogtanácsosa igen sokat segített a természettudományok magyarországi terjedésének. A családi légkör vezette aztán unokáját, ifj. Lengyel Bélát, hogy a pesti tudományegyetem egyik kémiai tanszékén, majd a Tudományos Akadémián nagyapja utódaként világszerte megbecsült nevet szerezhessen.
Id. Lengyel Béla egykori tanítványai, Ilosvay Lajos és Weszelszky Gyula meleg szívvel megírt nekrológjai megkönnyítik számunkra, hogy most, csaknem háromnegyed évszázaddal a halála után érdemeit történelmi távlatból, részrehajlás nélkül mérhessük fel, és hogy a magyarországi kémia e kiválóságáról végre méltó formában emlékezzünk meg.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir