Kilian család.

Full text search

Kilian család.
Iratik neve Killian-nak is. E család egyik előde Thurzó Ferencz szerződése mellett 1571-ben a bicsei várat épitette, és e mű felállitása után Kilian az épitő-mester nevezett Thurzó Ferencz nyitrai püspök és a bicsei várnak ura által Hricsón egy curiával jutalmaztatott, és utóbb a Thurzó-k közbenjárására nemességet is nyert *. A család ama curialis birtoknak jelenleg is birtokában áll.
Szontagh Dániel közlése az egész.
1647-ben Kilián János, György és Mihály Trencsin megyében kihirdetteték nemességüket.
1688-ben Bicsén székelt a család.
A trencsinmegyei lajstromok következőleg emlitik fel a család tagjait:
1748-ban Kilián Márton, András, István, Pál F.-Hricsón. – 1768-ban András és fiai János és András, valamint István, ifj. Andrással, Györgygyel, Jánossal és ifj. Istvánnal szintén F.-Hricsón. – Ugyanakkor György és fiai János, Dániel, József és György Zsolnán laktak.
1803-ban F.-Hricsón id. János és öt fia István, János, József, András és György; – továbbá ifj. János, és ennek fiai István és János.
1837-ben F.-Hricsón id. Jánosnak örökösei, ugymint István két fiával Miklós- és Antallal; azután János, József, ki Zsolnára költözött; András, György és Ifj. Jánosnak örökösei névszerint István és János, és ez utóbbinak három fiai János, András és József.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir