Scitovszky család. (Nagy-Kéri)

Full text search

Scitovszky család. (Nagy-Kéri)
Alapítá e században Scitovszky ker. János, ki Abauj megyei Bélán szül. 1785. nov. 1-jén; a papi pályára szenteltetvén, jeles tulajdonságai miatt 1827-ben már rosnyói, 1838-ban pécsi püspökké, 1849. jul. 21-én pedig esztergami érsekké és magyarországi primássá neveztetett, 1853-ban pedig a római sz. egyház bíbornok áldozárai közé igtattatott. Ő nyerte maga és testvérétől származó unokaöcscsei részére a „nagy-kéri” birtokrészszel kapcsolatban a kir. adomány- és czímeres nemeslevelet, mely szerint a Scitovszky család czímere vízirányosan két részre osztott paizs, az alsó ezüst udvarban piros szív, és a fölött az isteni gondviselés jelvénye: a háromszegbe foglalt és sugárokkal körűlvett szem látható. A felső udvar függőlegesen ismét két udvarra oszlik, a jobb oldali vörös udvarban két kék szárny között ezüst kereszt és a fölött három arany csillag látható; a baloldali kék udvarban hármas zöld halom közepsőjén fehér galamb áll, csőrében zöld olajgalyat tart. A paizs fölötti sisak koronáján két kék sasszárny között szintén a leirthoz hasonló galamb szemlélhető. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös.
János primásnak unokaöcscse Scitovszky Márton nagy-bátyjával, mint pécsi püspökkel Baranya megyébe telepedvén, ott szerzé a Bodorfai pusztát, és azon megyében főszolgabiró volt, 1845-ben másod alispán lett és az volt 1849-ig. Jelenleg Nógrád megyében Nőténcsen a Gyurcsányi örökösöktől vett birtokán tartja családi lakását.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir