SZÉP ERNŐ: SÖTÉT

Ha tudnák az én éjszakámat,
Ha tudnák éjféli nyomoruságom,
Mikor a lámpámat megfojtom
És egyedül maradtam a világon.

Sóhajt-e más is a sötétben,
Fekszik igy lecsüngő karral az ágyán?
Az ajtótól igy fél-e más is,
A halál kopogását lesve gyáván?

Egy hang rebbent el most fölöttem,
Kié, kié is? Ó sohase tudni.
S reszketek, mint egy beteg gyermek,
Hogy soha többé nem tudok aludni.

Ilyenkor kél a végtelen, bús,
Bágyadt csodálkozás azon hogy élek.
Uj, különös, ijesztő minden…
Kinn az égen most kis csillagok égnek.

Gyermekkorom, halvány ministráns
Ágyam körül jár, lassan hí magával,
Édesen és kinzóan csenget,
S füstöl a búbánat fojtó szagával.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!