Heltai Jenő: Párizs, Párizs
Most feléd visz a vonat
Odakint a német földre
Ráborult az alkonyat.
Homályosan ég a gáz
És egy bécsi üveggyárnak
Bősz vigéce magyaráz.
Gubbasztok és olvasok
Jobbról-balra elmaradnak
Mellettünk a városok.
A homályos ablakon,
Odakint a vak sötétség,
Merre járunk, nem tudom.
A sötétből némi láng,
Ott egy messzi pályaudvar
Enyhe réve vár reánk.
Nem látom már a betűt,
Egyre zordabb, egyre mélyebb
Nagy sötétség mindenütt.
A mozdonybul fölfelé,
Alig csillant, alig villant,
A sötét éj elnyelé.
Elnémult a bölcs beszéd,
Szundikálnak mind a hányan
A kupéban szerteszét.
Az egész nagy vonaton
És a szívem dobogását
Mosolyogva hallgatom.
Hogy mi nékem ez az út,
Ifjuságom városába
Röpít vissza a vasút.
Édes érzés átoson
Ujra látlak, drága Párizs
Én szerelmes városom.
Mulatságos ez a kor
Melynek semmi a dicsőség
Rózsaszínű a nyomor.
Szép tanyája, drága hely,
Amit benned átszenvedtem,
Nem felejtem soha el.
Minden téren és mezőn
Szerelemre szomjuhozva
És kenyérre éhezőn.
E hatalmas koplalás
(Azóta is koplaltam már,
De ez, isten tudja, más.)
Kínzott minden pillanat,
Mégis, mégis milyen szép volt,
Hogy a vágy csak vágy maradt.
Amit sirtam, nem kevés,
Mégis, mégis milyen szép volt
Az a sok, sok szenvedés.
Büszke voltam és mohó.
Drága város, benned ujra
Nyomorogni volna jó.
Hévvel, tüzzel, lelkesen,
Sajnos ez a nyomorúság
Nem tér vissza sohasem.
Féltékenyen, irigyen,
Jöhet még rám nyomorúság,
De az más lesz, nem ilyen.
Könnyű, mint a szappan-hab,
Közönséges nyárspolgári,
Minden másnál súlyosabb.
Esik eső, szél üvölt,
Előttem a sáros Párizs,
Ó, köszöntlek, drága föld.
Aki távol volt soká,
Ma már nem az ifju költő,
Ma már elnyűtt burzsoá.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir