Kaffka Margit: Örökkön a mérlegen
Kaffka Margit: Örökkön a mérlegen
Robotra megyek setét hajnalokon.
Húz egy láthatlan lánc, hajt a cudar porkoláb.
– (Ó, otthonmaradni most, selymes csendbe gubódzni,
Elszigetelődni, gyógyulni, lelkemen hallgatózni,
Vagy elutazni délre, heverni lanyha napon, –
Ilyesmi kellene nagyon!)
De nyakamba veti a csikorgó igát
És hajszol tovább a gaz porkoláb
Setét, fagyos, téli hajnalokon.
Húz egy láthatlan lánc, hajt a cudar porkoláb.
– (Ó, otthonmaradni most, selymes csendbe gubódzni,
Elszigetelődni, gyógyulni, lelkemen hallgatózni,
Vagy elutazni délre, heverni lanyha napon, –
Ilyesmi kellene nagyon!)
De nyakamba veti a csikorgó igát
És hajszol tovább a gaz porkoláb
Setét, fagyos, téli hajnalokon.
Szabad egy napom. Bezárkozom.
– Gond, pénz, gyerek – ma kinnreked, – s te vad való világ! –
– – – (És akkor jönnek régi órók, – sereg hiénák, – sírt rabolók;
És újrakezdik tépni lelkem, e némaságba bénulót,
És dulakodnak régi dolgok és öklelődznek régi szók.) – – –
– Milyen nyomorúság! –
»Kelj inkább, – zaklat a lelkem, – az ajkaid mind kitárd!
Menj! Vannak új színek, órák, dolgok, szavak, csaták.
Menj multakon, utakon, szíveden is át!«
– Gond, pénz, gyerek – ma kinnreked, – s te vad való világ! –
– – – (És akkor jönnek régi órók, – sereg hiénák, – sírt rabolók;
És újrakezdik tépni lelkem, e némaságba bénulót,
És dulakodnak régi dolgok és öklelődznek régi szók.) – – –
– Milyen nyomorúság! –
»Kelj inkább, – zaklat a lelkem, – az ajkaid mind kitárd!
Menj! Vannak új színek, órák, dolgok, szavak, csaták.
Menj multakon, utakon, szíveden is át!«
Akkor a sokadalmakat keresem.
(Kötődöm, vizet zavarok, jövök-megyek.
– Be fontosak egyszerre piciny sikerek! –
Hír, vélemény, érdek, gyülekezet, – – – –
És emberek, emberek, – mennyi idegen!)
– De otthon – idegenekkel a kicsinyem.
Most sír utánam – és vár reám,
Minden perc vesztesége tán;
Pedig valóság csak ő, – a gyerek.
(Kötődöm, vizet zavarok, jövök-megyek.
– Be fontosak egyszerre piciny sikerek! –
Hír, vélemény, érdek, gyülekezet, – – – –
És emberek, emberek, – mennyi idegen!)
– De otthon – idegenekkel a kicsinyem.
Most sír utánam – és vár reám,
Minden perc vesztesége tán;
Pedig valóság csak ő, – a gyerek.
Már fájva, lihegve hozzásietek.
(Lecsapok játékaira, kérdezem, nézem;
Mint hogyha utólszor lehetne ma vélem,
– És ünnepet szentelek kis életében.) –
Játszítom estig, bujócskán nevetek.
– Dalolom a kiságyon: »Haj, levendula, – levendula ág!«
Nyájas, tarkbarka világ, – mesevirág,
Angyalka, – madár, – csillagseregek! – – – –
– »Ha elszúnnyad, a csendbe majd dolgozni lehet!«
(Lecsapok játékaira, kérdezem, nézem;
Mint hogyha utólszor lehetne ma vélem,
– És ünnepet szentelek kis életében.) –
Játszítom estig, bujócskán nevetek.
– Dalolom a kiságyon: »Haj, levendula, – levendula ág!«
Nyájas, tarkbarka világ, – mesevirág,
Angyalka, – madár, – csillagseregek! – – – –
– »Ha elszúnnyad, a csendbe majd dolgozni lehet!«
Itt keverem tusakodva e sápatag színeket.
– («Írni világot, mely fennmarad!« – s nyűtt agyam zakatol.
Felmerül küzködve a kép és csonkán továbblohol.
– Jobb szónak, oszlatóbbnak – kell lenni valahol!)
Szót, oszlatót a mélyből kinlódva kényszerítek. – – – –
– Most kacajok ütnek az ablakon át! –
(Fejem lecsügged, – nincs tovább, – ma nem bírom tovább!)
Zene zümmög az utcán, kering farsangi világ,
Ölel, – dalol, – rajtam nevet: «Szegény beteg!»
– («Írni világot, mely fennmarad!« – s nyűtt agyam zakatol.
Felmerül küzködve a kép és csonkán továbblohol.
– Jobb szónak, oszlatóbbnak – kell lenni valahol!)
Szót, oszlatót a mélyből kinlódva kényszerítek. – – – –
– Most kacajok ütnek az ablakon át! –
(Fejem lecsügged, – nincs tovább, – ma nem bírom tovább!)
Zene zümmög az utcán, kering farsangi világ,
Ölel, – dalol, – rajtam nevet: «Szegény beteg!»
Sötét hajnalba ébresztő óra csereg
Robotolni megyek.
Robotolni megyek.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
