Ady Endre: Hal helyett kígyót | Nyugat 1908-1941

Ady Endre: Hal helyett kígyót

„…És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki?” (Máté evangéliuma, VII. 10.)

Seregüket most fölvonultatom,
Tarkaságos árnyékaikra
Csók-emlékekből csiholódik
Egy-egy íves, szomorú szikra.

Emlék-menetjük néha-néha megáll,
Ha lábam dobbant, hangom mordul
S egy-egy fehér arc csufolódva
Pendül vissza a húzó sorbul.

Zászlókkal lépnek és zászlóikat
Remegő keblükre terítve,
Egynek zászlója a törlő rongy,
Másé illatos, régi csipke.

Hajh, zászlók, mosti jó helyeteken
Hányszor fojtogatott kivánat
Mindig egyforma áhítattal
Sírván esthajnali imámat.

Esengő, szárnyas tálca volt ölem
S ti néztétek messze tükörbül,
Mintha nem az én szám lett volna,
Mikor bolond sírásra görbült.

Erős, de megadó karjaimat,
Be egyformán hagytátok cserbe,
Be sokszor sírtam öleletlen
S be többször sírtam megölelve.

Vonulj, némber-had, kiimádkozott
Ajkamnak immár nincs parancsa,
Melletekről egyenlő kincsű
Zászlótokat föl-föl, magasra.

Hajdan tüzes, bolondos két karom
Még megmozdul vágyva, feszítve
S azután mint két fojtott kígyó
Mellemre-kulcsoltan esik le.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!