3. Hortus magicus
3. Hortus magicus
Reggel kilenc óra volt, mikor Gulliver a nagy városba érkezett, és az emberek tovább gyűlölködtek. Az utcákon emberáramok torlódtak egymásnak, s étel- és nőstényszagtól volt részeg a levegő. Az egymást túlnyúló óriás házak, mint nekitavaszult kamaszok, bakfüttyöt játszottak a reszkető levegőben. A telített kövek ittas bőségben köpték vissza a napot. Gulliver mind több-több lelket érzett fellázasodni magában.
– Ebben a sokféleségben bizonyára megtalálom a mondanivalóm – szólt és szétfigyelt. Jaj, ki lesz az az emberi rokonság, vagy testvér-dolog, mely elém fogja dobbantani az én szavamat?
Csüggedten ment el egy kert mellett. A kert magas kőfalán át, mint egy gerezd vidám pillangó, kiáltások és nevetések csüngtek. Gulliver egész húsában végigmelegedett, hogy ezek a hangok fiatal lányoktól jönnek.
Felmászott a falra, s onnan belerejtőzött egy lombos fa koronájába, és leskelődött.
A kertben fák, virágok és fiatal lányok voltak. Tizennégy-tizenöt évesek. Táncoltak. Párokban ölelték egymást, s felmámorosodó szemeikből kis mohó kezek nyúltak ki a szerelem után. Ha mellecskéik összeértek, a jövendő anyaság édes kacagásban loccsant ki belőlük. Mindenik fiút látott a másikban. Némelyik egy-egy percre megállt, s gyermekes szokottsággal megigazította a harisnyáját. A szoknya görbés lebbenése, a test áldott meghajlása, a térden szétgyengülő ujjak: mennyire mind Gulliverben történtek ezek.
A legmagasabb közöttük egy tizenötéves bakfis volt. Szőke sörénye úgy harangozta körül dacos kis fejét, hogy Gulliver vérében csilingéltek a fürtök. Kék szeme csordultig volt a szeplőtlen fogantatás áldott csodálkozásával. De kis harcos orrán és biggyedt ajkain dacot lobogtatott a fiatal élet. Mozgásaiban az élet mély hívása hangzott a jövő felé. Nemcsak egy leány volt: körötte mint egy szent misztérium, szűzi méhek láthatlan atmoszférája zsongott. És Gulliver külön férfi volt minden kitárt pórusában. És a két termékeny atmoszféra egymás felé terjengett, ezer csírájával egymásba kapaszkodott. A kisleány elkomolyodott, kiállt a játékból, leült egy padra, s a vetésre váró barázda sejtelmes ürességével nyitotta szemeit a fa felé. Csengetés hallszott. A többi lány beszaladt, csak ő maradt künn. Gulliver leszállt a fáról.
Gulliver ezekben a pillanatokban nem érezte külön a Gulliverségét és külön a mondanivalóját. Belesodródtak az élet tagolatlan áramába, mely a formák gyötrelme mögött még boldogan csörög tovább. Mikor aztán a hosszú csókok után megint külön két testté bágyadtak, a mondanivalója eddig nem érzett sajgással rohanta meg Gullivert. Édes fáradságtól nedves szemeit lágyan hullatta a leányra és kérdezte:
– Nem te vagy-é a jelentésem, a mondanivalóm?
– Ölelkezzünk még! – mondta a leány cukrot kérő hangon. – Ó, milyen szép, milyen fiatal vagy, mikor megölelsz.
Ebben a percben egy kis társnője futott ki, s amint meglátta Gullivert, meghökkent, és édes kis ajkain kisiklott a kiáltás: – Ni, bácsi!
A bácsi szó úgy hullott le Gulliver előtt, mint egy lerántott ruha. A még ölelt lány szemei kitágultak, s arcán végigrángott a fintorodás: – Ni, hiszen ennek hamvas a haja, a szeme körül ráncok vannak. Hiszen ez bácsi!
A két kislány befutott. Nemsokára száz kisleány-ajkon gurult feléje kanyargós gúnnyal: – Bácsi! – Gulliverben valami nagy zuhanás hallszott. Izmai, idegei, minden atomja sírt halál előtti kétségbeesett zokogással.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
