Ady Endre: Levelek Madame Prétérite-höz
Ady Endre: Levelek Madame Prétérite-höz
Szerencse, Madame Prétérite, hogy az Emberiség, a maga egészében, okvetlenül feminin nemű és természetű. Már, drága Barátnőm, én éppen négy hónap óta nem volnék, ha nem tudnám, hogy a nők megbocsátanak önmaguknak. Őnagysága, az Emberiség alig várja már, hogy megbocsáthasson önmagának s talán legelső okból éppen ezért fogott szörnyű vétkeibe. Mit adhatna körülsáncolt, gyarló mivoltában önmagának vigasztalóbbat az ember, mint a bűnöket? E bűnökből, épp úgy, mint az asszonyokéiból, erényt csinál megfontoltan s évszázadokon keresztül. De erényét el tudja dobni, mihelyst a bűn és erény ez összezagyválása (hiszen ezek nincsenek külön) nyugtalanítani kezdi. Drága Asszonyom, Madame Prétérite, higgye el nekem, hogy amaz „örök női˝ nem bók. Valóban csak a női az örök s már régen kellett volna az okosabbaknak, a férfiaknak, kezdeni a kikerülhetetlent, az elasszonyosodást.
*
Szeretné persze, Kíváncsiságod, ítéletemet hallani a férfiúi bátorságról, melyet maguk szintén meguntak. Hát: a férfiúi bátorság éppen olyan bátorság, mint az asszony félénksége: gyáva védekezés. Védekezés a semmi ellen, a következendő ellen, az Ellen ellen. Szemünkre vetik, mai embereknek, hogy folytonos kérdésünk ez: mi nincs jól avagy mi nem tetszik nekem? Az ember arra teremtődött, nőtt, hogy várjon a boldogságra, mely el nem érhető s hogy minden lépésével mégis gáncsot vessen neki. Ha valaki olyan kívánatos, szép, mint Szépséged, nevethet e professzoros bogarazáson. De mondja meg nekem Szépséged, mit mívelhet ennyi szépséggel, ha nekünk egy csak percnyi illúzió, s ha az egész egy szép, asszonyos hazugság?
Szeretem azokat az embereket, akik gondolkozva nem gondolkoznak, s ezért szeretem a kiváló nőket.
*
Miket nem beszélnek, a tarkón-ütöttek, a tegnapi bajtársak, óh, Madame Prétérite? Szeretnék magukat beleigazítani egy ma még nem is sejthető világ-eligazodásba, hát ezért. Kezdek még erősebben barátkozni a Múlttal: a Múltnak regulái vannak s a Múlt nem kacérkodik. Nézze csak meg a háborút, kitől undorodok, mennyi kacérság nélkül csinálja új lehetségeit. Pedig a háború nem egy jólnevelt, túlfinomult gyermeke az Emberiségnek, ha viszont nem is az az idegen, akire a „széplelkek” remegő ujjal mutatnak. Mindenesetre mostanában, itt, Erdély szélén sokat foglalkozom a kutyákkal, lévén itt sok kutya. No hát, ezek annyival szebben élnek az embereknél, amennyi kivonandó intellektusukból az ember eltanult.
*
Csókolom Csókolandóságod kezeit s mindent, mit kezeit befedhetnek, Madame. Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok egészséggel, ezt is töltse el békességgel.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
