Komor András: …A halál elébe
Komor András: …A halál elébe
Az asszony az uton egymagába megy:
Lassan lépeget meg megáll meg ujra tovaindul
s ahogy jár, gyenge teste belésimul a homályba,
fátylát a szél lebbenti, mint tépett gyászlobogót
s megy tétova léptekkel, mint vitorlás a vad viharban,
bánatos, szelid szeme elrévedez a messzeségben:
körötte hervadás, tarlott mezők, aszott, ványadt virágok
és lomha ősz vonaglik a földön és az égen;
az asszony megy s fáradt feje lehajlik, mint lekókadt sárga liliom,
karja, mint letört faág, haja leomló sárguló haraszt,
megy, megy: szomoru sziluett az esti szürkületben
és ember nincs sehol, csak az ősz, a csend s a sors kószál az uton -
némán, busan botorkál az asszony s a fák rozsdaszin levelei rájahullnak
Lassan lépeget meg megáll meg ujra tovaindul
s ahogy jár, gyenge teste belésimul a homályba,
fátylát a szél lebbenti, mint tépett gyászlobogót
s megy tétova léptekkel, mint vitorlás a vad viharban,
bánatos, szelid szeme elrévedez a messzeségben:
körötte hervadás, tarlott mezők, aszott, ványadt virágok
és lomha ősz vonaglik a földön és az égen;
az asszony megy s fáradt feje lehajlik, mint lekókadt sárga liliom,
karja, mint letört faág, haja leomló sárguló haraszt,
megy, megy: szomoru sziluett az esti szürkületben
és ember nincs sehol, csak az ősz, a csend s a sors kószál az uton -
némán, busan botorkál az asszony s a fák rozsdaszin levelei rájahullnak
A városban, az uccán most felcsillognak a lámpák
s hangos házak között tobzódó lakomát ül a mámoros élet:
s hangos házak között tobzódó lakomát ül a mámoros élet:
szerelmes párok suhannak be sötét kapualjba
s a fűtött kis szobákban tanyát üt a csók, a kéj, a mámor
s a fűtött kis szobákban tanyát üt a csók, a kéj, a mámor
gyermekcsapat viháncol, játszik a kertek alján
a sarkon vendégére vár a festett uccalány
odujában a fösvény számolja drága pénzét
és részegiti vert arany vig csengő muzsikája
és részegiti vert arany vig csengő muzsikája
itt: lány nyaggatja egyre az ócska zongorát
ott: harmincéves asszony unottan verset olvas
emitt: pupos hátával körmöl a tintafoltos irnok
emitt: pupos hátával körmöl a tintafoltos irnok
amott: káromkodó kocsis üti veri gebéjét
daloló katonák az uton menetelnek előre
(hová? - ki tudja? - merre? mi végre? mi sorsra?)
(hová? - ki tudja? - merre? mi végre? mi sorsra?)
másutt: bolond legény kacérkodik a pisztolyával
másutt: lány első csókjára kufárkodik kopott sokráncos asszony
másutt: pezsgő pezseg, sok ember táncra perdül
másutt: pezsgő pezseg, sok ember táncra perdül
s az ó-toronyban estimára kong a nagy harang.
S az asszony egymagába megy, megy tovább, mint az árnyék,
már este van s a város belémerül a multba
és ember sincs sehol, csak az ősz, a csend, s a sors kószál az uton
s fakult emlékek szürke szárnyon suhannak el előtte:
már este van s a város belémerül a multba
és ember sincs sehol, csak az ősz, a csend, s a sors kószál az uton
s fakult emlékek szürke szárnyon suhannak el előtte:
egyhangu régi valcerek: kis város méla csöndje
kopott szinek: unalmas, régi élet,
ütött vert ócska butorok, félénk, leányos álmok,
kis csacska vágyak s elvetélt borus szerelmek
és esküvő, nász, gyermek
kopott szinek: unalmas, régi élet,
ütött vert ócska butorok, félénk, leányos álmok,
kis csacska vágyak s elvetélt borus szerelmek
és esküvő, nász, gyermek
és látja: ez az élet,
igy volt, igy van s igy lesz már mindenekkel
- tegnap ma holnap - élet halál - minden mindegyre megy,
nincs mozgás, nincsen változás: csak sors komor hatalma
s az élet ez: nem tett, nem szó, nem kérdés,
nem esemény, csak unott sorsok teljesedése
igy volt, igy van s igy lesz már mindenekkel
- tegnap ma holnap - élet halál - minden mindegyre megy,
nincs mozgás, nincsen változás: csak sors komor hatalma
s az élet ez: nem tett, nem szó, nem kérdés,
nem esemény, csak unott sorsok teljesedése
és tudta már: hogy minden már hiába,
hogy vágya régen elmerült, reménye elveszett,
s fakó álmát, mint szent medaljont vitte vitte keblén
- s az élete már semmiség: egy fájó kis lehellet
hogy vágya régen elmerült, reménye elveszett,
s fakó álmát, mint szent medaljont vitte vitte keblén
- s az élete már semmiség: egy fájó kis lehellet
és tudta már: hogy ez csupán az ember élet:
nincs cél, nincs vágy, nincs akarat és nincsen semmi küzdés,
nincs szerelem, nincs szentség, erő, nincs összeütközés - -
nincs szerelem, nincs szentség, erő, nincs összeütközés - -
csak semmi van s a semmiség fölött a szürke sors;
ezt tudta mind az asszony, hogy ment az ősz uton
s körötte halkan zsongva szólt az elmulás zenéje
s az égen vérezett a felhő és sóhajtott az alkony,
aludt a rét s a szél csak lomhán lengett egyre
s a szürke sors alatt legörnyedt a fáradt asszony válla,
hervadt levelek hullottak rá könnyeiként a fáknak…
s körötte halkan zsongva szólt az elmulás zenéje
s az égen vérezett a felhő és sóhajtott az alkony,
aludt a rét s a szél csak lomhán lengett egyre
s a szürke sors alatt legörnyedt a fáradt asszony válla,
hervadt levelek hullottak rá könnyeiként a fáknak…
S az asszony ment, csak ment: az életből a halál elébe…
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
