Kosztolányi Dezső: Vidéki éj | Nyugat 1908-1941

Kosztolányi Dezső: Vidéki éj

Milyen közeli most a nyári ég
S mily messzi-kék
alatta az alvó, beteg vidék.

A csillagos ég - fényes sírlepel -
Reád lehel
S a mindenséget kézzel éred el.

Csak ússz az éjbe, tündökölve ússz,
Jó, égi túsz
Ó messzeség őrültje Sziriusz.

Mit hallasz itt? Az álmot hallod itt,
A halmokig
Halkan motoz, az éjjel álmodik.

Egy távol mozdony hortyog valahol,
Mert áll a tor,
Vértől zabáltan lassan zakatol.

Az ablakok lehunyják a szemük.
Csend mindenütt.
A toronyóra zengőn egyet üt.

De felviláglik a mély éjszaka
Kigyullad a
Kis patikának kormos ablaka.

Egy gyógyszerészlány - hadi, fiatal -
Felkel hamar
Márványcsészében álomport kavar.

Az élet és a felleg eluszik.
Olyan bús itt.
Élő, halott egyformán aluszik.

Egyszerre a kis utcák dörgenek,
Egy szörnyeteg?
Nem, vas, halál, szíj. Éji őrmenet.

Elhangzik a dobaja. Semmi más,
Egy surranás.
Most két erős, gyors puskadurranás.

Aszfaltra rogy egy bús, bitang legény
Fáradt szegény.
Csókolja a földet. Egy szökevény.

Körötte senki. A vidék kiholt.
Nem is sikolt.
Ki volt az anyja, istenem, ki volt?

A haja dús, még minden szála ép.
A szája szép
S harminckét foga büszke, drága ék.

Sápadt fejéből csörgedez a vér -
S ki tudja mér? -
Bámulja őt a vén Göncölszekér

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!