Ignotus: Tisza István külpolitikája
Ignotus: Tisza István külpolitikája
Czernin gróf az osztrák delegáció külügyi bizottságában az ő békebeszédje során nyomatékkal hivatkozott rá, hogy teljesen bizonyos a magyar delegáció bizalma felől. Ezt joggal mondhatta azok után, hogy a magyar delegáció nemrég csakugyan bizalmat szavazott volt neki – de feltűnt, hogy egy fél nappal azután mondta, hogy Tisza István grófot, a magyar parlamenti többség vezérét, külön Bécsbe kérette volt fel, kimondottan azért, hogy külpolitikai dolgok felől értekezzék vele. Lehetetlen, hogy tizenkét órával azelőtt, hogy Czernin az ő békebeszédét az osztrák delegáció külügyi bizottságában elmondta, Tisza István grófnak, kivel akkor külügyekről beszélgetett, el ne mondta volna, miket mond majd békebeszédében. S lehetetlen, hogy Czernin gróf, rövid tizenkét órával azután, hogy Tisza gróffal külügyekről beszélgetett, a magyar delegáció bizalmában való bizonyos voltára úgy hivatkozott volna, hogy Tisza István gróf újra s már az osztrák külügyi bizottságban elmondandókat is ismerve, ne biztosította volna őt bizalma felől. Nincs benne kétség: a Czernin gróf békepolitikájának az egész monarchiában, a legszélsőbb pacifistákat is beleértve, nincs erősebb támasztéka, mint a Tisza István gróf bizalma.
Ez bizonyára nagy szerencse Czernin grófra s nem kis szerencse e monarchiára sem, – aminthogy meg kell adni, hogy a kilencvenes évek eleje óta, mióta Tisza István gróf a politika homlokterébe lépett, az éppen akkor beteges ingadozásnak indult osztrák-magyar külpolitikában csak egy állandó pont van, csak egy feltétlen megbízhatóság: az a bizalom, mellyel Tisza István gróf a mindenkori külügyminiszter iránt viseltetik. Ez igen nevezetes s nem csekély államférfiúi áldozat Tisza István grófnál, ki ennyire hű csakis önnönmagához szokott lenni s például a belpolitikában sokkal erősebbek a meggyőződései, semhogy annyit is engedne belőlük, amennyit néha megérne az, hogy egyik vagy másik vezérlő magyarral a haza javára együtt dolgozhasson. Az ember azt hinné, hogy akinek a belpolitikában ilyen határozottak a nézetei s viszont olyan jól látja, mint ő, a belpolitika s a külpolitika szoros összefüggését, az a külpolitikának is inkább irányában lesz következetes, mint abban a külsőségében, hogy a mindenkori külügyminiszter politikáját mindig jónak ítélje. De hát ez a valóság s Tisza István gróf, ki a mostani háború elején s előestéjén mint a hármas-szövetség zászlótartója állt a világ előtt, kinek Szadovától Szedánig című könyvét a Naumann Mitteleuropa újságja épp minap idézte szinte biblia gyanánt, kiről tehát fel lehet tenni, hogy mint belpolitikai meggyőződései, úgy ezek a Bismarck-Andrássy fogalmazású külpolitikaiak is már ifjúkorában kialakultak lelkében: ez a Tisza István annak idején mint a Kálnoky Gusztáv lelkes támogatója állt volt a külpolitikai világ elé. Azé a Kálnokyé, kinek oroszbarát kacérkodásaitól s ezek során előállt külpolitikai kapkodásaitól a német szövetség apjának, idősb Andrássy Gyulának kellett megvédenie – Toldi Miklós módjára kilépve visszavonultságából – a Bismarck-Andrássy-féle koncepciót. Viszont ugyanily megértően támogatta Tisza István gróf Aehrenthalt is, ki a teljesen felesleges bosnyák annexióval feleslegesen tette mintegy személyes ellenségeinkké is az oroszokat – igaz, hogy egyben a törököt is megbántotta s ennek révén a német szövetségest is megzavarta vele. Ahogy aztán Tisza Berchtoldot eltette láb alól, az mintha ellentmondana az állításnak, hogy mindig bízik a mindenkori külügyminiszterben. De hát Berchtoldban nem kellett bíznia, mert akkor megvolt az a hatalma, hogy a Burián személyében tulajdonképp magát tehesse helyébe s mintegy ő maga legyen az a Bécs, kivel a belpolitikai magyarnak nem jó elrontania a dolgát. Meg kell adni, hogy ez idő alatt teljesen a Szadovától Szedánig politikát támogatta, – hogy a háború megindításában mi volt a része, az nem áll a nyilvánosság előtt, de amely arányban mindinkább német háború lett e világháború: Tisza István gróf annál inkább s annál következetesebben a durchhalten politikáját hirdette és támogatta, annyira, hogy kevéssel ezelőttig még a béke szó puszta kimondását is véteknek ítélte. S íme most egyszerre az ő teljes bizalmára támaszkodhatik az a Czernin gróf, ki a béke szót nemcsak kimondja, hanem a pacifizmust olyan fogalmazásban hirdeti s Wilson urat úgy tekinti békeszerző partnerának, ahogy Tisza gróf mindezeket eddig csak mint ördögűző ismerte, ki e rossz lelket ki akarja füstölni a magyar mentalitásból. Tisza István grófnak lehet, hogy ekkor volt igaza, lehet hogy most van igaza – de hogy fér meg ez a két igazság egyazon államférfi külpolitikáján belül?
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
