1896.

Full text search

1896.
1. Március, 22., 12. szám: Március 20. Aláírása: A. E.
 
Ady első nyomtatásban megjelent műve. Három strófás hazafias alkalmi vers Kossuth halála évfordulójára. Ábrányi Emil frazeológiájának önképzőkörös visszhangja. (Ismeretes, hogy első verseskönyvéhez Ábrányitól kért azután előszót.) Befejező versszaka így hangzik:
E szent napon nagy szelleme előtt
Leborúl az ünneplő magyar,
Megcsókolja a szentelt sírhantot,
Amely testet, múlandót takar;
Könnyeiből új erőt meritve
Megreszketve szólt kérő szava:
Áldd meg e hon méltó ünnepélyét,
Legyen boldog e szegény haza!
(Jegyzet: Ugyan ebben a számban a zilahi főgimnázium ifjúságának március 15-iki ünnepéről szóló tudósításban található: “Majd Ady Endre VIII. osztályos tanuló olvasta fel alkalmi emlékbeszédét.”)
(Jegyzet: Május 10., 19. szám “Millenniumi ünnepélyek” cím alatt a következő két adalék: “Erre Ady Endre VIII. osztályos tanuló olvasta fel az ifjúság nevében szép alkalmi beszédét” s alább: “Ady Endre sikerült alkalmi költeményét Friedmann Tibor VIII. osztályos tanuló szavalta el hatásosan.”)
(Jegyzet: Július 19., 29. szám: Szerkesztői üzenet Ydá-nak.)
2. Augusztus 2., 31. Szám: “A bánat dalai”-ból. Aláírása: Yda.
Tizenöt soros szerelmi vers, a tipikus ifjonti kontraszttal: “Mikor megláttalak” és “Amikor elváltunk”. Alexandrinusok.
3. December 25., 52. szám: Mutamur. Aláírása: Yda.
A karácsonyi szám tárcájában. Tizenegy strófás vers, címe is, hangja is (az ideál társalgó hangú magázása) teljesen Makay Emil hatására vall:
Maga egy dandyt kívánt látni,
Ki úgy szórja a bókokat,
S talált egy száraz ifjú embert,
Aki tanult ugyan sokat,
De – nem mulattat lányokat.
Én a régi lányért epedtem,
Ki szende volt és angyali,
Nem bomlott az egyenruháért,
Szerelmet nem mert vallani,
De maga nem a hajdani.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir